Rabod vagyok

8. fejezet

Miután Chanyeol elhagyta a szobát, valamint a rózsaszín köd is leszállt az elmémről, hirtelen kezdtem el émelyegni, nagy erőkkel tört rám a hányinger. Átkoztam magam, hogyan lehettem ennyire gyenge, hogy csak úgy hagyjam magam? Dühös voltam magamra, mert Jonginon kívül soha senkivel nem voltam még együtt szexuálisan és nem is terveztem olyannal lenni, aki valójában semmit nem jelent nekem. Habár, azt megkérdőjelezném, hogy a füles nem jelentett volna nekem semmit, bár még én magam sem vagyok tisztában azzal, hogyan is érzek iránta valójában. Ettől függetlenül mocskosnak és undorítónak éreztem magam, mert ilyen könnyen megadtam magam neki.

Gyors léptekkel vetettem bele magam a kádba, olyan szinten dörzsöltem a bőröm, hogy már vöröses foltok keletkeztek rajta, de még így sem éreztem magam tisztának. Csalódtam magamban, amiért hagytam, hogy a colos belém furakodjon, miközben tudtam, hogy valószínüleg én lennék, aki sérülten jönne ki ebből a helyzetből. Hiába is szerettem volna visszacsinálni a dolgokat, vagy meg nem történtté tenni, egyszerűen nem ment. Teljesen biztos voltam abban is, hogy totál idiótának fogom magam érezni, amint ismét találkozunk.

Másrészről annyira félreérthetően viselkedik, főleg, amiket mond. Nem akarom magam hamis illúziókba kergetni, vagy bebeszélni, hogy biztosan érez irántam valamit, hiszen világosan kijelentette, hogy ő nem keres szerelmet. Ez az, amiért a legdühösebb vagyok magamra, hiszen még így is odaadtam magam neki. Talán igaza van és tényleg ribanc lennék? Azok viselkednek így.

Még a fél órás zuhanyzásom után is koszosnak éreztem magam, bár inkább csak a lelkiismeretem, ami nem engedte, hogy tisztán lássam a dolgokat. Talán túl nagy feneket kerítek a szexnek, de a szüleim mindig azt hangoztatták, hogy csak a különleges emberrel tegyem meg, akit tényleg szeretek és aki tisztel, viszontszeret engem.

Még annyira kiszépíteni sem volt kedvem magam, hiszen már úgy is mindegy. Felkaptam az első kezem ügyébe eső felsőt, valamint egy nagyon tapadós és szűk nadrágot, hogy aztán pontban kettő órakor Chanyeol irodája előtt toporogjak. Ideges voltam, talán jobban, mint mikor idekerültem, habár azt úgy gondoltam eddig, nem lehet überelni. Kopogni akartam, de nem vitt rá a lélek. Idegesen tördeltem ujjaim, alsó ajkamba haraptam, már-már olyan erővel, hogy azt hittem kicsattan. Végül csak megembereltem magam, reszketve emeltem meg a jobb kezem, hogy aztán finoman érintkezzen mutatóujjam kis csontos része az ébenszínű ajtóval. Egy erőteljes és férfias "Gyere" után be is léptem hozzá a szobába, mire ő is felállt és pillanatokon belül előttem termett.

- Istenem, ha nem ígértem volna meg a bolond barátaimnak, hogy bemutatlak nekik, itt helyben, az irodám asztalán dugnálak meg - duruzsolta rekedt hangján a fülembe. Arcomat elöntötte a pír, próbáltam nem rá nézni, mert már saját magam idegesítem, hogy folyamatosan zavarba jövök, ha vele kell beszélnem.

- Chanyeol! Hogy mondhatsz ilyet? - Kicsit hátrébb merészkedtem tőle, mielőtt még komolyan meg is tenné.

- Kell neked ilyen nadrágot felvenni. - Kezét a fenekemre vezette, majd megpihentette rajta.

- De hé! A b-barátaid? Bemutatsz a barátaidnak?

- Kíváncsiak rád. Azt hiszed nem hallják a pletykákat, hogy nem voltál hajlandó alám feküdni? Ami még hagyján is, de még csak egy istenes szopást sem kaptam tőled. - Ha lehet még jobban elvörösödik a fejem, bár most van benne egy kis méreg is. Még mit nem?! Majd elvárja, hogy a számmal szórakoztassam?! Az csak különleges embereknek van tartogatva.

- Akkor most már dicsekedhetsz vele, hogy újabb trófeád van. Nem maradsz szégyenben. - Hangom kicsit hűvösebb volt, de bántott maga a gondolat, hogy a ki tudja hanyadik voltam neki.