Kinyitottam a szemem. Nem sikítottam , nem sírtam. Csak egyszerűen felkeltem, miközben az emlék ismét elmém mélyére süllyedt.
De a gondolat a fejemben maradt. Ott maradt és nem is nagyon akart mozdulni onnan.
Sóhajtva léptem ki a teraszra egyet bagózni. A nap már javában fent volt és végezte szokásos munkáját. Mindent és mindenkit már rég fel ébresztett. A S.H.I.E.L.D.-es katonák is javában benne voltak a napi rutinjukban. Kis tömött sorokban kocogták körül a bázist.
Az arcokunk semmi érzelem nem volt, nem árulták el kedély állapotukat. De vajon meddig maradhat az arcuk ilyen kifejezéstelen ? Addig míg vége lesz az edzésnek , vagy az első kínvallatásig , akár életük végéig?
Ki tudja? Már megint olyan kérdésekre keresem a választ amikre nem kaphatok. Fáradtan dörzsöltem meg a szemeim és szívtam bele cigarettámba.
Nyugalmamat Jarvis zavarta meg:
- Hölgyem a kapitány, hívatja a megbeszélésre.- Kellek én oda?- kérdeztem , lehajtott fejjel.
- Igen , hölgyem.- válaszolta a robot hang.
- 10 perc múlva megyek.- mondtam unottan miközben elnyomtam a még félig sem elszívott cigarettám. Ez ám a pazarlás!- Ja és Jarvis! Asszem már mondtam hogy nyugodtan hívj Nymeriának , vagy nem?- néztem a plafonra.
- Igenis, Nymeria!
Csak megráztam a fejem és beléptem a szobába. Gyorsan vettem egy zuhanyt, majd miután felöltöztem, fogat mostam és hajamat egy gyors mozdulattal copfba rendeztem. Amint kiléptem a folyosóra a tárgyaló felé vettem az irányt.
...
- Nos , - mondta a kapitány.- Rumlow Mexikóban fog felbukkani várhatóan.
- Mégis mit keres ott?- kérdezte Sam, miközben az aktát átadta nekem.
- Fegyvereket vesz, netán erősítésért megy oda, a Hydra karjai messzire elértek.- mondta Natasa.
- Pontosan.- helyeselt Rogers.- A mi dolgunk elkapni majd átadni a központnak.- magyarázta.
Eközben én gyorsan átfutottam a mappa tartalmát. Hát mit ne mondjak Rumlow nem most jött le a falvédőről. Igen régóta állt már a S.H.I.E.L.D. szolgálatában mellesleg az is plusz pont , hogy előtte katona volt. Vagyis bunyózni azt tud, igazi fenegyerek a kiképzéseit látván. De a magán élete ennél csak unalmasabb. Se család , se saját lakás , még kocsija sincs. Az a tipikus hideg katona aki bármit megtesz kérdés nélkül , és ha kell érzelem nélkül gyilkol. Igazán bízhatott a Hydra győzelmében , ha még lakása sem volt. Vagy csak nem akart nyomot hagyni maga után.
Mikor végeztem a mappával az asztalra raktam és felemeltem a kezem.
- Itt nem kell jelentkezned.- hajolt oda hozzám Sam. Csak megvontam a vállam és továbbra se raktam le a végtagom.
- Igen , Nymeria?- szólított fel Steve.
- Ez mind szép és jó, de mikor is lesz Mexikóban? Illetve kicsit pontosítani kéne , hogy Mexikón belül hol , mert emlékeim szerint , természetesen ha jól emlékszem, Mexikó nem csak pár négyzetkilóméter, illetve azt értem , hogy lekapcsoljuk , de nem kéne valami pontosabb terv is? Mert azt, hogy elkapjuk elég sok féleképpen lehet csinálni.- kérdeztem.
YOU ARE READING
Fuss | Marvel |
FanfictionEz csak úgy kipattant a fejemből. Remélem azért tetszeni fog.