Solus - I Know What You Did Last Summer

1

Az autósmozi

(TW: erőszakos viselkedés)

Rosewood-ban éltem, mióta csak az esemet tudom. Tipikus amerikai kisváros, cuki kertes házakkal, nyári karnevállal, autósmozival, úszodával, rengeteg kicsi (retro) bolttal, melyeknek a tulajdonosa az elmúlt 30 évben nem változott, vagy a családon belül vándorolt a cím át másra. 

Mindenünk megvolt, ami kellett, és én imádtam itt élni. Itt voltak a barátaim, a családom, a suli sem volt katasztrofálisan rossz. Igaz, a szüleim nem Rosewood-ban dolgoztak. Egy fél órányira volt egy nagyobb város, anyámnak ott volt ügyvédi irodája, apám egy nagyobb cégnek dolgozott építészmérnökként.

Nyáron általában szabad voltam. A helyi könyvesboltban dolgoztam teljes időben, évközben pedig rész munkaidőben. Mrs. Pitsbury, egy 50-es évei végén járó nő volt a tulajdonos, és kicsi korom óta ismert. A szüleimnek, ha dolga volt általában nála tettek le megőrzésre, és így lettem könyvmoly. 

Mrs. Pitsbury-val mindig jó volt, még tisztán élnek az emlékeimben azok a nyarak, amikor a szüleim dolgoztak, így az egész napot a könyvesboltban töltöttem, régi könyveket bújva, mogyoróvajas és dzsemes szendvicset uzsonnázva. Gyakran, ebéd után elvitt a sarki kisboltba jégkrémezni is. 13 éves koromra minden délutánt nála töltöttem, és segítettem neki a könyvek rendezésében, takarításban. A könyvklub ideje alatt általában én vigyáztam a szülők gyerekeire, ha elhozták őket. Mrs. Pitsbury Könyvesboltja volt a második otthonom. 

A korombeliekkel is igazán kijöttem. Kaitlyn és Emily voltak a legrégebbi ismerőseim, általános óta barátok voltunk. Kaitlyn apukája volt a Sheriff a városban, Emily szülei pedig a legkirályabb pékséget üzemeltették. Nyári estéken általában lebicikliztünk a tavakhoz, és megbeszéltük a napunkat. Emily elhozta a megmaradt süteményeket a pékség zárása után, Kaitlyn és én pedig a kisboltból vittünk pár doboz üdítőt. Általában a szőkőkútnál találkoztunk össze Emilyvel, és onnan együtt tekertünk le a tavakhoz.  Ez volt az esti rutinunk. Persze voltak kivételek. 

Péntek estéket általában egy nagyobb baráti csoporttal töltöttük az autósmoziban, és mivel Emilynek volt egy másik baráti köre is, Kaitlyn pedig a nyár második felét az anyukájánál töltötte, a mi kis esti rutinunk gyakran elmaradt. 

Péntek este ismét moziba mentünk. Július utolsó pénteke, amit Kaitlynnel tudtunk tölteni mielőtt elutazott az anyjához. Emily kocsijának a tetéjén üldögéltünk, és onnan néztük az aznap este vetített irtó gagyi, de szórakoztató filmet. Mindig sokan voltak a gimiből, így a megérkezést követő 15 perc köszöngetéssel telt.

- Elmegyek popcornért, szeretnétek valami mást is? – löktem el magam a kocsi oldalától.

- Ahhha, bocskorszíjat, de kólásat. – kapta felém a fejét Kaitlyn a beszélgetésből, amit a sulinkbajáró pár lánnyal folytattak. 

- Ahogy akarod! – szalutáltam vigyorogva. – Emi?

- Nekem elég lesz a popcorn, köszi! – mosolygott rám, én pedig elindultam a kajás stand fele. Kicsit már hűvös volt, de a föld még öntötte magából a hőt, melyet napközben gyűjtött össze. Végülis, örültem, hogy a virágos nyáriruhám fölé vettem egy farmerkabátot is. Természetesen anyám figyelmeztetett, hogy vigyek magammal kabátot mielőtt elindultak apámmal a kis kikapcsolódós, szavaikat idézve 'gyerekmentes' hétre. Ritkán mentünk nyaralni, és bár hosszú vitázoskba telt, hogy meggyőzzem őket arról, hogy én nem akarok menni, örültem, hogy sikerült. Megérdemelték a pihenést, meg egy kis időt csak magukra.