Fuss | Marvel |

17. rész

A szobámba érve a cigarettázás gondolata vette fel a versenyt , az alvás nyugtalanító mélységével. Tippeljetek melyik nyert?

Az ágy mellett elhaladva még csak egy pillantást se vetettem rá, az asztalomról elvettem a kis dobozt, majd az öngyújtómat lángra lobbantva meggyújtottam a kis rudat.

Nem volt hatása ugyan , de jó volt ehhez a régi szokáshoz visszatérni. Legalább ennyi megmaradt a múltbéli  életemből.

A füst lassan kígyózott a sötét ég felé. Sokáig csak néztem , majd a számhoz emeltem , hogy ismét beleszívjak. Nem engedtem ki egyből a szürke gomolyagot , azt akartam , hogy hasson rám. De hát mint mindig sosem jött össze.

Csalódottan fújtam ki ezzel megtisztítva tüdőmet. A kis rúd parázslott a sötét , felhős éjszakában, mint valami bizonytalan kis fénysugár a sötét fénytelen alagút végén. Mint a remény mely a megtört emberben csak egy kis szikra amit már nehéz meggyújtani.  Amely ha kialszik akkor egy érzelem mentes  szempár marad amibe a lélek már csak látogatóba  jár.

Megráztam a fejem , mintha ezzel a mozdulattal el tudnám kergetni a gondolataim , a múltról.

"Ami volt elmúlt", szokták mondani, "lépj túl rajta!" Könnyű ilyet mondani , ha épp nincs ilyen helyzetben az ember. Akik ezt mondták , azok tudták , hogy lesznek majd olyanok akik itt ragadtak? Itt ragadtak egy olyan világban ami már csak az emléküket kéne , hogy őrizze? Tudták , hogy szenvedni fognak? Nap mint nap haza vágynak pedig otthon vannak.... csak épp rossz időben.

Honnan is tudhatták volna, de most komolyan. Ki gondolna erre?

Időközben a cigarettám végére értem, így a csonkot elnyomva léptem be a szobámba. Fáradtan huppantam be az ágyba és azon nyomban el is nyomott az álom. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedve a sötét bársonyban amiből senki nem tud kihúzni.

Léptek zaja hallatszik. Visszaverődnek a csupasz falakról . Jönnek megint. De mit akarnak ? Nem fogják fel , hogy nem mondok semmit?

A vas ajtó hirtelen nyikordult meg. Összerezzentem , mint mindig. Ez csak a kín kezdetét jelentette számomra.

A fény mi beszivárgott , még az a kicsi is, megvakított , így az elém lépő őrnek csak a sziluettjét láthattam.

- Schwarz ismét kéreti magát! - mondta szárazon majd megbilincselt .

- Áh valóban? Ennyire hiányoznék neki . A múltkori randevúnk se sült el túl jól. Igazán dühös lett rám. Pedig én nem akartam megbántani.- mondtam tettetett szomorúsággal a hangomban.

A katona csak megvetően lenézett rám majd egy lökéssel arra késztetett , hogy elinduljak.

A szűk folyosóra kilépve , se lettem boldogabb. Ugyanazon az útvonalon vitt el a saját bejáratú kínkamrámba mint mindig. Ugyan arra a székre ültetett le , mint mindig és ugyanazok a bőrszíjjak kerültek a csuklómra mint mindig. Nem is kezdődhetne egy szép nap jobban ugyebár?

Miután a lábamat is rögzítette kilépett az ajtón és be is zárta azt.

Tekintetemet körbehordoztam a szürke falakon. A lámpa ami felettem lógott  csak kis fényt adott így a szoba sarkaiba nem láthattam , de még így is felfedeztem pár vér foltot a szürke csupasz falakon.

A szoba tanulmányozásában egy ajtó halk csukódása zavart meg. A hang a hátam mögül jött így esélyem sem volt látni , hogy ki az. De tudtam , hogy ki jött be.

- Nos Frau Prescott meg van elégedve a szolgáltatásainkkal vagy netán szenved valamiben hiány?- lépett elém a magas szikár katona tiszt , Herr Schwarz.