(JAVÍTOTT!)
Egy város, ahol a maffia mindennapossá vált. A rendőrök hiába próbálják visszanyomni, titokban mégis élénken pezsdül a maffia világa.
Lee hogy megtudjon élni a világban, hacker.
Ám egy nap kap egy levelet a Mérgezett Rózsa nevű maff...
Még egyszer megnéztem magamat a tükörben, megigazítottam a fekete zakómat magamon a hajamba túrtam, aztán lassan elindultam le a nappaliba, ahol már csak rám vártak a többiek. Mindegyikünk fekete öltönyben volt és komor hangulat uralkodott.
- Mehetünk. - mondtam halkan, és elindultam az ajtó felé. Halkan kinyitottam, majd a lift felé mentem, ami majd elvisz minket majd a kocsihoz. Fájdalmas szívvel nyomtam meg a gombot és hallgattam a szerkezet halk zúgását, ami elindult, mi hozzánk.
Ma van a temetés napja. Oda temetjük Lee-t ahová Taehyung- ot is. Apámat, tegnap helyeztük végső nyugalomra, most pedig a szerelmem következik.
Sajnos az Apja nem tud részt venni a szertartáson. Miután meghalt a lánya, majd meglátogatta, nyomtalanul eltűnt. Csak egy levelet hagyott hátra nekem, amiben leírja a lánya utolsó gondolatait és megköszöni, hogy vigyáztam rá. Aztán mire én oda mentem eltűnt a kórháztól. Sokáig abban a reményben éltem, hogy ő még él, aztán egyszer csak kaptuk a hírt, hogy egy hasonló férfi lett öngyilkos. Nem tudjuk, hogy ő az, de meg van ez esély rá, hogy ő végzett az életével.
'Belefáradtam, az élet elvett tőlem, minden értéket. talán ez a legjobb' egy kamera vette fel ezeket a szavakat mi előtt, felakasztotta volna magát. Mivel nyomtalanul akart eltűnni, felgyújtotta előtte a házat, ahol végzett az életével. És mivel a kamera megsérült, csak találgatni tudunk, hogy tényleg ő volt e.
Leértünk a parkolóban, majd elfoglaltuk a helyünket a kocsiban és indultunk a temetőbe. Csendes volt minden és mindenki. Vagy maga elé nézett, vagy pedig az ablakon keresztül pásztázta a tájat. Én az ölemben heverő virágcsokrot figyeltem miközben a szívem sírt.
Nagyot sóhajtottam majd felemeltem a fejemet és néztem az utat. Néztem Szöul utcáit, ahol minden ember rohan és reménytelenül próbálja túl élni a mindennapokat.
De ő nem volt reménytelen harcos. Mind végig ott volt benne a hit. A hit, hogy lesz majd egyszer normális élete. Hogy egyszer mindent megért és tudja tisztázni a múlt dolgait. De neki ez nem adatott meg. Neki az igazság, az életébe került.
Összeszorítottam az öklömet és nedves szemekkel néztem előre, majd megtöröltem őket, kifújtam az orromat egy zsebkendőbe, amit a nadrágom zsebébe mélyesztettem.
Lassan megérkezünk a temetőhöz, ahová nem hívtunk meg Taehyung nagyszülein kívül senkit. Nem volt kit, és nem is akartunk hatalmas tömeget, ahol az emberek fele nem is tudja miért van ott, csak 'szánalomból' eljött.
Kiszálltunk a kocsiból, majd elindultunk megkeresni a sírt. Megtalálva a testvére mellet mindegyikünk tiszteletét adta, majd egy óra múlva elindultak haza. Könnyes szemekkel néztem a két sírt majd, amikor már csak én maradtam temetőben a sírkő elé léptem.
- Lee... nyugodj békében...- suttogtam halkan és nem tudtam mit mondani majd a sírra helyeztem a virágot egy darabig még néztem majd elhagytam a temetőt.
A régi házához mentem, ahol a néma csend csak úgy pattogott a földön. Lassan bejártam az egész helyet, majd a szobája előtt megálltam, aztán lenyomtam a súlyos kilincset és nyikorogva kinyílt az ajtó.
Mint mindig most is rumli uralkodott a szobájában, ami miatt halványan elmosolyodtam. Leültem az ágyára és körül néztem a régi kis helyen. Alig változott. A falak még mindig fehérek voltak, és néhány helyen egy két színes kézfolt volt, amit még mi csináltunk oda vízfestékkel. A bútorok ugyanúgy álltak, ahogyan berendeztük.
Semmi nem változott csak, aki itt lakot költözött máshova. Felálltam az ágyról, majd az éjjeli szekrényhez léptem, ahol egy kis boríték volt nekem címezve. Érdeklődve nyúltam oda, majd felbontottam a levelet. Nem volt megcímezve, hogy kinek szánta az illető. Lassan szét hajtogattam a papírt, majd elkezdtem olvasni azt, ami rajta állt.
Tudod, hogy nem tudom, megmutatni magam neked. Magamat adni neked. Nem tudom megmutatni a gyengeségemet, de még mindig akarlak. Félek, gyenge vagyok. Nagyon félek, mert a végén te is elfogsz hagyni.
Talán abban az időben, ha csak egy kicsi bátorságom lett volna s eléd állnék minden más lenne. Sírok, eltűntem, összetörtem. De még mindig akarlak.
Könnyes szemekkel hajtogattam össze a papírt, majd a zsebembe süllyesztettem és ott hagytam a házat.
Yoongi szemszöge
A temetés után szomorúan, mérgesen és csalódottan lépkedtem a régi árvaház felé.
Mikor megtudtam, hogy meghalt Lee irgalmatlan nagy düh fogott el, amit gyilkolásba folytattam.
Majd mikor észhez tértem könnyes szemekkel roskadtam le a porba.
- Miért? - kérdeztem halkan miközben körbe néztem a helyen, ahol vérontást tettem, aztán lassan felemeltem a kezemet amire a vér és a por undorító keveréke száradt rá fele. Felemeltem a kezemet és visszagondoltam azokra a régi szép időkre. Mikor Lee még kicsi volt, és Taehyung-nak és nekem kellett megvédenie. Amikor nem érdekelte a zord és hideg igazság, amikor még békésen éldegélt az ő gyermeki világában, ahol senki nem bánthatta.
A porban ülve néztem magam éle, majd lassan felálltam és elindultam az árvaház felé. Ott hagytam a holttesteket és csak mentem erőtlenül előre.
Az árvaház bejáratához érve megálltam, és néztem a régi omladozó épületet. Bezárták ezt az árvaházat is, miután annyi balszerencse érte. Kinyitottam az ajtót, majd bementem a házba. Poros, dohos levegő volt. A pókhaló mindent beszőtt és vastagon állt a por minden bútoron, padlón. Lassan bejártam a helyet majd sóhajtva álltam meg annál a szobánál amelyik a Lee- é volt.
Megtöröltem a szememet, majd elhagytam az árvaházat. Magam sem tudtam mit akarok, hová szeretnék menni, így csak céltalanul mentem Szöul utcáin. Már sötét éj volt, egy csillag sem ragyogott fent az égen, mintha ők is Lee-t gyászolták volna.
Leültem egy parkba és néztem a kezemet.
- Miért nem tudtam megmenteni?
Írói szemszög
A temetés napján Szöulban, ugyanúgy folyt tovább az élet. Az emberek mentek és intézték az ügyes bajos dolgaikat, magukat előre helyezve. Majd este fáradtan haza érve, pihentek és nem volt idejük a családjukra, barátjukra. Nem volt idő arra, hogy megálljt parancsoljanak és nem tudták élvezni azt az időt, amit szabadon és boldogan élhettek le, helyette csak elpazarolták, míg más szinte halálosan vágyott erre a szabad időre.
Az este folyamán feltámadt egy kis szél, ami a temetőben megcirógatta a virágcsokor szirmait, majd lágyan a levegőbe kapott néhányat és vitte magával. Messzire sodorta őket, végül valahol elhullottak a fehér virágszirmok új élet reményében.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
