Rabod vagyok

21. fejezet

Egészen hajnalig szeretkeztünk Chanyeollal, már a sokadik körünket futottuk. Végig figyelmes volt, törődő, már-már tényleg inkább volt szerelmeskedés, mint egyszerű szex. Magam sem tudom hogy jutottam el odáig, hogy a kezdeti gyűlöletből és ellenszenvből most ő legyen az egyik legfontosabb személy az életemben. Pillái nehezen mozogtak, félálomban lehetett már, de közelebb bújtam hozzá, hallani akartam a szívverését még utoljára. Nyugodt pihenésünket a csengő fülsüketítő hangja zavarta meg, mire a colos átkozódva mászott ki az ágyból. Még azzal sem törődött, hogy ruhát vegyen magára, szimplán maga köré tekerte a paplanját, úgy sétált az ajtóhoz. Gondoltam mivel nekem semmi közöm nincs hozzá, így befordulva a fal felé várakoztam, hogy visszatérjen. Hihetetlen fáradt voltam, a testem teljesen kimerült, valamint a fenekem is sajgott már azért, de mégis egy csodálatos éjszakának tudom elkönyvelni magamban.

Kintről csapkodást és kiabálást hallottam, valamint Chanyeol mély hangját, ahogy szitkozódik. Felültem az ágyban, bár fogalmam sem volt mennyire lenne jogom kimenni hozzá, így inkább a maradás mellett voksoltam. Habár a kíváncsiságom nagy úr volt, nem tudtam, hogy mit zavarnék meg éppen. Viszont mikor már zokogást és szipogást hallottam, nem tudtam magam tovább türtőztetni, muszáj voltam kimenni hozzá. Chanyeol a földön térdelt, kezeivel maga előtt támaszkodott és testét rázta a sírás. A lelkem belesajdult a látványba, hiszen sosem láttam még őt ennyire összetörtnek. Halkan odamentem hozzá, leguggoltam elé, úgy húztam az ölembe, mire ő szorosan markolt rá a derekamra. Megilletődtem a mozdulattól, kicsit fel is nyögtem, de nem érdekelt most semmi, csak, hogy egy picit lenyugodjon.

- Chan, mi történt? Hé, minden rendben lesz, mindent megoldunk.

- Ezt nem tudjuk. - Hangja remegett, lemondóan sóhajtott fel.

- Mi a baj, drága? - Kezeimmel beletúrtam a hajába, majd ujjaimat levezettem a tarkójára, hiszen tudom, hogy ez mindig is nyugtatólag hatott rá.

- Miért kell minden fontos személynek elhagynia? Miért van az, hogy végül én maradok egyedül és boldogtalan? - Nagy könnyes szemeivel az enyémeket fürkészte, bár én teljesen össze voltam zavarodva.

- Chanyeol, miről van szó? Mi a baj?

- Meghalt az apám Baek. Már régóta betegeskedett, de hirtelen még rosszabbul lett és elment. Tényleg senkim nem fog maradni. Téged is elveszítettelek. - Nem akartam hinni a fülemnek. Első sokként az ért, hogy meghalt az apukája, ám ami még jobban megdöbbentett, amit velem kapcsolatban mondott.

- Részvétem édesapád miatt. - Közelebb húztam magamhoz, úgy öleltem még szorosabban. - De tudd, hogy engem nem fogsz elveszíteni. Itt leszek neked. Ha kell barátként, ha kell ágyasként, ha kell attól még többként. - Szemeit összeszorította, ajkai egy vékony csíkká szűkültek. Tehetetlen voltam. Sajnos a halál ellen nem lehet mit tenni, azt talán csak az idő tudja kicsit elfeledtetni. Láttam rajta, hogy valamit nagyon mondana, a tehetetlenséget és a döntésképtelenséget szintén fel tudtam fedezni az arcán. Bár tudnám mire gondolhat ilyenkor, hátha tudnék neki segíteni benne.

- Most még jobban ügyelnem kell a hírnevemre, hiszen egyedüli férfiként nekem kell helytállnom apám helyett.

- Chan, ha valaki, akkor te meg tudod csinálni. Bízom benned.

- Tudod, elgondolkodtam, hogy kiszállok - szinte suttogta a fülembe. - De gondolnom kell az anyámra, a nővéremre.

- És rád ki fog gondolni? Arra, hogy te boldog vagy-e ki fog gondolni?

- Nem érted meg úgy sem. Ha nem mutatok fel elég bűntettet, ha nem gyarapítom a vagyonom, elbukok, mint főnök. Nem ejthetek csorbát a családom nevén. Jó főnökké kell válnom. - Nem tudtam mit mondani, hiszen nem ismertem a gengszterek közötti hierarchiát. Viszont féltettem. Nem akartam, hogy ez miatt az új pozíció miatt bármi baja essen, hiszen több lesz a felelősség rajta, többet kell majd kimaradoznia.