Rabod vagyok

25. fejezet

Hideg téli nap volt, a hó már kövér pelyhekben hullott, december lévén. Imádtam a telet, legalább is a velejáróját, a havat, a karácsonyt, az új évet. Imádtam nézni a havazást az ablakból egy forró csoki kíséretében, vagy akár egy jó könyv társaságában. Arról mondjuk elképzelésem sem volt, hogy Chan hogyan szokta az ünnepeket tölteni, de reméltem idén azért egy karácsonyi randi belefér. Én már lázasan készülődtem az ünnepekre, most éppen dekorációért indulok, hogy kicsit feldobjam a lakásunkat. A colos a lelkemre kötötte, hogy sehova nem mehetek egyedül, így Minseok hyung elkísér. Felvettem a legmelegebb kabátom, sálat tekertem a nyakam köré, sapkát húztam a fejemre, majd már kint is voltam a lakásból. Minseokkal a tömb elé beszéltük meg, hogy ott találkozunk.

Izgatottan lépdeltem mellette a hófedte utcán, célirányosan egy dekorbolt felé haladva, hogy különböző díszeket tudjak vásárolni. Imádtam Szöult télen, különböző színes fényekben pompázva és úgy tűnik ez a maffia negyedre is vonatkozott, hogy szeretnek fényfüzéreket alkalmazni.

Szemeim felcsillantak, ahogy beléptünk a kis boltba, Minseok kezét egy percre sem engedtem el, hiszen ki tudja ki járkálhat erre. Minden apró csecse-becsét végigforgattam, kezdve az illatos gyertyától, a girlandokon át egészen a fagyöngyig. Tulajdonképpen nem is lenne rossz egyet beszerezni. A mellettem lévő is nekikezdett a válogatásnak. Remek társat választottam magamnak vásárolni, úgy tűnik ő is odavan ezekért a dolgokért.

Válogatás közben akarva-akaratlanul összeszorult a szívem, hiszen már egy fél éve semmit nem tudok a családomról, hiányzik az anyukám, a testvérem és az apukám. Jó lenne tudni felőlük, legalább karácsonykor, csak tudni, hogy jól vannak, ne aggódjak. Ugyan akkor, tudtam nagyon jól, hogy ők sosem értenék ezt meg, hiszen nincs még egy olyan őrült, aki egy maffiózóval akarna együtt élni.

Bambulásomból Minseok hangja rángatott ki.

- Baek, végeztél? Mehetünk fizetni? - Gyors pillantást vetettem a kosaramra. Illatos gyertya, füzér, fények és fagyöngy megvan, néhány gyöngysort és girlandot is vettem, valamint egy kis koszorút az ajtónkra. Boldogan bólintottam az idősebb felé, majd karon fogva húzott a pénztárhoz. Mire mindennel végeztünk, már sötétedett, habár még csak este hat óra volt. Ez az egyetlen egy dolog, amit utálok a télbe, hamar esteledik és későn világosodik.

Hazaérve neki is láttam a lakásunk kidekorálásának, meg szerettem volna lepni a fülest vele, ha hazaér. Ameddig díszítgettem nyomtam a telefonomról karácsonyi zenéket, azokat dúdolgattam és ritmusra ráztam a csípőm. Mikor már az egész helyiség fényárban úszott lecsúsztam a kanapéra, ott vártam, hogy szerelmem végre hazaérjen.

Valószínűleg elnyomhatott az álom, mert már csak annyit észleltem, hogy két erős kar tartja az egész testem, egy meleg test csapódik az enyémnek. Automatikusan indult meg a karom a nyaka köré, beszippantottam az illatát, majd laposakat pislogva néztem szemeibe.

- Ne haragudj kicsi, hogy felkeltettelek.

- Mennyi az idő?

- Már hajnali kettő is elmúlt. Ne haragudj, elhúzódott a megbeszélésünk.

- Hazajöttél, ez a lényeg. - Óvatosan döntött végig az ágyon, lehúzva rólam a felsőm és a nadrágom. A ruháimtól ugyan megszabadított, de látszólag esze ágában nem volt ide adni a pizsamám. Kérdő tekintettel bámultam rá, mire ajkait féloldalas mosolyra húzta. Szexi. Hihetetlenül szexi ilyenkor.

- Nekem lenne más ötletem az alvás helyett - búgta mély hangján a fülembe, mire arcom vörösödni kezdett. Felém támaszkodott, lábával az enyém közé fúrta magát. - Ha tudnád mennyire vágyom egy olyan vad lovaglásra, amit szülinapomon kaptam tőled. - Kezeimmel eltakartam az arcom, annyira kellemetlen volt ilyeneket hallani tőle, még ennyi hónap elteltével is. - Megkapom, édesem? - Elvette a kezeim az arcom elől, olyan közel hajolt hozzám, szinte már éreztem ajkait az enyémen. Bólintottam neki, hiszen csak a szülinapja gondolata is beindított már. Sietősen kapta le az alsóm így teljesen meztelen voltam alatta. Ajkait az enyémekre tapasztotta, az én kezeim pedig utat találtak maguknak bársonyos tincsei között. Nem finomkodott, sőt, meglehetősen kapkodós volt, így nem sokáig élvezhettem édes ajkait, inkább fókuszált arra, hogy megfelelően előkészítse a hátsómat. Őszintén szólva szerettem a romantikus, ráérős estéket, de ezeket a vad, szenvedélyes éjszakákat még jobban.

Mikor késznek érezte, elégedetten dőlt el az ágyon, úgy várva engem. Felé másztam, merev péniszét a bejáratomhoz igazítottam, majd nem sokat habozva magamba fogadtam. Egy mélyről jövő nyögés hagyta el ajkait, erősen szorított rá a csípőmre. A váratlan érzés miatt összeszorítottam a szemem, hátravetettem a fejem, majd fokozatosan növelve a tempót vadul lovagoltam rajta. Lucskos hajam a homlokomra tapadt, Chan gyönyörű arcán is gyöngyözött az izzadság. A szobát egyre erősödő nyögéseink töltötték be.
Imádtam, ha nálam van az irányító szerep, ezért szerettem, ha megengedte, hogy felül lehessek. Néha rászorítottam Chanyeolra, amitől hangja csak még erőteljesebb volt, ezzel még jobban feltüzelve engem. A prosztatám eltalálva még inkább remegni kezdett a testem, Chan erős marka a farkam köré fonódott, ezzel is rásegítve, hogy minél hamarabb elélvezzek. Utánam nem sokkal ő is átlépte az orgazmus kapuit. Ahogy leszálltam róla tarkómnál fogva húzott magához közel egy lusta csókba invitálva. Annyira fáradt voltam, hogy még azzal sem törődtem, hogy megtisztítsam magam, vagy őt, magam köré tekerve a takarót aludtam el.

Reggel vad dörömbölésre és a csengő szűnni nem akaró hangjára ébredtem, bár egyáltalán nem akaródzott kikelni az ágyból. A colos álmosan pislogott rám, nem vártunk tulajdonképpen vendégeket. Magam köré tekertem a paplant, belebújtam a benti papucsomba, úgy osontam az ajtóhoz. Még kába voltam, félig csukott szemmel kutakodtam a kulcsok után, majd mikor sikeresen megtaláltam szinte feltéptem az ajtót a zaklatónk előtt. Ám amire a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, a komplett családom állt a lakás előtt.

- Anya? Apa? Beom? - Szemeim óriásira nyíltak, mire anyám könnyeivel küszködve húzott magához. Majdhogynem a paplanom szélét is elengedtem, de még időben kapcsoltam, hogy nem szeretném, ha a szüleim és a bátyám csupaszon látna.

- Kincsem! Végre megvagy! - Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból. Egy részem örült neki, hogy itt vannak, hogy láthatom őket hónapok után, másfelől viszont eluralkodott rajtam a pánik. Nem akarom elhagyni Chant, szüksége van rám és nekem is rá.

- H-hogy találtatok meg?

- Hála néhány szemtanúnak! Annyira féltünk, hogy már rég halott vagy, mindenki azt mondta mondjunk le arról, hogy megtaláljunk téged. De végre, hosszú hónapok után újra hazajöhetsz.

Hátrapillantottam, Chanyeol összetört tekintettel bámult minket, amitől az én szívem is megszakadt. Nem akartam hazamenni, nem akartam itt hagyni őt.

- Hol van az az elmebeteg? - Apám szigorú hangja ütötte meg a fülem, mire összerezzentem. - Mit művelt veled fiam?

- Apa, kérlek. Nem elmebeteg.

- Akkor ugyan mi? Elrabolni ártatlan embereket?! Mit művelt? Megvert, megalázott, bántott? Esetleg megerőszakolt? - Nem bírtam a szemébe nézni, hátrébb léptem tőlük, mire Chan puha mellkasával találkozott a hátam. Apám még dühösebb lett, kezei ökölbe szorultak, kész volt nekitámadni a colosnak. Szerelmem karjai körém fonódtak, ezzel még tovább ingerelve a családom. Anyám szemeiből könnyek potyogtak. - Szóval te lennél az! Fel foglak jelenteni, te beteg állat! Megöltelek volna, ha bármi baja esik a gyerekemnek! - Kiabált a colossal apám.

- Sosem bántanám a fiát uram. - Szüleim totálisan ignorálták, amit Chan mondott, beengedve magukat kezdték felfedezni a lakást.

- Pakolj, megyünk haza! - Anyám ellentmondást nem tűrően fogott rá a karomra, kis híján majdnem a takaró is leesett rólam.

- Én... Én nem akarok hazamenni. - Mind a hárman megrökönyödve néztek rám, édesanyám hirtelen még dühösebb lett.

- Azt mondtam pakolj és megyünk haza! Eszednél vagy, Baekhyun?! Nem foglak itt hagyni a gengszterek között! Ne idegesíts fel!

- De én szerelmes vagyok belé anya. - Könyörgő szemekkel néztem a szüleim, a bátyám arca eltorzult, undorodva nézett rám.

- Na fogjad magad és indíts hazafele! Otthon majd szépen kiszellőzik a fejed és elfelejted ezt a marhaságot. Kényszerből vagy itt, az váltja ki ezt belőled.

Hiába könyörögtem nekik, mintha meg sem hallottak volna. Gondoltam, hogy nem fogják megérteni, de de ettől függetlenül fájt a lelkem. És ami még jobban fájt, hogy Chanyeol meg sem próbált értem küzdeni, vagy legalább csak itt tartani. Talán mégsem jelentek neki annyi mindent, mint gondoltam. Még rendesen elbúcsúzni sem tudtam tőle, hiszen az anyám mindenhova követett. Még utoljára hátranéztem, ahogy kiléptünk az ajtón, a colos arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, majd bezárult az ébenszínű falap, én pedig összetört szívvel követtem a családom. Talán most láttam őt tényleg utoljára.