Tisztalelkű sorozat - Lelkek találkozása (Harry Potter fanfiction) (Befejezett)

31. fejezet

Az ajtó halkan megnyikordult, ahogy benyitott a szobába. Koromsötét volt, de az ő szeme már hozzászokott. Óvatosan megindult az ágy felé. Mikor odaért, megállt felette és lebámult a paplan alatt szuszogó lányra.

Annyiszor látta már aludni, de akkor mindig abban a félig öntudatlan alvásban, ami a sérültekre volt jellemző. Ez most más volt. Most egyedül a boszorka homlokán húzódó ránc árulkodott arról, hogy fájdalma van.

Perselus megbabonázva figyelte az elnyílt ajkakat. Teljesen idiótának érezte magát. Egy diákja után epekedik, aki majdnem húsz évvel fiatalabb nála, ráadásul olyan ártatlan és tiszta hozzá képest. Még sem tudta elnyomni ezt az érzést magában. Képtelen volt eltemetni, mikor Lily óta végre valahára élőnek érzi magát. Érezte, hogy ez most más, mint egykor. Ez az érzés tisztább, őszintébb, mint ami Lilyhez kötötte. Tudta, hogy ez is beteljesületlen lesz, de még sem bánkódott, mert ő ismerte ezt a lányt. Ismerte a hibáit, minden apró kis rezdülését. A mosolyának vonalát, a pillantását, ahogy ránézett. És szerette. Még azt az átkozott makacsságát is képes volt szeretni benne.

Sóhajtva megdörgölte a szemét. Fáradt volt, de még látni akarta a lányt. Minden porcikáját az emlékezetébe akarta vésni. Sarah, mintha megérezte volna, hogy figyelik, megrebbent a szeme. A férfi lélegzet visszafojtva várta, hogy a boszorka felébredjen, de az csak egy halk nyögéssel átfordult a másik oldalára. Perselus nem tudta, hogy csalódott vagy megkönnyebbült-e. Végül sóhajtva az ajtóhoz lépett, és amilyen halkan jött, olyan halkan távozott. Még egy pillanatig szorongatta a kilincset, aztán megrázta a fejét és elfordult a csukott ajtótól.

− Nem tudtam, hogy már diáklányok szobájába is lopózik.

Piton első gondolata az volt, hogy egyszer még biztosan megátkozza Pottert, ide vagy oda bármilyen eskü. Aztán rá kellett jönnie, hogy kivételesen a fiúnak igaza lehet. Mégis, hogy nézhet ez ki egy külső szemlélődőnek? Perselus Piton, amint egy griffendéles szobájából lopakódik kifelé az éjszaka kellős közepén. Mindenesetre felvette a maszkját és gúnyos pillantással fordult Potter felé.

− Biztosra veszem Mr. Potter, hogy szeretné ezt hinni, de el kell, keserítsem – mondta bársonyos hangon. – Csupán egy kenőcsöt vittem Miss. Sellecknek a sérülésére.

− És az nem ért volna rá reggelig? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét Harry. Piton összepréselte az ajkát. Ezt látva a fiú arcán győzelemittas kifejezés futott át, de hamar megváltozott. – Tudja, Sarah valamiért bízik magában. – Perselus elképedve hallgatta. – Elsőnek nem akartam hinni Hermionének, amikor azt mondta, hogy maga úgy ölelte Sarah-t akkor éjjel, mintha azzal visszahozhatná. De aztán láttam, ahogy maga megváltozik a közelében. Ne értsen félre, tanár úr, még mindig utálom magát – Perselus nem hitt a fülének. Most tényleg azzal a Potterrel beszél, akit eddig ismert? Az előtte lévő fiú nem tűnt önteltnek. Egy érett fiatal férfi állt előtte, aki képes nyílt lapokkal játszani. -, de Sarah képes lenne az életét adni magáért. – Néhány pillanatig egyikőjük sem szólalt meg, de aztán Harry folytatta. – Nem fog velünk jönni – mondta halkan szinte csak magának. Perselus értetlenül összevonta a szemöldökét. – Nem fogja otthagyni magát és a többieket. És nem is akarom. Neki a kastélyban az helye, hogy megvédhesse a többieket. Tudom, hogy képes lesz rá. – Harry arcán apró kismosoly jelent meg, miközben a padlót fixírozta. Aztán felemelte a fejét és egyenesen a férfiébe fúrta a tekintetét. – Vigyázzon rá, professzor!

Perselus nem találva a hangját csupán bólintott. A fiú már rég ott hagyta, de ő még mindig lesokkoltan állt egy helyben. Harry Potter felnőtt. Megrázta a fejét és az égnek emelte az arcát. Ha most Lily látná, akkor büszke lenne a fiára.