The Deskmate [Namjoon ff.]

Prológus

Ran vagyok, japánban születtem, de itt kezdtem a középiskolát. Amikor ide jöttem nagyon kedves volt az osztályfönök és az osztály nagy része. Persze mindig volt olyan, hogy „japán disznó” vagy „nem vagy valami okos”.
Az elsőt egy fiútol kaptam, a másikat egy lány osztálytársamtól. Elöszőr rosszul esett, de csak nem sirhattam el magam az első pár hétbe. De a japán disznozás nem csak nekem esett rosszul, mivel az osztály fönök úgy kezdett, hogy van még két japán lány az osztályba és bármikor kérhetek tőllük segitséget, mivel már jól tudnak koreaiul. Ő Sana és Mina, Sana nagyon kis energikus és aranyos, míg Mina csendesebb, de vannak vicces megmozdulásai.

Mivel még nem tudtam jól koreaiul a legjobb a legtökéletesebb és leghelyesebb tanuló mellé ültettek. Kim Namjoon. Mindenki szereti, az egyetlen ami nem jó az a magatartása. Illetve néha eltör pár dolgot, de mindenki megbocsájtja neki a kiemelkedően jó jegyei miatt. Elöszőr egymáshoz se szóltunk, aztán néha azon kaptam, hogy nagy szemekkel nézz engem, majd megköszürülve a torkát dumál a barátaival tovább. Majd jöttek a dolgozatok, amiket nem nagyon értettem és ezért nem lettek túl jók és persze Namjoonak mindenbe bele kellet szólnia, így kiröhögött, ami nagyon rosszul esett. Utána mindig vagy beszólt vagy kiröhögött, csak amivel tudott cikizett, én pedig valahogy megprobáltam mindig vissza adni, de nem mindig sikerült. A legrosszab az, hogy a szomszédba lakik, ezért mindig egy úton sétálunk haza és ha nem lenne rosszabb akkor, azt el kell mondanom, hogy a szüleink nagyon jóba vannak így aztán sűrűn jönnek át és, ha nem lenne elég az anyukám megkérte őt, hogy figyeljen rám oda, nehogy valaki bántson vagy ilyenek. Ja megmenthetne magától. Egyszer a suliban annyira nem bírtam Namjoont, hogy síró görcsöt kaptam a suli mosdóban, nem szeretem, ha mások látnak sírni, főleg, ha az Namjoon és a többi idióta barátja. Akkor Sana és Mina jött utánam. Mina vigasztalt míg Sana probált felviditani a vicceivel. Ott határoztam el, ogyha beledöglök is, de legalább egy tantárgyba lenyomom Namjoont azóta tanulok szorgalmasan, ami miatt kevesebbet vagyok a családommal, de nagyon büszkék rám. Amit először megtanultam koreaiul az az, hogy hogyan elhallgattatni valakit. Ezekbe mind nagyon jó vagyok. Ahogy káromkodni is jól megy, de nem használhatom. Biztos Namjoon egyből beköpne, pedig ő is szokott. Az első évbe már alapfokon tudtam a nyelvet, megérte éjjel nappal tanulni, mivel volt már szó csatám a drága padtársammal és én nyertem.

A sok tanulásom sok stresszel is jár, néha túl nagyok az elvárásaim magamhoz képest. Ha hiszitek ha nem volt segítségem a tanulásba méghozzá Namjoon volt az. A legtöbb tanulási taktikát tőle tanultam, mit hogyan kell rakni, hogy kényelmesen elférj, hova írjak mit és hanyadik oldal illetve pörögni kell a kéznek, hogy le ne maradj. Ahogy anyukám mondja mindenkiből a legjobbat kell kivenni.

Most pedig jöjjön a családom. Van egy öcsém, aki úgy nő mint a bolondgomba. Mindjárt tizenöt éves lesz, pedig olyan mintha nemrég lett volna a tizedik születésnapja, csak két év van csak közöttünk, mégis még olyan gyerekes tud lenni, pedig néha úgy viselkedik mint egy felnőtt férfi. A szüleim nagyon sokat dolgoznak, apa este jön haza, anya pedig csak délután négykor hozza el az öcsémet. Én pedig ugye Namjoonnal megyek haza.

Ami miatt bírom a tanulást hosszú órákig csinálni azt kilenc embernek köszönhetem vagyis az EXO-nak. Régebben tizenketten voltak és nagyon hiányoznak a kilépett tagok, de még mindig hallgatom a szólóikat. A kedvencem Baekhyun, de nagyon szeretem Xiumint és Suhot is. Amíg hallgatom a dalaikat meg sem érzem a fáradtságot, de miután leveszem a fülhallgatót akkor állva eltudnék aludni.

Vissza térve Namjoonra, igazából nem utáljuk egymást, csak nem kedvelljük és ogyha beraknak minket egy légtérve akkor nagyon nagy baromságokat tudunk csinálni, de ogyha mások is vannak rajtunk kívül, akkor Namjoon bekattan és azzal szivat, amivel csak tud.