Rabod vagyok

11. fejezet

Már kora este volt, mire minden cuccunkat átpakoltuk a belvárosban lévő, jóval kisebb lakásba. Barátságos volt, a falak élénk sárga színűek, igényes bútorokkal berendezve. A lakás közepén egy hatalmas nappali terült el, amiből egyenesen nyílt a konyha, ami teljes felszereltséggel rendelkezett. A konyha sarkában egy minibár is helyet kapott, különféle alkohollal megtöltve. A kis kuckó összesen három szobából állt, ebből kettő hálóként üzemelt, egy pedig dolgozószobának volt berendezve. Természetesen, csak úgy, mint a másik helyen, a fürdőszobák itt is a hálókból nyíltak. Mindent összevetve otthonos kis ház volt, ám engem ez semennyire nem nyugtatott meg. Főleg, mikor kiderült, hogy egyébként Chanyeol barátai szintén ebben a háztömbben éltek, volt, amelyik egy szinten velünk, volt, amelyik alattunk. Egyenesen rosszul lettem, mikor megláttam, hogy az én ablakomra rács is felszerelésre került.

- Az meg minek oda? - Fejemmel a fém csövek felé böktem.

- Egyet találhatsz. - Hangja ugyanazt a közönyt és közömbösséget hordozta, amit már tegnap is megvillantott és amitől nekem a szőr is felállt a hátamon. - Még véletlen se tervezz szökést. Úgy is megtalállak - nevetett fel gúnyosan.

- Miért én kellek neked ennyire? - Kibukott belőlem, amit már olyan régen meg akartam tudni.

- Izgalmasabb az olyan, aki nehezebben kapható, mint amelyik önmagától jön dugásért.

- Nem kell hazudni. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki nehezen kapható, mégis többet is odavetettél már holmi más gengszternek. Engem mégis itt tartasz. Miért?

- Kinek képzeled te magad, hogy számon kérj engem? Nincs különösebb oka. Csak nincs időm újat beszerezni. Remélem elégedett vagy a válasszal. Most pedig van még egy kis elintéznivaló ügyem, mire hazaérek légy kész állapotban. - Ezzel magamra hagyott. Különösen éreztem magam az elhangzott válasza alapján, de gyorsan rendeztem vonásaim, hiszen nem kellene ezeket ennyire magamra venni.

Kipakolás helyett egy hosszú forró fürdőt választottam, mert egyébként is szerettem magam áztatni a kádban, valamint a borostám is igyekeztem minden testrészemről eltüntetni. Gondosan megmostam a hajam is, hiszen a tegnap este történt eseményeknek köszönhetően az kimaradt. Megtisztulásomat követően kibattyogtam a konyhába valami ehetőt összedobni, hiszen azért azt csak nem akartam, hogy a füles éhen pusztuljon.

Éjfél környékén járhatott az idő, mikor Chanyeol hangos robajjal csörtetett be a lakásba, egyik oldaláról a másikra dülöngélve. Hirtelen pattantam elé, hogy megtámasszam, mert tudtam, hogy megint részeg és ha nem segítek neki, képes lenne orra bukni.

- Jól vagy? - Tagadni sem tudnám, hogy aggódtam érte, mert sosem szokott ilyen későn hazajönni.

- Miért ne lennék? Már inni se ihatok? - Morcosan fonta össze mellkasa előtt a karjait, még a lábával is dobbantott mellé.

- N-nem azért mondtam! Aggódtam érted.

- Chh... Senki nem kért meg rá! - vágta hozzám kicsit ridegebben. Fogalmam sincs miért viselkedik így velem, de nagyon bánt, hiszen tényleg nem akartam semmi rosszat ezzel kapcsolatban. Szemeim égették a kitörni készülő sós cseppek, de nem akartam neki megadni azt az örömöt, hogy előtte sírjam el magam.

- Mintha tudnám szabályozni. Gyere füles, lefektetlek. - Mélyről jövően felhorkantott, majd erős karjai a derekamra tévedtek.

- Az az én feladatom édesem. Ha tudnád hányszor jár a fejemben napközben a formás kis segged - csippentett bele az említett testrészbe.

- Ya! Ne csipkedd!

- Ha tudnád mennyire utálom, hogy ennyiszer jutsz eszembe napközben. - Óvatosan a hálója felé kezdtem noszogatni. - Teljesen elveszed az eszem Baekhyun. Még verekedni is képes voltam érted - nevet fel hisztérikusan. Finoman végigdöntöm az ágyán, hogy aztán ruháitól megszabadítva takargassam be. - De senki nem hordhat el téged minden utolsó ringyónak. Annak a mocsoknak még volt képe kölcsön is kérni téged. - Erősen fogott rá derekamra. - De nem adtalak oda neki téged. Csak az enyém vagy. Csak is én kaphatlak meg.

- Chan, részeg vagy. Pihend ki magad. - Fogalmam sincs mit reagálhatnék az elhangzottakra. Komolyan, betegesen birtokolni akar és bár melengeti a lelkem, hogy ennyire csak magának szeretne tudni, ijesztő is egyszerre.

- Nem vagyok részeg! - dörren fel ez a bolond itt mellettem.

- Máskor kérlek miattam ne verekedj. - Beletúrtam dús fekete hajába és kezeimet végigfuttatva egészen álláig cirógattam őt. Annyira össze vagyok zavarodva, főleg azok miatt, amiket mond nekem.

- Imádom az illatod - fúrta orrát a nyakamba. Hogy mikor verekedte fel magát ülő pozícióba én magam sem tudom, de forró lehelete miatt megremegett a testem.

- Mondtad már egy párszor - vigyorogtam rá. Kezemet a hátára simítottam, finoman babusgattam széles testrészét. Tökéletes teste van, azt meg kell hagyni.

- Sosem tudnám megunni, ha mindig erre kelhetnék fel. - Arcomat elöntötte a pír. Minden egyes ilyen mondatával igyekszem nem elhitetni magammal, hogy több lennék a számára.
Kicsit helyezkedek mellette, így a feje az ölembe esik, de most ezt sem bánom. Kezeim még mindig nem engedték el a colost, ám most visszatértek selymes hajába. Forgolódni kezdett alattam, hogy aztán vizslató szemeivel találjam magam szembe. Alkoholtól ködös tekintettel bámult rám, ajkain ott csücsült ellenállhatatlan mosolya. Nyelnem kellett egy nagyot mikor nyelvével megnedvesítette, majd alsó párnájába harapott.

- M-mi az, Chan?

- Gyönyörű vagy. Nem tudom elégszer elmondani mennyire szép vagy. Imádom a szemeid. Azt hittem Seoyeonénál szebbet nem fogok látni, de tévedtem. - Keze lustán landolt az arcomon, ujjbegyei szinte perzselték a bőrömet, ahol érintette. Égett az arcom, olyan vörös voltam. - Te mit szeretsz rajtam? - Játékosan rám mosolygott, mancsa a tarkómra kúszott.

- T-tessék? - Hangom cérnavékony volt. Hogy kérdezhet és mondhat valaki ilyen dolgokat direktbe? Sosem voltam ennyire nyílt kimutatni az érzéseim vagy a gondolataim, főleg nem vele szemben. Nem is most akartam elkezdeni.

- Mit szeretsz bennem? A nagy farkam? - Teli fogsorral vigyorodott el, nekem pedig szerintem még a lábam ujjai is pirosas színt vettek fel.

- Ya, Chanyeol! Nem, azt nem szeretem. - Szemei kitágultak, szinte már kiskutya pillantásokat lövellt felém, ajkait lebiggyesztette. Dobott egy hátast a gyomrom, a szívem elfogadhatatlan ütemben kalapált.

- Tényleg nem szereted? Ennyire... Undorodsz attól, ha velem kell lenned? - Kezd egyre kellemetlenebbre váltani ez a beszélgetés és erre még csak jó választ sem tudok neki adni.

- Nem undorom attól, ha veled kell lennem. De nem ez a fő szempont nálam. Sokkal jobban szeretem az édes kis gödröcskéid amikor mosolyogsz. Talán az a kedvencem rajtad. - Ismét ülő helyzetbe vágta magát, karjaimra fogott, hogy aztán szoros ölelésbe vonjon.

- Most olyat fogok tőled kérni, amit eddig csak Seoyeonnak engedtem meg. De, kérlek aludj ma velem itt, a szobámban. Nem akarok egyedül lenni, a tiedbe pedig már nem lennék képes átmenni.

Karom óvatosan ölelte át a nyakát, kicsit közelebb tornázva magam hozzá. Éreztem merevedő férfiasságát, de eszem ágában sem volt összefeküdni vele. Arcát apró puszikkal hintettem be, erős késztetést érezve, hogy ajkain landoljon a sajátom, de önszántamból nem tenném meg. Chanyeol azonban hevesen kapott rá párnáimra, kicsit megrágcsálva alsó részét annak, mire belőlem egy kisebb elégedett nyögés szakadt fel. Lehúzta rólam az alvós pólómat, arra a pár másodpercre hagyott csak szabadon, majd végigdöntött az ágyon, úgy csókolt tovább. Ajkaim kényeztetése után áttért a nyakamra is kicsit elidőzve rajta, majd visszahajolt ismét a számra.

- Finom vagy Baekkie. Kár, hogy ennyire fáradt vagyok, pedig legszívesebben kifulladásig dugnálak most. - Vigyorgó arca felettem tornyosult, kezei arcom két szélén pihentek.

- Aludj akkor Chan.

- Nem fogsz itt hagyni? - Ismét kiskutya szemekkel pislogott rám.

- Megígérem, hogy melletted leszek mikor reggel felkelsz. - Még egy utolsó csókot nyomott ajkaimra, majd mellkasához húzva terítette át rajtam hosszú végtagját. Lábával átfurakodott az enyémek közé, fejét nyakhajlatomba ejtette, s talán két másodperc sem telt el, már csak egyenletes szuszogását hallottam.