What... (KIRIBAKU)

-34-

*Kirishima Eijirou*

Még aznap megvizsgáltak a nővérek és azt mondták még 3 napig bent kell lennem. Katsukit hamarabb elengedték de a hősórákon nem vehet részt a lába meg bordái miatt. Én se vehetek részt rajta még vagy 2 hónapig de annyit ki lehet bírni. Utána újult erővel vetem magam bele ismét a hősködésbe. 
Ezekben a napokban néhány osztálytársunk meg is látogatott aminek nagyon örültem. Pikachu szabályosan bömbölt és ölelgetett. Remek barát és nem is kívánhatnék nála jobbat. Kérdezősködtem őt Shinsouról és azt mondta, hogy kicsit megszidta őt amiért felelőtlenül utánam jött és kishíján össze is vesztek de egy békülős etyepetye megoldotta a problémát. A perverz kérdéseimmel bombáztam. Szinte lángolt a feje amit csak jót szórakoztam.  Elmondta, hogy beszéltek Jirouval és minden rendbe van, megoldották a problémákat és most ismét jóba vannak mint azelőtt. Fat is már a második nap átjött Akira-senseijel hozzám, pont amikor én is mentem volna őket meglátogatni. Szépek vagyunk, mind a hárman mankóval járkálunk.  Akira-sensei gyenguszka még de egy ilyen után ne is várja senki, hogy pikk-pakk fel fog épülni. Most is a korházi szobám erkélyén beszélgetek a sensei-jel még Fat elbattyog nekünk egy kávéért. 

-Toyomitsu úgy óv engem mintha csak egy törékeny tollpihe lennék. -mikor ezt a sensei kimondja, kissé elpirult és mosolyog szelíden. -Mindig is úgy vigyázott rám és...magát okolja amiért ez történt pedig nem az ő hibája. Sose hibáztattam érte hiszen nem tudhattuk, hogy ez lesz. -Ölében pihen a keze és az asztal fehérjét kémleli. 

-És tényleg...tényleg nincs remény arra, hogy.... valaha....-óvatosan teszem fel neki a kérdést. 

-Mivel biológia tanár vagyok, meg szégyenlős se vagyok igazából, elmondhatom neked, mit is mondtak az orvosok. -sóhajt. -A méhnyak szája olyan súlyosan megsebesedett, hogy egy gyerek születésénél ha az kitágul, elvérezhetek. A méhem belül roncsolódott. A petefészkem egészséges de egy baba kihordásához a méhnek egészségesnek kell lennie. A havi baj ugyan úgy meglesz de egy kisbabát nem tudnék kihordani.... És....ez....-tenyerét a szája elé rakja ahogy elcsuklik a hangja. Látom arcán lecsöpögni a könnyeket. Nem kellet volna megkérdeznem. -Szörnyen érzem magam amiért ezt tette velem az az ember....Mintha megcsaltam volna azt az embert akit mindenkinél jobban szeretek....-halkan zokog. Két kézzel megfogom az övét amelyik szabad és biztatón mosolygok rá. -Pedig már azt gyűlöltem ha hozzámér. 

-Sensei...Fat úgy szereti magát mint még soha senkit. Nem haragszik magára és egyenesen meg van könnyebűlve, hogy jól van, él és lélegzik. Azt, hogy nem lehet gyermeke, nagyon sajnálom nagyon de még ott van az örökbefogadás. Ne sírjon sensei. Vége van, és Fattel boldogan élhetnek ezután. Meg fognak gyógyulni, maga is meg Fat is. -Rám emeli a tekintetét és halvány kis mosollyal bólint nekem. 

-Köszönöm, Kirishima-kun.

...

Hamarosan kiengedtek a kórházból de még csak figyelni tudom a hősórákat. Leülök valahova ahol nem zavarok senkit és csodálom a többiek fejlődését. 
Jelenleg a koliba lent ülök a kanapén és válaszolok a srácok kérdéseire. Aranyosak, hogy aggódtak értem és jól esik a lelkemnek, hogy ilyen megértőek és kedvesek. Yaoyorozu még teát is csinált nekem. Amit persze a cápa vigyorommal köszöntem meg. 
Pikachu ül mellettem, a másik oldalamon meg Bakugou. Még mindig nem tudják sokan, hogy mi is van köztem és a morcos szőke között. Kaminari, Midoriya és Todoroki, Fat meg Hawsk. Ők öten tudják, hogy Katsuki nekem a minden a morgós, bunkó, egóhuszár, mindenével együtt. 
Kezd sötétedni is már ezért mindenki megy zuhanyozni, pizsamába bújni és én is mennék a lifthez de Katsuki megfogja a kezem és el kezd battyogni  kifele, finoman húzva maga után. A koli előtti lépcsőre óvatosan leül és én meg mellé huppanok de ügyelek a lábamra. 

-Mi a baj?-kémlelem arcát de az csak a szokásos morcosságát tükrözi. 

Meg se szólal, csak felém fordul de olyan hirtelenséggel, hogy még a hajam zselé nélkül is égnek állt egy pillanatra. 
Tenyerét az arcomra simítja és nagy lendülettel tapad ajkaimra. egy pillanatra még viszonozni is elfelejtettem. Mi ez így hirtelen? Viszonozom a döbbenet után. Ajkaimat szét is nyitom, hogy nyelve beférkőzzön a számba. Feleslegesen nem kéne felizgatni magam mert a sérüléseink miatt úgyse tudjuk csinálni de nem tehetek róla, hogy már egy csóktól feláll a  kukacka és az agymanók tombolnak. Tenyerét a hajmaba vezeti, közelebb vonva magához, mintha csak még mélyebben akarna csókolni. Azért a nyelvét ne dugja le a torkomon. Mi ez a kétségbeesés? Nem fogom elhagyni sose, ez egyértelmű. Olyan egyértelmű, minthogy víz folyik a csapból vagy, hogy nekem eredetileg fekete hajam van. 
Mivel levegőt is venni kell, el is válunk egymástól pár centire csak. Az arca ki van pirulva, szemei csillognak de én se nézhetek rá máshogy. Hüvelykujjával kis köröket ír le az arcomon. 

-Most komolyan, Katsuki, mi a baj? -aggódó pillantásomból kiolvashatja, hogy tényleg megijeszt ezzel a viselkedéssel. Nem szól semmit, arcát megenyhülés simítja ki és egy...aprócska kis mosoly is bujkál ajkai szegletébe. Ki vagy te és mit tettél Pitypang Kapitánnyal?!

Megint nem szólal meg és csak egy rövidke csókocskával lep meg ismét. Csak pár milire távolodik él. Viszont amit mondd....Olyan mérhetetlen boldogsággal önt el, hogy a könnyeim potyogni kezdte örömömben. Hisz' az a szó hagyja el a száját amire olyan régóta várok. 

-Szeretlek...Eijirou.-halkan mondta ki, mégis hevesen dobog a szívem.

Ezúttal én szüntetem meg a távolságot egy lassú csókkal. Hagyom, hogy ajkaink egybefonódjanak és akár örökké valóságig is így maradjanak. 

.....

Nos ez lenne az utolsó rész.  Szerettem volna egy romantikusabb zárást, viszont az epilógus hátra van még. Azt már viszont nem szeretném elnyújtani. 
Remélem tetszett a rész. 

Luv ya Lángoskáim.