99. Szívszilánk

Tökéletlenül tökéletes

●Tökéletlenül tökéletes●

A mi szerelmünk a maga tökéletlenségében válik tökéletessé. Épp azért olyan szép, mert semmi sem előre megírt filmtörténetek alapján zajlott, amiben egyszerűen nem lehet hibát kapni.
Az a vörös fonal ami összeköt minket néhol kicsit megnyúlt, néhol meg is kellett toldani, tele van bogokkal, de még mindig össze köt minket. Talán megcsavarjuk egy párszor, talán lesz még rajta toldás, sőt még bogok is, de sosem fog elszakadni. Tudod miért? Mert én nem tudok elszakadni tőled. Nem a testünket kötötték egybe, nem is az elménket, nekünk a szívünk egy. Az én ütememen a tiedre dobban és mindaddig verni fog míg érted teszi ezt.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy ez nekem fáj-e, én csak rámosolygok és azt mondom: igen, de megéri. Megéri, mert fájdalom nélkül nem lehet szeretni téged. Számomra te maga vagy a kín, s én inkább kínlódom mintsem elveszítselek téged. Pedig nem is vagy az enyém.
Minden nap ugyan azon az úton mész el dolgozni és noha már semmi sincs kettőnk között én mégis ugyan azt az utat választom, csakhogy láthassalak téged. Minden nap munka után beülsz a sarkon lévő kis presszóba és a laptopodon írsz valamit. Tudom, hogy szerelmes levelet és azt is tudom, hogy nekem, de mégsem küldöd el. Hosszú pillanatokat időzöl a ,,Küldés" gomb fölött, de a vége mindennap ugyan az, törlöd az egészet.
Mindketten egymást akarjuk, hiszen ami egyszer Isten kezében megköttetett azt ember szét nem választhatja, de nem teszünk semmit. Vajon hány magányos évnek kell még eltelnie mire rájövünk mi is az igazi szerelem? Csak játszottál és én játszottam veled, mint két kis lepke amikor a szél ölén táncolnak. De a vihar még kettőnket is elsodort egymástól. Vajon vissza találsz még hozzám? Vajon ha a fonalat követném az évek leforgásán, akkor a végén ott állnál majd TE? Nem tudom, hogy ami egyszer ketté vált lesz-e még egész, de valamit szeretnék kérni tőled: Tálalj vissza, s én vissza találok hozzád!

(2019. November. 23.)
●~*~●

61