Rabod vagyok

18. fejezet

Chanyeol POV

Bezárkózva a szobámba igyekeztem kizárni a kitartó kopogást, hiszen gondolkodnom kellett. Nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor is Seoyeon gyilkosai újra felbukkannak az életemben, arról pedig végképp fogalmam sem volt, hogy mit akarhatnak. Ki kellett valamit találnom, nagyon gyorsan, mert nem akartam, hogy Baekhyunnak bármi baja is legyen. Rettegtem attól, hogy egyik nap hazajövök és ő nem lesz itt. Gondolataimból igyekeztem elhessegetni a képeket miszerint ő is úgy végzi majd, mint Seoyeon. Meg kell védenem valahogy. Telefonom előkapva írtam a srácoknak, hogy találkozzunk Sehunnál. Szükségem van a segítségükre. Választ nem is várva kirontottam a szobából hangosan becsapva annak ajtaját. Még hallottam, ahogy a törpe kiabál utánam, de sajnos erre most nem volt időm. Bekulcsoltam a bejárati ajtót, majd két emelettel lejjebb kopogás nélkül engedtem be magam Sehun ajtaján. Addigra már a többiek is ott voltak, a kanapén ülve várták, hogy megérkezzek.

- Baj van! - Kétségbeesett voltam, mert habár magamnak is féltem bevallani, de féltettem a kis törpét. Túlságosan is.

- Mi a franc történt? - Tao dühös hangjával találtam magam szemben.

- Itt vannak. Megint. - Valószínű értették a célzást, mert mind kikerekedett szemekkel néztek rám. - Mit keresnek itt újra?

- Chanyeol, nem nehéz kitalálni - szólalt meg rezignált hangon a lakás tulajdonosa. - Te is tudod milyen gyorsan terjed a pletyka. Teljesen úgy viselkedsz Baekhyunnal, mint anno Seoyeonnal. Nem nehéz kitalálni, hogy teljesen odáig vagy érte.

- Nem vagyok odáig érte! Ő semmit nem jelent nekem - halkultam el a végére. Valamiért nem éreztem helyesnek kimondva ezeket a szavakat.

- Igen persze... Inkább azt találjuk ki, mit fogsz csinálni most? Már tudnak róla.

- Fogalmam sincs. Nagyon félek, hogy őt is bántani fogják. Nem élném túl még egyszer.

- Egyszerűen csak engedd hazamenni.

- Azt sem tehetem! Megtalálják ott is! Kettő rossz közül még mindig velem van nagyobb biztonságban.

- És ha átköltözik ide Sehunhoz? - Vetette fel az ötletet Kris. - Ha megpróbálod elhitetni, hogy semmit nem jelent neked? Ha kidobod a lakásból? Mint az összes többit, aki félrekúrt melletted? - Nyomta meg a félrekúrt szót. De hogy tehetném meg? Nagyon jól tudom, hogy ilyet nem csinálna.

- De nem tett ilyet.

- De még tehet. Legalább is, meggyanúsíthatod vele. Úgy sem tudja bizonyítani az ellenkezőjét. - Összeszorult a szívem a gondolatra is. Meggyanúsítani? Tudom róla, hogy nem tenne ilyet, mindig hűségesen vár haza. Szófogadó mostanában. Másfelől viszont talán ez megoldást tudna jelenteni. Talán elhinnék, hogy mennyire utálom és akkor ezek is lekopnának. Aztán pedig, ha biztonságos, akkor pedig hazaengedem. Még a gondolattól is kirázott a hideg, de nem tehettem kockára az életét. Különben sem jelent nekem semmit az a gyerek, majd jön a következő utána. Ezért is nem értem mit keresnek itt Yangék.

- Előbb várjuk meg, ha ismét feltűnnek, vagy pletykálkodnak, akkor kell lépnünk csak. Kris. Szükségem van rád. Taoval menjetek el a Super Juniorhoz, értesítsétek őket erről. - Nagyot nyeltem. - Ha pedig szükséges, akkor bevetjük Heechult, mintha tényleg összefeküdtek volna. Csak beszéljétek meg vele, hogy menjen bele. Bármi áron. Kivéve Baekhyunnie, őt nem kapják meg sosem. - A két említett bólintott, majd el is tűntek, hogy felkeressék a srácokat. - Yixing, Junmyeon, ti légyszíves tartsátok nyitva a szemetek. Azonnal szóljatok, ha bármi furcsát láttok. - Karon ragadták egymást, hogy utána ők is elhagyják a lakást. Ketten maradtunk Sehunnal. Egy fáradt sóhaj hagyta el ajkaim, majd éreztem, hogy a könnyeim is útnak indulnak.

- Hé, Park. Nem lesz semmi baj. - Vállaimnál fogva karolt át, úgy húzott magához.

- Nem akarom őt is elveszíteni. Bármit megtennék azért, hogy ne essen semmi baja. Én csak egy kicsit jól akartam magam érezni vele.

- Haver, nem lesz semmi baj. Vigyázunk rá, jó? Egy haja szála se fog meggörbülni.

- Nem akarom őt szeretni. Nem szerethetem őt, ugye? - Reménykedve pislogtam Sehunra. - Már minden olyan jól alakult. Azt hiszem végre kényelmesen érzi magát körülöttem, erre jönnek ezek és mindent tönkretesznek!

- Valljuk be, adtál okot a pletykálkodásra. Több hónapja itt van, hagyod, hogy sértegesse a szövetségeseid, soha nem bünteted meg, ennek tetejébe lehozod magaddal olyan helyekre, ahova egy egyszerű ágyasnak nincs joga belépni. Annyira nyilvánvaló, hogy szerelmes vagy belé.

- Mert... Mert... - kezdtem tiltakozni, de magam sem tudom, hogy miért hagytam neki ennyi mindent.

- És csak, hogy tetézzük, téged is sértegetett, megütött, még csak szexelni se akart veled.

- Egyszerűen nem volt szívem bántani.

- Tudom. Tudom Chanyeol. Ugyan ezt éreztem Luhannal kapcsolatban. Szerinted nem jogosan gondolják és pletykálják az emberek, hogy szerelmes vagy?

- És akkor már joguk van megölni őt? Semmi joguk nincs ahhoz, hogy bántsák Baekkiet. Semmit nem csinált, legalább is olyat nem, ami miatt ezt érdemelné. Semmi joguk nincs. - Véglegesen összetörtnek éreztem magam ebben a pillanatban. Nem akartam mást, csak kiszabadulni innen, elmenni valahova Baekhyunnal ketten, ahol senki sem találhat ránk.

- Nincs joguk. Kitalálunk valamit, amit tudunk nekik cserébe adni.

- Nincs olyan dolog, amit cserébe tudok nekik adni. Tudod, hogy a családom után ők a legerősebbek és legbefolyásosabbak. Azt is tudod, hogy az apám mennyit betegeskedik mostanában. Ha ő meghal, nekem kell átvennem a helyét. Bármit megtennének azért, hogy gyengítsenek rajtam.

- Kitaláljuk Chanyeol. Menj haza, Baek már biztosan aggódik. Ne hagyd magára most és bánj vele jól, mert velem gyűlik meg a bajod, ha bántani fogod. - Kitolt az ajtón, mire én kelletlenül lépdeltem a lakásom felé.

Belépve rajta Baekkiet ott találtam az ajtó tövébe lecsúszva, szemei vörösek és dagadtak voltak.

- Édesem, mi történt? - Térdhajlata alá nyúltam, másik kezemmel a hátára fogtam, úgy emeltem ölbe.

- Ne haragudj rám! Sajnálom, ha valami butaságot csináltam megint. Gyere, kapsz tőlem egy békítő szexet. Vagy amit csak szeretnél. - Elképzelésem nincs miről beszél, de a szex jól hangzik. Karjaival szorosan kapaszkodott a nyakamba.

- Kicsikém, miről beszélsz? Miért haragudnék rád? - Egyenesen a szobám felé vettem az irányt, hogy aztán végigdönthessem az ágyon. - Nem haragszom rád gyönyörűm.

- Nem? - Nagy, ártatlan szemekkel pislogott rám, amitől a szívem majd' kiszakadt a helyéről. - A-akkor miért hagytál itt? Miért nem válaszoltál nekem mikor kopogtam? Olyan... Hűvös voltál velem. Mint legutóbb, mikor haragudtál rám.

- Nem rád haragszom, te butus. Ez csak... Banda dolog. Dehogy haragszom rád, hiszen szer... - Hirtelen haraptam rá a nyelvemre, mielőtt valami olyasmit mondok, amit én magam is megbánok. Csillogó szemeivel az arcom fürkészte, hogy vajon mit is akarhattam neki mondani. Gondolatban tarkón csaptam magam, megköszörültem a torkom. -  Szerintem semmi rosszat nem tettél, amiért így kellene érezzek.

Fölé tornyosultam, számat az övéhez tapasztottam, majd mikor megéreztem karjait a nyakam körül ismét közelebb bújtam hozzá. Mélyítve a csókon gyomromban ezernyi bizsergető érzés keletkezett. Olyan volt, mint egy fáradt nap után hazatérni. Nem bántam volna, ha ő fogad haza hátralévő életemben. Minden érzelmemet beleadtam magába a csókba, az együttlétünkbe, hiszen akár ez lehet az utolsó. Keserűség töltött el, gyengének éreztem magam, amiért ennyire nem vagyok képes elszakadni tőle.