•■□●☆●□■•
Örvénylő szirmok
Megkopott csókok hullnak pornak,
Mint a megtépett virágszirmok.
Édes könnye kékje mossa a földet,
Áztat sok szennyel mocskolt lelket.
Borongós hajzuhataga közt átjár a szél,
S megborzong alatta minden mi él.
Viharos feketéje terül a tájra,
Nem lészen annak semmi csillanatja.
Kormos estvén, ha sírása fölzendül,
Az ég mennydörgéstől megrendül.
,,Szerelem!" - üvölti torka szakadtából.
,,Szerelem taszított ki a boldogságból!"
Tündértánc hát a csók, ezer illanó
Vad vágyak. Vajon ez is csak illúzió,
S ha a részegült ábránd foszladozik
Soha egy hajtása annak nem nyílik?
Most örvénylenek szélben a szirmok
És hideg folyással vérzenek a csókok.
Minden símogatás, mint a homokpapír
Bőrödbe újabb, s újabb mintákat ír.
Most korhadni kezd a legkeményebb fa,
És meghajlik terhe súlya alatt a szára
Egy gyönge, bársony szirmú kis virágnak.
Érti, s érzi már, míly mérge van a csóknak.
Érkezik, mint a nyár lágy, forró lépte,
Tűzijáték szökell fel a magas égbe,
De jól vigyázz te balga halandó,
Ha a szívben záporozni kezd a hó!
Oly nagy tanítás hát a fájdalom,
Édes, s bús, mint az álom!
Mint a napsütés után leszakadt éj,
Mindez csak fékevesztett, buja szenvedély!
Mert ha minden halványulni látszik,
S ha egy percre néma dallammal játszik,
Készül már a dörgedelem, vad zivatar,
Minek bús vize mindent eltakar.
S ez örvény ha átrajzolja szívedet,
Majd másnak látod földön a lelkeket.
Hisz kevés, mit meghagy maga mögött:
Egy gyönge virágszálat mi megtörött...
2021. Március. 29.
•■□●☆●□■•
82
VOCÊ ESTÁ LENDO
99. Szívszilánk
Romance,, Mindketten egymást akarjuk, hiszen ami egyszer Isten kezében megköttetett azt ember szét nem választhatja, de nem teszünk semmit. Vajon hány magányos évnek kell még eltelnie mire rájövünk mi is az igazi szerelem? Csak játszottál és én játszottam...
