What... (KIRIBAKU)

Prológus

*Kirishima Eijirou*

Talán csak egy villámcsapáshoz tudnám ezt az érzést hasonlítani. Olyan... What the fuck? érzés, ha érthető mire is gondolok itt igazából. Nem is akarom megérteni. Mivel az én agytekervényeimet nem ilyesmire találták ki. Örülök, ha nem bukok meg matekból, nem, hogy ilyenekről filozofálgassak. Bár néha elgondolkozom azon, hogy miért is érzek ilyesmikre... Affinitást. Talán mindig is bennem lapult az érzés, a késztetés. Nem tudhatom még saját magaról se. De igazából inkább az ebédemre koncentrálok, a filozofálgatás helyett. Rizsgolyókat nyammogok, a tetőn ülve kényemesen és élvezem a kis szellőt közbe. Valahogy mégse tudom élvezni most a kaját, pedig szeretek enni. Az más kérdés, hogy karban kell tartani a testem, nem hízhatok. De nem is ez a lényeg most.

-Oi, Kirishima! - hallok meg egy ismerős, rekedtes, mély, bunkó hangleejtést. - Menj arrébb.
Csak vigyorgok és arrébb csusszanok, hogy le tudjon ülni mellém.

-Szia, Bakugou. - nyammogom tovább a rizsgolyókat. Bakugou okos, észre veszi, ha nem okes valami, ezért rejtem ezeket a gondolatokat. - Mizu?

-Felkúrta az agyam Deku! - morog, látom, hogy a tenyere füstöl.

-Ugyan már Bakugou! Ha Midoryaról van szó, folyton felhúzod magad. - vigyorgok. - Inkább egyél és ne morcoskodj.

-Hogy tudsz állandóan vigyorogni? - a morci hangneme el is tünt de ilyen agresszíve senki se tud rizsgolyót enni.

-Úgy, hogy nem te vagyok. - adom az egyszerű választ. Szemforgatást kapok erre de már megszoktam. - Te figyu már. Átjössz ma a szobámba? - teszem fel a kérdésem, beharapva az alsóajkam.

-Igen. Idegese vagyok. Szóval átmegyek. - meg is kapom tőle a válaszom. Amúgy meg, ő mikor nem ideges?

...

Ez lenne az új sztorym. Imádom ezt a párost elég régóta és szerettem volna velük írni. Remélem tetszeni fog nektek.
Helyesírási hibákért sorry.

Luv ya, gyermekeim.