(JAVÍTOTT!)
Egy város, ahol a maffia mindennapossá vált. A rendőrök hiába próbálják visszanyomni, titokban mégis élénken pezsdül a maffia világa.
Lee hogy megtudjon élni a világban, hacker.
Ám egy nap kap egy levelet a Mérgezett Rózsa nevű maff...
Egyre beljebb és beljebb mentem az épületbe. Elhaladtam a tanácsterem, a fegyverterem mellet, majd egyszer csak egy üres folyosóra értem. Egy elégedett mosollyal az arcomon, mentem végig rajta, majd a fal elé léptem, és elkezdtem kitapogatni merre is lehet a kapcsoló, ami kinyitja az ajtót. Gumi kesztyűbe volt bújtatva a kezem, hogy ne tudjanak ujjlenyomatot azonosítani, ha véletlenül lebuknék és menekülni kéne.
Megtaláltam a kapcsolót és egy elégedett vigyorral nyomtam be a gombot, majd lassan kinyílt az ajtó, majd beléptem az újabb, jóval szűkebb sötét folyosóra. A telefonom gyér fényével világítottam meg az utat, majd nem sokkal később kiszélesedett a kis alagút, és egy könyvtárszerűséggé nőtte ki magát. Itt már volt világítás pont annyi, hogy az ember lásson mindent.
Mivel a laptopot macerás lett volna előszedni, így a telefonommal csatlakoztam rá hálózatra. Néhány perc telefon nyomkodás után, vidáman indultam el a B sor 35. polcához. Mikor megtaláltam sort a végéhez mentem, hogy ott leemeljem a 135- ös aktát. Már pont nyúltam fel, amikor egy erős kéz megfogta a csuklómat.
- Ne tedd! - hallottam egy mély hangot, mire egy kicsit riadtan húztam el a kezemet, majd az idegen oldalába fúrtam a könyökömet, aki a hirtelen ért fájdalomtól, egy pillanatra összerogyott, ennyi elég is volt nekem, hogy biztos távolságra kerüljek hozzá.
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle, miközben a kabátom zsebébe nyúltam, ahol egy kis penge lapult.
- Nem foglak bántani! - mondta az idegen és felemelte a két kézét, miközben rám nézett. Nem láttam a teljes arcát, mert maszkkal rejtette el.
- Azt kérdeztem ki vagy! - mondtam egy kicsit erősebb hangon, de nem kiabáltam, mert abból még azt szőrheti le, hogy félek tőle.
- Nem foglak bántani Lee! - mondta a nevemet, mire összevontam a szemöldökömet.
- Honnan tudod a nevemet, és ki vagy te? - kérdeztem nyugodt hangom, miközben tovább néztem a férfit, aki lassan az arcához nyúlt, és levette a maszkot, így megláthattam az arcán húzódó mély heget. Ledobta a földre a maszkot, miközben végig a szemebe nézett.
- Az apád vagyok, kincsem! - mondta nyugodt hangon, mire ledöbbentem, majd megráztam a fejemet.
- Ne merj becézni, és nem vagy az apám! Ő már meghalt réges-rég! - mondtam és a kabátomba nyúltam. Elő húztam egy pisztolyt, majd az idegenre szemeztem, aki egy pillanatra megijedt, majd kifújta a levegőt a tüdőjéből.
- Tényleg az apád vagyok. Nem haltam meg a balesetben. - komoly hangon válaszolt, mire én bizonytalanodtam el egy pillanatra, aztán megráztam a fejemet és felhúztam a pisztolyt.
- Ne hazudj! Ott voltam a temetésen! - sziszegtem és a ravaszra vezettem az ujjamat.
- Nem hazudok! Te tényleg úgy tudod, hogy meghaltam én is, de nem! Én csak kómába kerültem és mikor felébredtem nem emlékeztem semmire, ezért tagadtam, hogy van egy lányom és egy fiam. Ezért kerültél árvaházba. Aztán évekkel később visszatért minden emlékem. - mondta miközben leengedte a kezét, de ugyanúgy a szemebe nézett. Idegesen rágtam a szám szélét. Elég hihetőnek tűnt ez a magyarázat.
- Ha tényleg az apám vagy tudnod kell, mikor és hol szereztem az első sebesülésemet lelkileg! - mondtam és kíváncsi voltam, hogy tényleg tudja-e a választ, vagy csak bliccelt, de ha hazudott kegyetlenül végzek vele.
Yoongi szemszöge
Kicsit furcsálltam, hogy Busanba kellet jönni, de a jelek ide vezettek. De miért jött volna Taehyung Busanba? Mi dolga volt itt? És ha volt is dolga, akkor miért nem tud róla se Jungkook, se pedig én?
Jungkook-ra néztem, aki a laptopon ügyködött valamit.
- Ajjj! Én ehhez nem értek! Miért nincs közöttünk olyan, aki ért hozzá? - túrt a hajába, amikor már harmadjára nem sikerült egy kamerát feltörnie.
- Mert otthon hagytuk. - motyogtam, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívom a kis hacker lányt. Kicsöngött a telefon, de nem jött válasz. Egy kicsit összezavarodtam és újra próbáltam hívni, de most is csak kisípolt a készülék.
- Mi? Lee mindig felveszi a telefont. - motyogtam halkan, még egyszer megpróbáltam, de most is elúszott a hívás.
- Nem veszi fel? - kérdezte Kookie, mire idegesen megráztam a fejemet.
- Nem, mindig felveszi a telefont legyen bárhol kivéve, ha nincs nála a készülék, az pedig nagyon ritkán van hiszen mindig nála van. - mondtam és aggódva néztem rá.
- Lehet, hogy most nem vette észre, vagy le van némítva neki! - mondta a fiatal, mire bólintottam.
- Később újra próbálom. - suttogtam halkan és nagyon aggódtam, hogy valamibe bele keveredett. Azt tudom, hogy Lee-nek két telefonja van ebből csak egyet használ a mindennapi élethez, amin most próbáltam elérni, de ezt nem vette fel. Elhagyta vagy mi? De ez sem lehet, hiszen akkor már megtalálta volna.
Egy félóra múlva újra próbáltam, de most sem érkezett semmi válasz. Még háromszor megpróbáltam aztán amikor a negyedik hívást sem fogadta biztos voltam benne, hogy történt valami.
Lementem a nappaliba, ahol Namjoon, Jin és Hoseok tartózkodott.
- Namjoon van egy kis baj! - szóltam a fiúnak, aki rám kapta a fejét és aggódva nézett rám.
Namjoon szemszöge
- Mi lenne az? - néztem a fiúra akinek az arcáról, csak úgy sütött, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Lee nem veszi fel a telefont. - mondta mire egy kicsit megrökönyödtem.
- Biztosan alszik és azért. - vontam meg a vállamat, mire egy ideges sóhaj szakadt ki a fiúból.
- Hétszer hívtam. És ha aludna, akkor is felvenné már a harmadikat vagy a negyediket. - fújtatott Yoongi, mire visszafordultam a fiúhoz.
- Nem vette fel egyiket sem? - kérdeztem döbbenten, mire megrázta a fejét, én pedig idegesen összeborzoltam a hajamat.
- Lehetetlen. - suttogtam és próbáltam kizárni, minden negatív lehetőséget amiért nem vette fel.
- De Namjoon. Ha nem hiszed győződj meg te saját magad! - tanácsolta Yoongi, mire bólintottam és elővettem a saját telefonomat, majd megcsengettem a lányt, de semmi. Mikor az ötödik hívást sem vette fel kétségbe esetten néztem magam elé.
- Valami történhetett. - mondta Jin, mire bólintottam egyet.
- Visszamegyünk Szöulba! Itt már semmire nem megyünk! - mondtam határozottan, mire a fiúk bólintottak.
Mi történik itt? Elsőnek eltűnsz, bedrogoztatnak, majdnem megölnek, aztán a testvéredet ölik meg, aztán már a hívásokra sem figyelsz. Lee... mit csinálsz?
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
