Rabod vagyok

22. fejezet

- Mit jelentek én neked Chanyeol?

A saját hangom visszhangzott a fejemben, magam sem hiszem el, hogy ki mertem mondani ezt. Talán csak én élem meg úgy, hogy ez nagy dolog, de nekem igen is sokat jelent, amit majd válaszolni fog rá. Ideges voltam, a tenyerem izzadt, tekintettemmel a padló egy pontját fixíroztam. Érzékeltem, hogy Sehun és Taeyong sem mer megmozdulni, vagy megszólalni, ha lett volna légy a szobában, simán hallani lehetett volna a zizegését.

- Mit vársz tőlem, mit mondjak? - Hangja kétségbeesett volt, mire ráemeltem a pillantásom. Zavart volt, félt és aggódott.

- Az igazat! Te is nagyon jól tudod, hogy soha nem csaltalak meg téged! Különben már réges régen ki lettem volna dobva Sehun lakásából, büntetésként pedig a szövetségeseid közé dobtál volna.

- Hogy mit jelentesz nekem? - Kezeivel közrefogta az arcom, úgy nézett a szemeimbe. - Egy szóval válaszolva, mindent. - Elmosolyodott egy kicsit, mire a gyomrom szaltózott egyet, de az én ajkaim is mosolyra görbültek. - Soha nem hagynám senkinek sem, hogy bántsanak téged, hiszen mindennél többet jelentesz nekem.

- Elmondanád mire volt jó ez a hülyeség? Hogy mindenkinek elterjesztetted mekkora kurva vagyok, pedig nem is?

- Istenem, csak meg akartalak védeni. Azt hittem, ha kidoblak, akkor majd elpletykálják, hogy megszabadultam tőled és semmit nem érsz nekem. Hogy akkor majd megvédelek Yangtól és a bandájától. De te makacs módon folyamatosan a nyakamra jártál, én pedig hiába is akartam, nem tudtam tovább távol maradni tőled. Azt hittem majd gyűlölni fogsz és akkor hazaküldhetlek. Hogy aztán elfelejtsd ezt az egészet, amibe belerángattalak. De nem megy, képtelen vagyok elengedni téged, vagy másnak átengedni.

- Ugye tudod, hogy nem gyűlöllek? - Teli fogsorral vigyorogtam, már amennyire szorító mancsai engedték.

- Figyelj Baek, nem tudom mit hoz a jövő. De ameddig képes vagyok, addig megóvlak téged bármitől. Ha egy kicsit is veszélyesebb lenne, azonnal haza foglak küldeni. De belefáradtam abba, hogy folyamatosan egyedül legyek, hogy ne lehessek szerelmes. Szükségem van rád, ugyan is, hiába gondolod úgy, hogy nem vagy számunkra hasznos, te vagy a legértékesebb nekem. Mert te lélekben vagy velem, ott erősítesz és segítesz, ahol rajtad kívűl senki más nem képes. - Fejem kiszabadítottam a szorításából, nyakánál fogva öleltem őt át. Boldog voltam, leírhatatlanul. Végtelen melegség futott át a testemen, a lelkem kivirult.

- Szeretlek füles. - Karjai szorosan fonódtak derekam köré, magamban azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

- Költözz vissza hozzám. Hiányzol innen. - Nagy kiskutya szemekkel nézett rám. - Én is szeretlek, törpe.

- Holnap reggel. Ma már nagyon fáradt vagyok.

- Azt elhiszem - vigyorgott. - Menj be a szobámba, feküdj le. A kis barátodnak pedig megcsinálom a te szobád, remélem megteszi egy éjszakára. - Fejével Taeyong felé fordult, aki csak pislantott párat a döbbenettől, de hevesen bólogatott. Követtem utasításait, egyenesen a szobája felé vettem az irányt. Beérve kiszolgáltam magam, kerestem egy pizsamának valót Chanyeol elnyűtt pólói között, ledobtam magamról a nadrágot, így már teljesen felkészülve az alvásra.

Boldogan terültem el a nagy ágyon, magamra húzva a meleg takarót. Nem tudom mit hoz nekünk a jövő, de ameddig Chanyeol mellettem van, semmi nem érdekel.

Reggel kiszáradt torokkal ébredtem, magamon éreztem az ismerős ölelő karokat, mire a szívem vad kalapálásba kezdett. Álomszerű volt a tegnapi este, nem mertem hinni abban, hogy ez valóban megtörtént. Csak kémleltem a colos békésen alvó alakját és egyszerűen imádtam a látványt. Ujjbegyeimmel finoman végigsimítottam az orrán, szétnyílt ajkain, majd az állán. Talán csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy ő valóságos, nem csak a képzeletem szüleménye. Mivel azonban nem akartam őt felébreszteni, jobbnak láttam, ha kiszolgálom magam és elmegyek fürdeni. Szedtem magamnak tiszta törölközőt, majd egy fél órás ázást követően visszamentem hozzá a szobába. Derekam köré csavartam az anyagot, hajam még nedves volt. Chanyeol már igen csak éber volt mikor leültem mellé, szemeivel tetőtől talpig végigmért.

Tulajdonképpen nem szólt egy szót sem, de nem is volt rá szükség. Kellemes csend telepedett ránk, Chanyeol pedig nem a vad önmagát mutatta nekem, hiszen két-három hete még biztos letepert volna. Lustán simogatta a derekam, a hátam, én pedig csak vigyorogtam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Channal így leszünk egymás mellett.

- Nem vagy éhes? - Rádőltem a mellkasára, az oldalát cirógattam. Már-már nyálasnak tűnhetett a jelenet, de a legkevésbé sem érdekelt.

- Ha te leszel a reggeli - vigyorgott. Tisztán hallottam a hangján a vigyorát. - Még egy ilyet meg ne merj tenni, mint tegnap este. Mit képzeltél, mi a fenét művelsz? Baekhyun, édesem, bárki bánthatott volna, vagy megerőszakolhattak volna. Nem élném túl, ha téged is elveszítenélek.

- Nem lesz semmi bajom, hiszen veled vagyok.

- Édes vagy, hogy ennyire bízol bennem, de ez nem így működik. A menyasszonyom sem voltam képes megvédeni. Csak ígérd meg, hogy nem mész sehova egyedül. Ismerőst és ismeretlent sem engedsz be a lakásba, ha nem vagyok itthon, senkit!

- Megígérem. - Mást nem is igazán tudtam volna tenni. Tudom én is mekkora hülyeséget műveltem tegnap, de szomorú és tehetetlen voltam.

- Ma este találkoznom kell az anyámmal és a nővéremmel. Tudod, most, hogy apám meghalt meg kell beszélnünk hogyan tovább. Szeretném, ha eljönnél velem. Hogy megismerjenek. Biztosan imádnának.

- Be akarsz mutatni a családodnak? - Elpirultam, mert ez akkor már csak jelentett valamit. Talán még sem csak álmodtam a tegnap éjszakát.

- Be. Seoyeon után te vagy az első, akit érdemesnek találom bemutatni nekik. - Elmosolyodtam, a lelkem ketté akart szakadni, emellett viszont ugyan úgy izgultam is. Tetszeni akartam nekik, azt szerettem volna, ha elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Azt akartam tudják, bármit megtennék Chanyeolért, hiszen fontosabb nekem a saját életemtől is.

- Mi van, ha nem tetszem nekik? Nem vagyok Seoyeon, attól függetlenül, hogy őt elfogadták.

- Nem vagy Seoyeon, tudom. Nem is szeretném, hogy ő legyél. Téged szeretlek, a tulajdonságaid. És ők is imádni fognak.

Nem igazán nyugtattak meg a szavai, hiszen még is csak, mit tudnék én felmutatni? Még csak egy unokát sem tudok adni az anyukájának, hiába szeretnék. Féltem az elutasítástól és attól, ha a anyjáék utálnak, akkor vége szakad annak, aminek még ideje sem volt tulajdonképpen úgy igazán megindulnia. Annak a törékeny valaminek, ami köztünk volt, nem lehetett ilyen vége.

- Talán következő alkalommal. - Bágyadtan mosolyogtam rá, de ő nem tűnt boldognak a válaszomtól.

- Ha a jegyesem leszel, úgy is találkoznod kell velük. - Fültől fülig ért a vigyora, mire én belepirultam.

- Ki mondta, hogy a jegyesed leszek?

- Nem jönnél hozzám? - Nagy szemekkel pislogott rám, tudja, hogy ennek nem tudok ellenállni.

- Jobban belegondolva... Nem, nem biztos. - Huncut vigyor ült a számon, magam sem hittem el, amit kimondtam.

- Hazudsz! - Vigyorgott, majd felém kerekedve csiklandozni kezdte meztelen testem. Remegtem és könnyeztem a kacagástól, néha-néha felsikkantottam, de ez őt nem érdekelte. Kérleltem, hogy hagyja abba, de esze ágában nem volt, így tovább szenvedtem alatta. Percek múltán viszont abbahagyta előző tevékenységét, majd azokat a duzzadt, imádnivaló ajakakat a sajátomon éreztem meg.