(JAVÍTOTT!)
Egy város, ahol a maffia mindennapossá vált. A rendőrök hiába próbálják visszanyomni, titokban mégis élénken pezsdül a maffia világa.
Lee hogy megtudjon élni a világban, hacker.
Ám egy nap kap egy levelet a Mérgezett Rózsa nevű maff...
- Majd megtudod! - mondtam neki. Ő csak sóhajtva vette tudomásul, hogy amíg a lakásomhoz nem érünk addig nem fogja megtudni.
Az ablaknak döntöttem a fejemet és bánatosan néztem az elsuhanó épületeket.
- Valami baj van? - törte meg Namjoon az öt másodperces csendet.
- Nem, nincs semmi. Miért? - húztam össze magamat az ülésen.
- Mert nekem úgy tűnik, hogy igen is van. - mondta miközben megállt a piros lámpánál és rám nézett.
- Csak fáradt vagyok. - sütöttem le a szememet.
- Szóval mivel is van baj. Nekem te ne hazudj! - nyomta meg az utolsó mondatát egy kicsit erősen, amire megijedtem, hiszen még sosem beszélt így velem.
- Most miért vagy ilyen? - néztem rá, de ő az útra figyelt, mert újra elindultunk. Egészen addig nem válaszolt míg meg nem érkeztünk a házamhoz. Leállította a motort felém fordult, egy kicsit előre is dőlt és mélyen a szemebe nézett.
- Csak. - felelte majd, mint aki jól végezte a dolgát kiszállt a kocsiból. Zavartan megráztam a fejemet, majd követtem a példáját és én is kikászálódtam a járműből.
Az ajtóhoz sétáltam, közben előkerestem a kulcsaimat. Miután beengedtem magunkat egyből a dolgozó szobámba rohantam és kapcsoltam be a gépet. Mikor felzúgott a gép kimentem a szobából egyenesen a szüleim szobájába mentem.
Kicsit megtorpantam itt, mivel elgondolkodtam azon, hogy amit most fogok megkeresni nem fog-e ártani Namjoon-nak. Sóhajtva lenyomtam a kilincset, majd beléptem a szobába. Mivel ritkán jártam be ide rend volt, ami megkönnyítette a dolgomat.
Az íróasztalhoz léptem kihúztam a legfelső fiókot teljesen és leraktam a földre. Ugyan így kihúztam a maradék kettőt is majd, amikor már látszódott az asztal lapja, benyúltam, és belöktem azt a hátlapot.
Ez egy titkos kis rekesz volt. Sokáig én sem tudtam róla, csak egyszer unalmamban kirámoltam az egész szobát és csak úgy ráakadtam erre a kis titkos szekrény részre.
Kivettem a szekrényből egy kis noteszt, majd visszamentem a dolgozószobába, ahol Namjoon értetlenül várt rám.
- Most már elmondanád, hogy miért is kellet idejönnünk? - kérdezte, miközben én a monitorra koncentrálva végeztem a dolgom.
- Egy pillanat. - ütöttem be egy kódot, és kattintgattam ide oda, majd hirtelen megfordult a szék, és Namjoon-nal találtam szembe magamat. A szemei egy sárkányszemeivel vetekedett. Nyeltem egyet, mert igencsak megijedtem tőle.
- Most azonnal elmondod, hogy mi is folyik itt, vagy olyat teszek, amit te sem fogsz bánni! - sziszegte, én pedig remegve bólintottam.
- A jel, amit mutatott Jin, én azt már láttam. - suttogtam halkan és lehajtottam a fejemet.
- Hol is? - kérdezte, én pedig összehúztam magamat.
- Mindjárt megtudod, ha visszafordulhatok a géphez. - motyogtam teljesen kikészülve. Namjoon sóhajtva fordított vissza a géphez.
Gyorsan felhoztam a képet, majd kinyitottam a kis naplót.
- Ugye Jin csak azt találta, hogy kik vannak benne, de többet nem mondott. Kik a pontos vezetői, mikor alakultak, miért alakultak? - túrtam bele a hajamba.
- És te ezekre tudod a választ? - kérdezte Namjoon, én pedig habozva bólintottam.
- Ebből a kis füzetből tudtam meg én is mindent. - nyújtottam át neki a kis füzetet, ő pedig óvatosan elfogadta és elkezdte olvasni. Mikor befejezte rám nézett és újra a szék karfájára nehézkedett.
- Ki írta ezt? - kérdezte, én pedig elfordítottam a fejemet.
- Az apám. - suttogtam. Ő csak felemelkedett és eldobta a noteszt.
- Nem ezt nem hiszem el! - ordította, én pedig még jobban összehúztam magamat.
- Namjoon ez az igazság. Az apád akart megölni! - motyogtam miközben a szemembe könnycseppek gyűltek.
- De miért? - kiabált még mindig.
- Mert utál. - suttogtam.
- Miért utálna, semmit nem csináltál! - akadt ki még jobban, majd ott hagyott engem a szobában.
Hallottam, ahogy a kocsinak a hangja felzúg, majd elhajt vele. Csalódottan néztem ki az ablakon, hogy bizony sétálva kell visszamennem a Mérgezett rózsába.
Namjoon szemszöge
Gyorsan hajtottam végig az utcákon, hogy mi előbb apám házánál legyek. Nem tudom elhinni, hogy ezt tenné vele.
Amint megérkeztem kivettem egy pisztolyt a kocsi egyik részéből, amit eldugtam a kabátomnak. Én ma még végezni fogok az apámmal.
Bementem a házba, ahol meglepő módon már várt rám.
- Mit mosolyogsz? - kérdeztem eltorzult arccal.
- Tudod Namjoon, soha nem kételkedtem abban, hogy te vagy az én fiam. Mindig is melletted álltam. De ez ma megváltozik. - húzta elő a fegyverét, és megcélozva engem lőtt. A golyót sikerült valahogy kikerülnöm és a háta mögé rohantam. Hátra csavartam a két kezét és az egyik fegyveremet elő véve szegeztem a tarkójára.
- Van még valami, amit elakarsz, mondani vele kapcsolatban? - kérdeztem tőle.
- Én öltem meg a szüleit. - mondta, én pedig még jobban rászorítottam a pisztolyt. Majd hirtelen egy golyó fúródott a jobb karomba. Sziszegve engedtem el apámat, aki ezt kihasználva a földre küldött, és rám szegezte a fegyverét.
- Viszlát fiam. - húzta meg a ravaszt és még időben sütöttem el az én fegyveremet is, így a két töltény egymásnak csapódva esett le a földre.
Apám egy kicsit meglepődött ezen, így kitudtam ezt használni. Gyorsan felálltam és újra neki estem. Meg tudtam sebezni, de mivel apámnak voltak emberei, így én voltam hátrányban.
Éreztem, hogy kezdek elvérezni, valamint szédülni is. Próbáltam összeszedni minden erőmet és harcolni, de reménytelen volt. Én már veszteni fogok, ha nem történik valami csoda.
Majd hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. Éreztem, hogy itt a vég, meghallottam ahogy felhúznak egy pisztolyt. Viszont a töltény nem belém repült, hanem valaki másba.
Megpróbáltam felállni, de ez reménytelen esett volt. Majd két kezet éreztem meg a mellkasomon. A nevemet kiabálta és hogy tartsak ki mindjárt ide ér a segítség.
Eléggé kába voltam, de csak egy női hangot tudtam kivenni a környezetemből. A női hangról pedig egyből Lee jutott eszembe.
Az apád akart megölni - hallottam meg a fejemben újra a hangját. Összeszorítottam a szememet és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni, hanem arra a puha kézre, ami a testemen próbálta enyhíteni a fájdalmat. Remélem hamar megjön az a segítség mert kezdem úgy érezni, hogy bármikor meghalhatok.
- Szeretlek Lee...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
