Rabod vagyok

12. fejezet

Reggeli ágytornánkat követően ismét magamra maradtam a lakásban, ami valójában nekem igen jót jelentett. Lehetőségem van végre megszökni erről a pokoli helyről. Alaposan körbenéztem a Chanyeol szobájában lévő ablakból, hogy felmérjem a terepet egyáltalán milyen magasan lehetek. Csak néhány embert láttam szédelegni az utcákon, akik nem valószínű, hogy felismernének, így még inkább szerencsésnek éreztem magam. A velem érkezett kis hátizsákba pakoltam be magamnak vizet, ha megszomjaznék, egy kényelmes pulcsit és egy nem túl szűk farmert kaptam magamra. Kilépve az erkélyre pillantottam meg egy tűzlépcsőt, magamban ujjongva, hogy még össze se kell törni magam. Hihetetlen mázlistának gondoltam magam, hogy ennyire egyszerűen el tudok innen menekülni. Minden emeleten bekukkantottam az ablakon, Chanyeol barátai után kutatva, hogy észre ne vegyenek, de egyikük sem volt a lakásban. Biztos megint banda találkozó van, arra siethetett annyira a colos. Leérve a földszintre a hátamra kaptam a táskámat, hogy meginduljak. Elképzelésem nem volt merre kellene elindulnom, vagy mikor érek ki a maffia területéről, de semmi nem érdekelt, csak a cél lebegett a szemem előtt. Az utcán azért körültekintő voltam, nem tudtam, hogy ki az, akit Chanyeol ismerhet, így próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.

Maga a terület nem volt ijesztő, bármelyik szöuli kisutcának beleillett volna. Ugyanúgy boltok hirdették portékáikat, bárok és kocsmák, szórakozóhelyek fellelhetőek voltak, bár nyilván most még ezek zárva tartottak. A kávézókból pincéreket láttam sürögve-forogva kiszolgálni, még külön fiatal, csinos lányok is álltak előttük, ezzel még több vendéget beinvitálva. Elhaladva még egy mozit is megpillantottam és valóban kezdtem úgy érezni magam, mintha csak egy átlagos utcai látkép lenne.

Hirtelen valami puha megállásra késztetett, de felnézni nem mertem, így csak mélyen meghajoltam.

- Bo-bocsánat, figyelmetlen voltam.

- Hát te meg ki vagy? - Egy recés hang ütötte meg a fülem, amit egy idősödő férfihoz tudtam volna hozzárendelni, de még mindig nem mertem felemelni a fejem, hogy találkozzon a tekintetünk. Ezt ő hamar megoldotta, ugyanis állam alá nyúlva emelte fel a buksim, hogy rá nézhessek. - Nocsak, nocsak - vigyorodott el. - Mit keres itt Park Chanyeol kis szexfiúja? - A vigyora még inkább kiszélesedett, karomra erősen fogott rá. A bennem növekvő rettegés rohamos erővel terült szét belsőmben, menekülni akartam innen. Honnan tudja egyáltalán ki vagyok én?

- Sz-szerintem összetéveszt valakivel. N-nem ismerek semmilyen Park Chanyeolt. - Sosem tudtam hazudni, de muszáj vagyok valahogy kimenteni a bőröm.

- Nem tévesztelek össze senkivel picikém. Mindenki tudja ki az aktuális ágymelegítője Park Chanyeolnak. Mit járkálsz te az utcákon? Veszélyes hely ez egy ilyen kis selyemfiúnak, mint amilyen te is vagy. Sokan pályáznak a seggedre, már csak azért is, hogy idegesítsék Chanyeolt. - Karon ragadva húzott be egy kisutcába, ahol rajtunk kívűl még öt ismeretlen férfi álldogált. Unottan pillantottak felénk, majd felderült az arcuk, mikor realizálták, hogy ki is vagyok én. A másodperc töredéke alatt körülöttem termettek, vizslató szemekkel bámultak rám.

- Nahát, igazak a hírek, milyen kis szépség - nyomkodta meg arcom az egyikük vigyorogva.

- Annak a maflának mindig ilyen kis finomságok jutnak, nem hiszem el - csücsörített morcosan egy másik. Szemeim ismét könnyfátyol lepte el, karomat védelmezőn magam köré fontam.

- Nyughassatok, az első kör úgy is az enyém - szólt rájuk az idősödő férfi. Agyam felfogta a mondat jelentését, pánikszerűen kapkodtam a fejem a körülöttem álló hat férfi között, akik csak vigyorogva, kacarászva bámultak vissza rám. Következő pillanatban hátam már a kemény fallal találkozott, a férfi kezei pedig erősen markolták a derekam. - Na nézzük csak, mit tudsz te, ami miatt Chanyeol nem tette még ki a szűröd, azok után se, hogy az első alkalom után meddig várattad. - Egyik kezével a fenekem markolta, a másikkal a combom tartotta, hogy közelebb tudjon férkőzni hozzám.