Rabod vagyok

33. fejezet

Már egy hete annak, hogy Chanyeollal utoljára találkoztam, amikor is véglegesen búcsút intettem neki. Hogy megbántam-e? Azt hiszem igen. De nem vagyok képes ismét megkeresni őt, ismét könyörögni, hogy visszafogadjon. Számtalanszor kezdtem el neki írni, még többször bámultam a számát, hogy felhívjam, de nem volt meg a bátorságom. Világosan kifejezte, hogy nem ad senkinek sem második esélyt, én pedig elrontottam azzal, hogy akkor nem maradtam ott vele. Megijedtem, nagyon is, talán csak az adrenalin mondatta velem azokat a mondatokat, amiket azóta tízezerszer megbántam. A szüleim persze boldogok, hogy szakítottunk, Haru az egyetlen, aki megért, aki nem csattan ki a boldogságtól a hír hallatán.

Egy hete folyamatosan rossz a hangulatom, mintha legalább is egy záporfelhő lebegne a fejem fölött, borzasztó hangulatingadozásaim vannak, már senki nem mer hozzám szólni. Nincs étvágyam, legalább öt kilót fogytam, de nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyire hiányzik a füles. Korábban legalább tettetni tudtam, hogy örülök, boldog vagyok, most már ezzel sem foglalkoztam.

Péntek lévén összeszedtem Jonghyunt és Kibumot, hogy ma márpediglen inni megyünk, ami tőlem felettébb szokatlan volt. Nagy szemekkel néztek rám, mintha legalább is egy alien lennék, mire megforgattam a szemem. Valóban nem voltam egy túlságosan ivós fajta, de most szükségem van rá. Amint hazaértem az egyetemről, nekiláttam készülődni. Szép akartam lenni, hátha találok valakit, aki segít elfelejteni Chanyeolt. Kósza ábránd igaz, de reménykedni szabad.

Ahogy megérkeztem a srácok által említett bárba, máris megbántam, hogy rávettem őket erre. Mindenhol cigi és pia szaga keveredik, az izzadságszagról már nem is beszélve, ami a táncoló tömegből áradt. Utáltam a cigi szagát, mérges voltam Chanyeolra is, ha néhanapján úgy jött haza. Szememmel megkerestem a fiúkat, kezemben már ott volt az első kör italom.

- Hali - vigyorogtam a fiúkra. Jonghyun végigmért, majd nyelt egy nagyot, Kibum pedig aranyosan intett nekem. Most már tényleg tennem kell valamit, hogy ezek ketten összejöjjenek.

- Jobban vagy, Baek? - Jongie óvatosan kérdezte meg, kicsit összébb is húzta magát. Mostanában velük is nagyon sokat veszekedtem, pedig igazából semmi rosszat nem tettek, vagy mondtak.

- Majd ma jobban leszek! - Vigyorogva emeltem a magasba a poharam. - Szeretnék ma nagyon részeg lenni, mindenről elfeledkezni és titeket összehozni. - Jonghyun félrenyelte az italát, Kibummie pedig paradicsom piros arccal rázta a fejét.

- Ugye tudod, hogy Kibummel mi csak barátok vagyunk?

- Még! Nézz csak rá, mennyire szép ma este is. Hogy nem vetted ezt eddig észre? - Jonghyun szemeit végigfuttatta a kis barnán, akinek az arca még vörösebb lett. - Minden egyes nap, ha tudja, hogy találkoztok sokkal csinosabban öltözik fel, próbálja a legszebb énjét mutatni neked. Vedd észre végre, hogy milyen értékes ember próbálja elnyerni a szerelmed. - Úgy látszik az otthon bepuszilt egy üveg bor már hatással volt rám. Szegény Bummie most már idegesen ficergett a helyén, rá sem mert nézni az őt fixírozó férfira.

- Baek, most már elég. - Kibum hajszálvékony hangját hallottam ugyan, de nem törődtem vele. Most ebből nem fogok engedni, nekik kettejüknek együtt kell lenni.

- Nem, nem elég. Drága barátaim, én csak jót akarok nektek. Jongie, nagyon szeretlek, tudod te is, de csak mint egy testvért. És ez nem fog változni. Viszont itt van ez a tündéri fiú, a teljes lelkét és testét odaadná neked.

- Baekhyun, a testemről majd én rendelkezem!

- Egyszer úgy is nekiadod a tested is, mert a szex elengedhetetlen kelléke a kapcsolatnak.

- Nagyon szókimondó vagy - mormogta Jonghyun mellőlem.

- Szóval visszatérve a témára, egy esélyt mindenképpen megérdemelne.

- Még próbállak elengedni, addig nem tudok másokon gondolkodni. Már jó úton haladok, de még nem ment teljesen.

Az este előre haladtával egyre több pia kavargott már a gyomromban, amitől rosszul is lettem. Mit sem törődve vele vetettem bele magam a táncoló tömegbe, ugrálni, csápolni kezdtem. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom, hogy azt a személyt tárcsázzam, akit a legjobban szeretnék most látni. Várakoztam, már vagy hatszor csengett, de nem vette fel senki. Megpróbáltam még egyszer, majd még néhányszor, de semmi válasz. Frusztrált és ideges voltam tőle, kitámolyogtam a friss levegőre, hogy még utoljára megpróbáljam felhívni. A tüdőmben rekedt a levegő, ahogy a csengés eltűnt és a háttérből hangos zene hangja dübörgött a fülembe.

- Elmondod végre miért hívtál vagy százszor? - Hangja közömbös volt, de a szívem majd szét szakadt, hogy végre hallhatom őt. Szipogtam. Hogy a boldogságtól, vagy a keserűségtől? Magam sem tudom. - Baekkie, bántott valaki? Miért sírsz kicsikém?

- Nem, nem bántott senki. Hogy vagy Chan? Mesélj nekem valamit. Annyira hiányzol. Nem tudod elképzelni mennyire nagyon hiányzol. - Szinte csak motyogtam a szavakat, nem voltam képes normális módon kommunikálni. A rengeteg sok alkoholtól álmosodni kezdtem, lenge ingemen át befújt a szél, néha összekoccantak a fogaim a hideg hatására.

- Te részeg vagy? Kivel vagy egyáltalán? Vigyáz rád valaki?

- Szeretlek füles. Képtelen vagyok mást szeretni.

- Hol a fenébe vagy, Baek? Odamegyek érted, még a végén valaki megerőszakol vagy elrabol.

- É-én... Én nem tudom hol vagyok, várj egy kicsit. - Próbáltam óvatosan megemelni az így is szédelgő fejemet, hogy leolvassam hol is vagyok pontosan. - Valami Red light a hely neve, Szöulban valahol.

- Azt gondoltam, hogy Szöulban vagy. Maradj a seggeden, érted megyek. - Bontotta a vonalat, én pedig az előbbinél is jobban nekikezdtem sírni. Igyekeztem magam lenyugtatni, de nehéz volt.

Férfiak és nők is vidáman nevetgélve haladtak el mellettem, némelyik gúnyosan meg is jegyezte, hogy szánalmasan festek, de nem érdekelt. Nem tudom mennyi ideje ülhettem már a lépcsőn, húsz-harminc perce, vagy annyi talán nem volt, de már kezdtem meglehetősen fázni. A fejem ráhajtottam a felhúzott térdeimre, így próbáltam kicsit melegebben tartani magam. Hirtelen rezzentem össze, ahogy egy váratlan kéz simított végig a hátamon. Felkaptam a fejem és Chanyeol aggódó tekintetével találtam magam szemben. Gyorsan ugrottam fel a helyemről, a nyakába vetettem magam, amitől ugyan egy kicsit megtántorodott, de erősen tartott a derekamnál fogva.

- Tényleg itt vagy?

- Én itt vagyok, de te miért vagy itt? Hogy nézel ki Baek? Mit művelsz magaddal? Csont és bőr vagy, nem is szoktál inni. Hazaviszlek, pihend ki magad és kérlek vigyázz magadra. - Bólintottam, majd miután megszereztem bentről a dolgaim Chanyeol mögött kullogtam az autójáig. Nem laktam messze a helytől így hamar megérkeztünk.

- Bejössz?

- Nem, csak hazahoztalak. Szerettem volna, ha épségben hazaérkezel. - Összeszorítottam az ajkaim, szorongató érzés költözött a gyomromba.

- Köszi. Vezess óvatosan. Azért, majd annyit írsz, hogy hazaértél-e?

- Baek, mire jó ez? Felesleges. Te mondtad, hogy legyen vége. Húsz perc és otthon vagyok, ne aggódj. Aludj jól. - Már indította a kocsi motorját, de nem akartam kiszállni. Csak egy kicsit magam mellett akartam még tudni. Ki akartam használni minden egyes pillanatát, hogy itt van velem. Felé fordultam, határozottan nézett engem, hogy mikor akarok már kiszállni az autójából, de eszem ágában nem volt. Sőt! Elkaptam a tarkóját, úgy húztam magamhoz közel, ajkaimat az övére tapasztottam. Először próbált eltolni magától, de erősen kapaszkodtam belé, végül megadva magát belesóhajtott a csókba, majd viszonozta is.

- Rajtad van a gyűrűm - boldogan mosolyogtam rá.

- Rajtam. Szeretlek édes, persze, hogy rajtam van.

- Maradj még egy kicsit. Csak egy picit.

- Miért csinálod ezt velem Baek bébi? Teljesen megőrjítesz. De tényleg.

- Nem szándékosan csinálom! Talán jobb, ha most megyek. Köszönöm a fuvart. - Beérve a szobámba hevesen vert a szívem. Talán valamikor lesz esélyem visszaszerezni magamnak. Talán egyszer megbékélek majd az életstílusával, hogy aztán végre ő is boldog lehessen. Talán egyszer.