Rabod vagyok

31. fejezet

Elhatároztam, hogy bármi legyen is, rá fogom venni a szüleim, hogy adjanak egy esélyt a fülesnek. Való igaz, nem a legfényesebben alakult a kapcsolatunk, de ha tényleg szeretnek, akkor azt fogják nézni, ami nekem a legjobb. Pont ezért ma este beszélni fogok velük, egy vacsorába ők sem fognak belehalni. Talán megkedvelik majd és akkor nem lesznek ilyen ellenségesek vele. Nem szeretek előttük titkolózni, pedig sajnos volt már rá példa, hogy majdnem lebuktam, amikor hozzá mentem.

Izgultam, hogy mit fognak hozzá szólni, szótlan is voltam egész nap, próbáltam összeszedni a bátorságom, hogyan vezessem fel nekik a dolgot. Az csak tetézte a dolgokat, hogy Beom barátnője is átjön ma este vacsorára, így azért kétszer is meg kell gondolnom, hozzam-e fel a témát. Este, ahogy asztalhoz ültünk még mindig nem voltam túl beszédes.

- Baekhyun, mi a baj kicsim? - Anya aggódó tekintettel vizslatott, mire a többiek is rám kapták a fejüket. Már csak ez hiányzott, hogy mindenki engem nézzen.

- Semmi, nincs semmi. - Turkáltam a tányérom tartalmát, nem igazán volt étvágyam.

- De látom, hogy baj van. Tudod, hogy nekem elmondhatod.

- I-igazából lenne itt valami - sóhajtottam. - Csak nem tudom hogyan mondjam el.

- Kirúgtak az egyetemről? - Apám hangja érdektelen volt, ez sem segített túlságosan.

- Nem rúgtak ki, jók a jegyeim.

- Akkor tán terhes vagy? - Beom nagyon viccesnek érezte magát, de rajta kívűl nem igazán nevetett senki sem.

- Nem lehetek terhes, mintha nem tudnád! Fiú vagyok. - Morcosan csücsörítettem. - De, igazából szerelmi problémám van.

- Jaj kicsim, megbántott valaki?

- Szeretném, ha adnátok Chanyeolnak egy esélyt. Nem olyan szörnyű, mint ahogy ti hiszitek, sőt! Nagyon szeretjük egymást.

- Az a bűnöző be nem teszi a lábát az én házamba! - Apa hangjára összerezzentem, szomorú lettem a szavai hallatán.

- Baek édesem, már megint itt tartunk? - Anyám megsimogatta a kézfejem, mire még mélyebbre hajtottam a fejem.

- Csak egy vacsora. Ha nem akarjátok itt látni, akkor egy étterembe. Kérlek, ti sem veszítettek azzal semmit, ha adtok neki egy esélyt. Apa, főleg te, fontos a véleményed.

- Baekhyun, az a beteg ember elrabolt téged! Mivel semmit nem mondasz nekünk, gondolhatok arra is, hogy megvert, megerőszakolt, szavakkal bántott.

- Szó sincs ilyenről! - Villámgyorsan kaptam fel a fejem, kétségbeesett voltam. - Nem bántott, nem tett olyat, amit én nem akartam volna. - Arról az egy-két alkalomról inkább nem tettem említést, mert akkor végképp elásná magát előttük. - Ha utána is utáljátok majd, azt könnyebben elfogadom, de nem is ismeritek. Nekem pedig nagyon rossz így, mert én tényleg szeretem. Szeretném, ha megismernétek. Te is, Haru, hiszen a család tagja vagy. - Könyörgő szemekkel néztem a négyesre, de érzelmeket egyedül Haru arcán véltem felfedezni.

- Chh, ne is reménykedj benne, hogy megkedveljük.

- Csak egy esélyt adjatok neki! - Apám megforgatta a szemét, anya meglepetten ült mellette, de halványan bólintott. A gyomromba bizsergető érzés költözött, máris boldogabb lettem egy kicsit. Az este nem is alakulhatott volna ennél jobban, Beom megkérte Haru kezét, aki számomra érthetetlen okból igent mondott.

Nem akartam lerohanni vele a fülest, hiszen holnap úgy is találkozunk, inkább személyesen mondom majd el neki. Az ágyamon fetrengtem, mikor kopogást hallottam az ajtómon. Egy hangos Gyere után Haru kicsit idegesen lépett be a szobámba. Összeráncoltam a szemöldököm, hiszen jól elvagyok egyébként vele, de elképzelésem sincs, hogy mit szeretne tőlem.

- Bocsánat, ha zavarlak. Két dolog miatt is jöttem.

- Csupa fül vagyok - vigyorogtam az előttem idegesen toporgó lányra. - Ülj csak le, ne álldogálj ott. - Szófogadóan helyet foglalt az asztalomnál, mire én kíváncsian pislogtam rá.

- Először is, Beomnak megint remek időzítése van, ugyan is pár napja megtudtam, hogy terhes vagyok. - Először csak pislogtam, majd egyre nagyobb vigyor terült szét az arcomon.

- Ez fantasztikus! Gratulálok.

- De még ő nem tudja! Nem rég beszélgettünk, azt mondta, ő még nincsen kész a gyerekvállalásra. Mi van, ha nem is fog neki örülni? Ideges vagyok, hogyan mondjam el neki?

- Haru, szeret téged, sőt, odáig van érted, biztos örülni fog neki. Beom néha nagyszájú és néha kicsit érzéketlen, de ha valakit nagyon szeret, akkor azt tényleg úgy is gondolja. Úgyhogy ne félj neki elmondani, másrészről egy idő után úgy is látszani fog.

- Hát meg is jegyezte, hogy többet eszek mostanában.

- Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy nagyon fog neki örülni. És én is babázhatok majd - vigyorogtam. - Attól, hogy tervezve nem volt, de nem becsúszott, szeretni fogja és téged is.

- Igen, remélem.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Amúgy sem tesz jót neked, ha idegeskedsz. - Bólintott és végre egy kicsit elmosolyodott.

- Másrészről, ki ez a hapsi Baekkie? - Húzogatta a szemöldökét, én pedig olyan zavarba jöttem tőle. Belekezdtem a borzasztó hosszú mesélésembe, hogy ki is ő valójában, mit csinál, hogyan találkoztunk. Néha csak hümmögött, de figyelmesen végighallgatta a sztorit. Talán ő volt az egyetlen, aki semmilyen lenézést nem tanúsított felém, sőt érdeklődve hallgatta, hogy mit mondok neki. Kicsit megnyugtatott vele, mert nem szeretem látni, hogy az emberek azonnal ítélkeznek felettünk.

- Van egy képem is róla. Akarod látni?

- Naná! - Átköltözött az ágyamra, én pedig előhúzva a telefonom az arcába nyomtam Chan vigyorgó fejét. - Byun Baekhyun, mindig is kedveltem az ízlésed pasik terén. Komolyra fordítva, ne hallgass senkire, ha neked megéri a kockázatot, miért ne vágnál bele? Tudod, hogy a szüleitek mennyire szeretnek titeket, ide bármikor hazajöhetsz hozzájuk.

- Tudom és ha megismernék Chanyeolt, akkor ők is kedvelnék. Hihetetlen szeretetéhes, egyáltalán nem rossz ember. Nem volt könnyű élete, nyilvánvalóan. - Zavartan vakargattam a tarkóm. - A menyasszonyát megölték a szeme láttára, az édesapja nem rég halt meg. Szeretnék ott lenni neki, támaszt nyújtani.

- Én mindenképpen támogatlak benne! De mi történt Jonginnal? Azt hittem hatalmas a szerelem!

- Hát én is azt hittem, aztán megtörtént ez az incidens és kiderült, hogy megcsalt.

- Bunkó - fintorgott. Kicsit elnevettem magam, de jól esett a lelkemnek valaki olyannal beszélni erről, aki nem rögtön ítélkezik.

- Én nem bánom, így kicsit könnyebb volt nekem is túllépnem ezen. Mármint, mikor megtudtam, akkor még Channal sem volt túl pozitív a kapcsolatom. Ez előrelendített, hogy Jonginon kívűl vannak más férfiak is, nem kell leragadnom egynél.

- Remélem egyszer személyesen is találkozhatok majd vele.

- Hát az esküvőn, ha eljön, mindenképpen. Remélem van kedve velem jönni. Meg persze, ha meghívjátok! - Azonnal elpirultam, mert kicsit taplónak éreztem magam, hogy meghívattatom a colost, közben pedig nem is tudom, hogy egyáltalán szeretnék-e, ha ott lenne.

- Ha rajtam múlik, meg lesz hívva. De az esküvő még leghamarabb is jövő évben lenne, azért előtte jó lenne találkozni vele.

- Biztos lesznek még közös családi kajálások, ha pedig a szüleim végre hajlandóak elfogadni, akkor ott is találkozhatsz vele.

- Alig várom! - Csillogó szemekkel összecsapta a tenyerét, majd felállt az ágyamról, távozáshoz készülődött. - Akkor, kívánom, hogy minden a legnagyobb rendben menjen és jóéjt Baek. - Biccentettem felé, majd amint kiment a szobámból visszazuhantam a párnáim közé. Ugyan még alvást nem terveztem, de rám fért a pihenés.