Rabod vagyok

9. fejezet

Teljesen elvesztem Chanyeol csillogó, mélybarna szemeiben és erős szorításában. Nem tudtam tagadni, mennyire élveztem, hogy ennyi figyelmet szentel nekem. Az a huncut mosoly szinte folyamatosan megtalálható volt dús ajkain, amitől nekem a szívem ki akart ugrani a helyéről. Magam sem értettem ezeket a kétes érzéseket, de próbáltam inkább elnyomni magamban, hiszen nem akartam, hogy másodjára is összetörje valaki a szívemet.

Céltalanul sétálgattunk a parkban, hallgattam, ahogy Chanyeol minden apró kis semmiségről képes volt beszélni. Napokig el tudtam volna hallgatni kellemes, mély, férfias hangját, ami már-már melódia volt a fülemnek.

- Lassan mennünk kellene. A srácok hétre foglalták az asztalt, nem szeretném őket megvárakoztatni.

- Persze, menjünk csak. - Rámosolyogtam, aztán felálltam a padról amin újfent helyet foglaltunk. A füles ismét hatalmas kezei közé bújtatta az én kissé nőies praclijaim, úgy húzott maga után. Nem tagadom, kényelmetlenül éreztem magam, ahogy egyre közelebb értünk a bárhoz, hiszen tele volt gengszterekkel. Ki az a hülye, aki önként jönne ilyen sötét helyekre? Chan is megérezhette, hogy mennyire izgulok, mert kicsit közelebb húzott magához, már-már elvesztem hatalmas karjai között.

- Egy kérésem lenne. Tudod, nem zavar, ha a nevemen hívsz, vagy tegezel. Csak a barátaim előtt ne. Nem vet rám túl jó fényt, ha tegezel. Maradjunk a Mr. Parknál. - Kicsit elszégyelltem magam, hiszen ez eddig eszembe se jutott, hogy nem kellene őt letegeznem, de csak bólintottam neki, hogy megértettem, amit mondott. - Akkor hát, menjünk. - Vigyorgott és behúzott a tömött bárba. Szemével a barátait kezdte kutatni, majd mikor megtalálta őket biccentett feléjük. Egyenesen feléjük vettük az irányt, bár én inkább a háta mögé bújva koslattam utána. Hiába minden, ijesztő volt az egész környék, valamint a hely sem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Ugyanolyan kigyúrt alakok voltak itt, mint a colos kertipartyján, bár reménykedtem benne itt nem okozok majd túl nagy felfordulást.

- Na végre! Azt hittem sosem értek ide! - Veregette meg Chanyeol vállát egy magas szőke. Kikukucskáltam az óriás karja mögül, mire a többiek hangos nevetésbe kezdtek, ami persze engem pirulásra kényszerített és inkább visszabújtam a menedéket nyújtó, széles hát mögé.

- Na nézzétek már milyen kis félénk. De édes~ - Hallottam meg egy másik ismeretlen hangot is.

- Gyere Baekkie, nem kell félni tőlük. - Chanyeol leült az egyik székre, én pedig helyet foglaltam mellette. Kicsit talán túl szorosan is ültem le mellé, de így biztonságosabbnak éreztem. - Ez a nagy szőke itt Kris. Mellette a pandaképű Tao. Az a kettő ott távolabb meg Yixing és Junmyeon. Valamint a magas vékony, akivel már volt szerencséd találkozni, Sehun. - Kicsit erőteljesebben ejtette ki a nevét, nekem pedig végigfutott a hideg a hátamon, ahogy az említettre emeltem a tekintetem.

- J-jó estét, uraim - pironkodva intettem nekik, mire ismét csak nevetésbe törtek ki. Kicsit összébb is húztam magam, nem szoktam meg, hogy ennyi szempár bámuljon egyszerre.

- Nem kell ennyire zavarban lenni tündérbogár, nem fog senki bántani itt - vigyorgott rám Kris. Menekültem a pillantásuk elől, inkább Chanyeol felé fordultam.

- Hozzak valamit inni, Mr. Park? - A colos elégedetten fordult felém.

- Igen, egy whisky colával jól esne. Magadnak is hozz valamit. - A szervezetem semennyire nem kívánta az alkoholt, de elfogadtam a felém nyújtott fekete hitelkártyát.

Amilyen gyorsan csak lehetett felpattantam a székről, majd beálltam a sorba. Néha hátrapillantottam, láttam, hogy valamelyik folyton rajtam tartja a szemét. Hihetetlen mekkora sor állt, hiába kémleltem másik pultos felé, mindenhol ekkora volt. Már vagy negyed órája állhattam sorban, mikor két erős kezet éreztem meg a derekam köré fonódni. Az érintés és az illat sem volt ismerős, így megfordultam szólni neki, hogy vegye le rólam a kezeit.