•■□●☆●□■•
Ha egyszer szárnyam volna
Kéklő hegynek tetejét
Csókolja a nap vörös árja,
Szegélyezi sziklák peremét
A felkelő fény palástja.
Odakünn sír egy kis ökörszem,
Nem tálalja hajnalát.
Hisz elfödé az árnyék testem,
Így nem láthatja bennem a társát.
Sirassuk hát együtt a napot,
Mi megnyaldossa arcunkat?
Ne érezzük a hajnali fagyot,
Mi reszketésbe fojtja ajkunkat?
De ne ridd hát, kicsi ökörszem,
Napvilággá szomorú dalodat.
Inkább borítsd be szárnyaddal testemet,
Hagyjuk hátra a haldokló napokat!
Rugaszkodj el harasztos földtől,
S korhadó fák megszenesedett ágaitól,
Ne félj, kérlek, soha többé a repüléstől,
Inkább szakíts el engem is oszló világomtól!
Rombadőlnek mögöttem a tegnapok
És a hajnal már nem ígér jövőt nekem.
Elégnek könyvemben a sárguló lapok,
Miket oly sokszor áztatott könnyem.
Kérlek hát, én kicsi madaram,
Nem nagy álmodás a repülés!
Kérlek hát, én bíbor hajnalam,
Ne legyen oly fájó az engedés!
Tárd ki kérlek fényes tollaid,
Érezd, ahogy elcsal a messzeség!
Engedd el kővé váló dallamaid,
Hadd, hogy megérintsen a szépség!
Emeld föl arcomat testeddel
És taníts meg engem is szállni!
Kérlek, a múltat velem együtt engedd el,
Hadd tudjam milyen könnyű léggé válni!
Csak engedd, hogy röpüljek...
2020. Március. 26.
•■□●☆●□■•
47
ŞİMDİ OKUDUĞUN
99. Szívszilánk
Romantizm,, Mindketten egymást akarjuk, hiszen ami egyszer Isten kezében megköttetett azt ember szét nem választhatja, de nem teszünk semmit. Vajon hány magányos évnek kell még eltelnie mire rájövünk mi is az igazi szerelem? Csak játszottál és én játszottam...
