Fuss | Marvel |

1. rész

Megint hallom a gépfegyverek hangját. Mellettem csapódnak be a falba. Az egyik még a ruhámat is kiszakítja. De nem érdekel . Most nem. Csak futok tovább a fedezékig. Már ott vannak a társaim. Integetnek felém, hogy siessek, és én ha lehet még gyorsabban futok .De soha nem értem el odáig...

Úgy pattantam ki az ágyból mintha megvágott volna az áram. Úsztam a hideg verítékben. Már megint egy újabb álom. Annyira elegem van már! Persze ilyenkor nem tudok vissza aludni. Miért is tudnék. Inkább hagyom a fenébe. Valahogy eljutottam a fürdőig, ahol rendbe szedtem magam. Elhatároztam , hogy futok egy jót. Nem mintha alapból ne tenném ...

Felkapok valamit majd a kulcs a zsebemben landol a telóm mellé. Olyan furcsa ez a telefon. Bezzeg '44-ben nem volt ilyen!
Amint ki érek a lakás elé rögtön el kezdek kocogni. Egy kör a Central Park körül elég jót tesz a meggyötört elmének.

Bár ha megint jön a kapitány  a futás nem lesz elég! Csak nem jön hiszen hajnali négy óra van. Annyira nem kedvelem...

Persze New Yorkban már ilyenkor is megy a nyüzsgés. Mit számít az , hogy mennyi az idő. De a park szerencsére csendes. Csak pár hajléktalan tanyázik egy egy padon , meg néhány fiatal támolyog haza a buliból. Mire észbe kapok már a felét lefutottam a körnek. A fene enne meg. Ilyenkor se tudok csak magamra figyelni. Túl sok a zavaró tényező. De hát nehéz kiverni a fejből a külvilágot , ha valakinek olyan múltja van mint nekem. Régen mindenre figyelnem kellett, de most.... csak jelentéktelen információkra. Pl.:mikor jön a busz vagy ,hogy kész van-e a mosás. A fronton nem ilyen volt. Ott a részletek menthettek meg. De néha azok sem. Gondolkodnom kell. Hogy min? Azt még magam sem tudom. De legalább most a parknak egy igen csendes szakaszán haladok. A nyugalmat csak az én légzésem töri meg...

De ez az idill is elszáll. Egy ismerős lihegést hallok meg magam mögül. Már megint ő! Ezt nem hiszem el. Most csak azért sem fogom magamat hagyni! Nem előz meg! Tudom kicsit gyerekes de na! Ezt nem fogom elveszteni! Most oda érek! Sprintre váltottam én is. A szuper katona nem értette,de ezzel is elértem a célom. Lehagyni őt. Mikor befordultam a sarkon már láttam azt a fát ahol nyújtok. Mindjárt körbe érek és ő lemaradt mögöttem. Anyám ezt a gyerekes viselkedést! De most ezt megcsinálom. Nem fog kifogni rajtam mindig! Már csak pár méter és ott a fa... És.. Sikerült elérnem! Nyertem! A szőke férfi persze egy távolabbi fához ment pihenni. Ma én nyertem és csak ez számított.

Lihegve nyújtottam le majd egy laza kocogó tempóval haza futottam. Gyorsan elkészültem, bekaptam valamit majd indultam is dolgozni.

A kávézót mindig én nyitom hatkor. Panaszkodhatnék , hogy miért nekem kell , meg , hogy korán van, de mikor volt az ,hogy én hatkor aludtam? Régen . Nagyon régen. Épphogy kinyitottam a helyet, amikor már jött is egy vendég. Na ki nem találjátok ki volt az ajtóban. Az én futó vetélytársam, Amerika hőse...dobpergés.... Amerika kapitány. Jajj bocs ne legyünk ilyen formálisak?  Nos az ajtóban Steven Grant Rogers állt. Hip hip hurrá.....