•■□●☆●□■•
Minden vágyam
Csend van. Nem zajong semmi sem. Sem kint, sem idebent. Ültél csak szótlanul. Előttem... mint valami égi jelenés. Nem tudtam hozzád érhetek-e. Nem tudtam szabad-e nekem bármit is, ha a közelemben vagy. Vad vagyok. Vad tombolás a nyári szélben, vihar a fellegekben... De te olyan békés voltál. Nem tudtam félsz-e tőlem, s nem kérdeztem menekülnél-e, mert tudtam rá a választ. Tudtam, hiszen itt voltál velem... Csak egy lépés. Olyan apró dolog, s mégis oly nehéz megtenni. Egy pici mozdulat ,melybe beleremegnének a hegyek és hullámot vetne minden óceán. Egyetlen lépés... Előre nyújtom a kezem abban a hitben, hogy így talán elérek hozzád. Ujjaimat finoman, -mint a selyem-, vezetem feléd a dermedt csöndben, de te nem mozdulsz. Meg sem rezzensz. Látom a szemeidben, tudom hogy akarod. Amikor ujjbegyem finoman, -mint a pillanat-, elérinti bőröd hirtelen mintha égetne. Mintha forró ólmot öntöttek volna rám és a testem nehéz súllyá vállott. Nem tudtam már állni. S nem tudtam már mozdulni sem. Csöndesen, mint a szív ketté tört darabjai hullottam előtted térdre. S hogy orcám rád emelni nem tudtam, könnyeim fölszántották bőröm. De tűrtem. Tudtam, hogy bírnom kell. Most bírnom kell. Azok a vékony ajkak piciny mosolyra húzódtak. Oly lágyan, hogy ha nem láttam volna nem hittem volna, hogy valós... De most sem tettél semmit. S én, mint a rab térdeltem előtted meghajtot fejjel és szívem tele félelemmel. Visszafolytott lélegzet, s mint a szélben libbenő függöny most a vágy. Én vágyom. Vágyom rád... Mint a megtört lélek emeltem tekintetem reszkető sugarát reád. Szívemben a félelem, mint foszló ködlepel, mikor arcod finom vonásait kémlelem. Égetsz, mint a tűz, de én mégis akarom! Akarom, hogy akarj engem!... Csak az a lépés! Csak annyit még! Kérleltem megfáradt testem, hogy térdéről emelje föl magát a magasba. Kérleltem kihűlt szívem, hogy utoljára dobbanjon még egyet, s utána némuljon el örökre a bársony ajkakon. Könyörögtem. Sosem még ennyire... Aztán egyszeriben, mint a hirtelen támadt nyári zivatar, mint vihar mi bennem tombol megacéloztam testem és vérrel folyó könnyekkel emeltem meg azt. Nehéz. Nehéz a szív, ha oly nagyon tele van... Most sem tettél semmit. Semmit, hogy elérjek hozzád. De mit is tehettél volna? Az utat, melyet magadnak kellett kivájnod, hogy most e néma pillanatban előttem állj, már megteremtetted. Most nekem kell! Nekem kell kikövezni a járatlanul járt utat. Vagyok-e elég erős? Kérdeztem a fénytől, mely szemeidben táncolt, mint a csillagok. S amaz válaszolt rá: Erősebb vagy bárminél. És én, mint boho kislány hittem neki. Hittem szép szemed szavának... Egyetlen lépés. Ízleltem magamban. Keserű és alvadt vér íze volt. Az elmúlt esztendők íze. Felemeltem tekintetem az égre és sóhajomtól a fagyos levegő is megrezdült. Föl támadt a szél. Taszított tova, hogy a lépést megugorjam. Bíztatóm valál... Újra nyújtom kezem arcod felé, s hogy elér-e már nem nézem. Reszketek bele, mint a szélben szálló falevél, de mikor ujjbegyem ismét megérinti bársony bőröd és a tüzesen égető forróság ismét átjárja testem, már nem féltem többé. Félelem. Tova tűnő, reszkető libbenés. Finoman, mintha bőrödön vágytam volna rajzolni vezettem ujjaim ajkadon, s hogy az ujjaim vonása alatt megrezdülsz, elmosolyodtam. Oly lágy érzelem ez. Oly tiszta, mint az elsőn hullott hó... Aztán már nem volt köztünk a lépés. Nem tudom mikor tettem meg. Nem tudom hogyan. Nem is érdekel tán. Itt vagy. Itt vagyok. Itt előttem, és arcod kezem közé fogva látom a szemed, s látom benne önmagam. Egy vagy velem! És én egy teveled!... Hallkan suttogtál valamit. Talán értenem kellett volna szavaid, de nem értettem őket. Fontosak voltak-e? Nem is számít! Tudom mit súgsz. Tudom, mert szívem egyen hangon suttogja veled. Szeretlek! Szakad le ajkamról e mázsás teher és szívem egyszeriben könnyebbé válik. Szeretlek! Suttogom újra, mint valami ősi titkot és ahogyan ízét megérzem jobban vágyom rád. Édes. Édes, mint a méz. S e mézet ajkadról ízlelni... Akarom! Akarod! De vajon ha megkapod, akarod-e még?
2022. Augusztus. 06.
•■□●☆●□■•
ŞİMDİ OKUDUĞUN
99. Szívszilánk
Romantizm,, Mindketten egymást akarjuk, hiszen ami egyszer Isten kezében megköttetett azt ember szét nem választhatja, de nem teszünk semmit. Vajon hány magányos évnek kell még eltelnie mire rájövünk mi is az igazi szerelem? Csak játszottál és én játszottam...
