Rabod vagyok

35. fejezet

Május 6. van, elérkezett a szülinapom. Mivel hétköznapra esik, ezért most még csak a szüleimmel és néhány barátommal családias légkörben ünneplem, hétvégén pedig Kibumékkel megyünk szórakozni. Már reggel nagyon jól indult a napom, anya ágyba hozta a reggelim, ráadásul a kedvencem, estére pedig szintén a kedvencem főzi vacsorára. Itt lesz Haru, Beom barátnője is, valamint Jonghyun és Kibum is hivatalosak hozzánk. Már hajnalban a teledonom pittyegésére keltem, ugyan is instagramon és kakaotalkon is irkáltak az emberek, bár engem ez nem zavart, szerettem tulajdonképpen, ha jelzik felém, hogy fontos vagyok. Az egyetlen ember, aki nem lesz ma itt az Chanyeol, pedig talán őt szeretném a leginkább közel tudni magamhoz. Már több, mint egy hónapja nem beszéltem vele, nem láttam és habár utáltam bevallani, de nagyon hiányzott. Volt néhány kellemetlen randim másokkal, de egyik sem fogott meg, nem tudtam azt mondani, hogy talán ő lehet a megoldás arra, hogy elfelejtsem a colost. Talán nem is akartam őt elfelejteni, hiszen mégis csak szerelmes voltam belé.

Az elmúlt egy hónapban nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, vagy arra, hogy felhívom, de ő sem keresett, így úgy gondoltam, hogy nem vagyok neki elég fontos, ráadásul a legutolsó találkozásunk alkalmával is rideg volt velem szemben. Minden egyes pittyenésre felkaptam a fejem, ami a telefonomból jött, hogy hátha legalább ma ír nekem, de mindig csalódnom kellett, ugyan is tőle nem jött semmi. Tulajdonképpen nem tudtam őt hibáztatni, ezt teljes mértékben én rontottam el. Ettől függetlenül legbelül szomorú voltam, hiányzott az érzés, hogy kelljek valakinek, hogy szeressen valaki. Naphosszat nyomogattam a tindert és egyéb társkereső oldalakat, de akárkivel párba álltam és rám írt a lehető legrosszabb dugós szövegekkel próbáltak rávenni arra, hogy szexeljek velük. Elkeseredett voltam, mert én teljesen másfajta kapcsolatot keresek, mint ők, nem akartam elhinni, hogy manapság tényleg nem lehet egy normális férfit találni.

Este, ahogy asztalhoz ültünk boldog és vidám voltam. A két oldalamon Kibum és Jonghyun helyezkedett el, anyukám pedig egész este sürgött-forgott. Már nekem kellett rászólnom, hogy üljön már végre le ő is enni, mert nem azért volt talpon egész nap, hogy utána ne élvezhesse az estét velünk. Kicsit zavarba is jött tőle, de csak megadta magát, hogy helyet foglaljon ő is. A vacsora jó hangulatban telt, mégha Beom ma sem hagyhatta ki, hogy engem ugrasson. Már a tortával is végeztünk, mikor Kibum kihisztizte magának, hogy álljunk le Just dancelni, bár nem értem miért pont most akart, mikor mindenkinek tele volt a gyomra. Minden esetre a többiek belementek, így nekem sem volt más választásom. Egy kis ugrálás után anyáék átadták az ajándékom.

- Bontsd ki, remélem örülni fogsz neki! - Apa izgatottan tolt elém egy kis dobozkát. Kíváncsi voltam mi lehet benne, ezért sebtében feltéptem a tetejét, majd előhúztam egy kulcsot belőle. Kérdő tekintettel néztem rájuk, mire anya hangját hallottam meg.

- Kisfiam, 25 éves lettél, így úgy gondoltuk, ideje most már kiröppenned itthonról, ahogy Beom is pont ennyi volt, mikor külön költözött tőlünk. Igaz, még nem saját, de az egyetemhez közel van a lakás, amit apáddal béreltünk ki neked. Ameddig nem kezdesz el dolgozni, természetesen segítünk neked a fizetésben, de úgy gondoltuk szeretnél egy kis privát teret magadnak. - Nagy szemekkel néztem rájuk, majd a nyakukba ugrottam örömömben. Boldog voltam, felhőtlenül. Már egy ideje szerettem volna külön költözni, de sajnos eddig még nem volt rá lehetőségem.

- Köszönöm, köszönöm! - Végigpuszilgattam őket, örömömben ugrándoztam, mint egy öt éves, aki élete távirányítós kisautóját kapta meg. Még ki sem örömködhettem magamam, amikor hallottam, hogy csengetnek. Összeráncoltam a szemöldököm, hiszen a jelenlévőkön kívűl nem vártunk vendégeket. Az ajtóhoz lépve szinte feltéptem azt, majd mikor megláttam, hogy ki az a szemeim kiguvadtak, az állam pedig majdhogynem a földet verdeste. A szívem hevesebben dobogott, izzadt a tenyerem, majd mikor el is mosolyodott az arcom halvány rózsaszínre váltott.

- Chan, mit keresel itt? - Mindenféle szó nélkül magához ölelt, nekem pedig kellett egy kis idő, amíg realizáltam a dolgokat, de olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy képtelen lett volna bárki is leszedni róla.

- Boldog szülinapot picikém. - A szemeim bekönnyesedtek, még szorosabban bújtam hozzá, mint eddig.

- Gyere be, maradt még egy kis torta. - Indultam volna befele, viszont elkapta a kezem, visszarántott magához. A többiek hangtalanul bámulták az ajtót és hogy mit csinálunk.

- Várj még egy kicsit! Hoztam neked ajándékot is! - Meglepetten pislogtam rá, majd már csak annyit realizáltam, hogy eltűnik a látóteremből és féltérdre ereszkedik előttem. A levegő bennem rekedt, sípolt a tüdőm, izzadt mindenem. - Byun Baekhyun, szeretlek, nagyon szeretlek. Próbáltam túllépni rajtad vagy elfelejteni téged, de lehetetlenség volt. Annyira hiányzol amióta nem vagy velem, hogy elmondani nem tudom neked. Tudom, hogy a kapcsolatunk nem indult a legfényesebben, valamint, hogy nem ismerlek annyira régen, de érzem, hogy te vagy az igazi nekem. Olyan boldoggá teszel, mint senki más, ezért úgy gondoltam, hogy ettől tökéletesebb ajándékot nem is adhatnék neked születésnapodra. Szeretném, ha melletted fekhetnék esténként, veled kelhetnék fel, ha velem lennél jóban és rosszban, valamint, amit a legjobban szeretnék, ha elfogadnád tőlem ezt a gyűrűt, mint szerelmem zálogát. Hozzám jönnél? - A könnyeimtől nem is igazán tudtam kivenni az arcát, hevesen bólogattam. - Nem hallottam - vigyorgott rám szemtelenül.

- Igen, igen, igen. - Magabiztosan húzta fel az egyszerű kis karikagyűrűt remegő ujjamra, majd ismét csak magához ölelve egy gyors csókot nyomott a számra. Még magamhoz sem tértem a kábulatból, mikor apa morcos hangját hallottam meg a háttérből.

- Előtte azért megismerkedhettél volna velünk. Miből gondolod, hogy csak úgy neked adom a kisfiamat? - Chan elengedett, majd becsukva maga mögött az ajtót, meghajolt anya és apa felé.

- Sajnálom, hogy csak úgy bepofátlankodtam és azt is, hogy nem volt alkalmunk megismerkedni. Természetesen részemről lenne a megtiszteltetés, éppen ezért szeretném Önöket meghívni valamelyik este vacsorára. De! Szeretem a fiát, talán még senkit nem szerettem ennyire, mint őt.

- A meghívást mindenképpen elfogadjuk, főleg, hogy most már te is a családunk tagja leszel - anya kedvesen mosolygott a fülesre. Apa még mindig ideges volt, Beom csak vigyorgott, Haru pedig kifejezetten extázisba esett, mintha legalább is az ő lánykérése lett volna. Kibum és Jonghyun elképedve figyelték, hogy mi történik éppen, viszont a bennem kavargó érzés leírhatatlan volt. Kétségkívül boldog voltam, bizsergett a gyomrom.

Az este további részében el sem akartam szakadni Chanyeoltól, attól féltem, hogy álmodom, hogy tulajdonképpen ő itt sincsen. Miután mindenki hazament, már csak ő maradt itt.

- Itt maradsz estére? - Könyörgő szemekkel néztem rá.

- Nem tudok, sajnálom. De itt maradok addig, ameddig el nem alszol. - Bólintottam, több volt a semminél azért. Izgatottan húztam be a szobámba, majd kimentem a fürdőbe átváltani pizsamára. Ahogy beléptem a szobába Chan éhes tekintettel pásztázott, ugyan is a pizsama pólóm éppen, hogy csak takarta az alsóm alját, így meztelen combokkal másztam fel az ágyra hozzá.

- Azt mondtad nem adsz második esélyt senkinek.

- De te különleges vagy. Ki fogok lépni Baek. Ott akarom hagyni ezt az egészet, ugyan is te sokkal többet érsz nekem ettől.

- És akkor mit akarsz csinálni?

- Majd találok valamit. Ne aggódj azon.

- Köszönöm. Boldoggá tetted a szülinapom. - Hátradőlt az ágyamban, én pedig befeküdtem mellé. Lejjebb csúszott, így a fejünk egy vonalba került, majd kezét a derekamra téve húzott még közelebb magához.

- Aludj édesem, már elég későn van. - Csókot nyomott ajkaimra, majd dúdolni kezdett, így valóban hamar sikerült elaludnom.