Alakváltó

Prológus

Csak álltam a tükör előtt és magamat néztem. Azaz a lányt a tükörben.

- Ez volnék én? – kérdeztem magamtól, de a választ nem tudtam.

Most sem tudom.

- Tökéletes. Ezt mondta rám. Hogy tökéletes vagyok. Hát, szerintem rohadtul nincs igaza! – mosolyodtam el szarkasztikusan, majd méregetve végig simítottam a felkaromat. – „Olyan puha a bőröd..." – viszhangoztak a szavai a fejemben, miközben újra éreztem vágytól éhes csókjait magamon. – Tényleg nagyon puha! – De ez nem az enyém! – fakadtam sírva, belevágva a mosdókagylóba. – Áu! ­– sajgott a kezem utána, úgyhogy magamhoz szorítottam. – Ha érzem vele a fájdalmat, akkor mégis csak az enyémnek kell lennie – töprengtem. – Vagy nem? – kérdeztem a tükörképtől. – Ha érzem vele a fájdalmat, akkor az enyémnek kell lennie, NEM? – ismételtem el hangosan, könnyáztatta szemekkel, „saját magammal"ordítozva.

A mosdó szélére támaszkodva közelebb hajoltam a tükörhöz.

- De ha az enyém, miért érzem olyan idegennek? Miért érzem azt, hogy ez nem én vagyok? – tűnődtem tovább. – Ez nem én vagyok, de akkor ki? Ki ez? És én ki vagyok? És miért vagyok ilyen rohadtul egyedül? – Azt mondta tökéletes vagyok! – kezdett újra előtörni belőlem a sírás. – Hogy tökéletes... de mire? – Hogy megdöntsön, aztán meg otthagyjon, mint egy darab szart? – Ha tényleg olyan kibaszottul tökéletes vagyok, akkor miért teszi velem ezt folyton mindenki? Miért csak kihasználnak, aztán eldobnak, mint egy használt óvszert, mikor már nem kellek nekik? Miért nem képes engem is szeretni valaki? Miért nincs senkim? Miért utál mindenki, amikor én csak nekik próbálok megfelelni? BASSZUS! ÁRULJA MÁR EL NEKEM VALAKI, HOGY MÉGIS MI A FRANCOT ÁRTOTTAM ÉN ENNEK A KURVA VILÁGNAK, HOGY EZT ÉRDEMLEM? Miért bánt mindenki? – tettem fel újra meg újra a már ezelőtt is rengetegszer feltett kérdéseimet... és akkor megszólalt nekem a tükör.

Hirtelenelhomályosult benne a kép. Sötét és fehér, horrorfilmbe illő árnyalatokbanjelent meg előttem éppen akkori alakom képmása. Hátborzongató, véres, üvegestekintetét csak rám szegezve, felemelte vérben úszó kezét kimutatva a tükörbőlés azt válaszolta dermesztő hangján, mely azóta is kísért, – Mert egy szörny vagy.