The Deskmate [Namjoon ff.]

8.

Hali. - suttogta közénk. - Mindig befejezem, amit elkezdek. - kezdett el közelebb hajolni.

-Komoly? - vágtam vidám arcot. - Akkor valamikor abba hagyod a terrorizálásom? - kérdeztem vidáman.

-Ne reménykedj, hercegnő. - csókolt meg. Nagyra nyíltak szemeim. Eddig csak azt csinálta, hogy csak meg akart ijeszteni, de most komolyan megtette. Mozgatni kezdte ajkait lassan, annyira meg voltam lepődve, hogy még hátra lökni se tudtam. Nem mintha olyan rossz lett volna. Hamar elvállt tőlem, nagyokat pislogtam, hogy észhez térjek. - Ez is megvolt. - lökte el magát a faltól. - Azt hittem ellöksz vagy valami, de semmit nem csináltál és még rajtam nehéz ki igazodni.

-E-Ezt most miért csináltad? - kérdeztem még mindig sokkos állapotba.

-Hogy legyen mivel piszkálnalak utána. Végülis nem löktél el, ami azt jelent, hogy élvezted. - mondta.

-Na, nem. Ilyet nem játszunk. Én nem akartam, csak én lefagytam. Én nem is élveztem, inkább menj haza és ne is gyere át többet. - löktem ki az ajtón. Majd elcsusztam rajta. - Miért ilyen hülye? - huztam fel térdeim. - Kikészít. Azok a gödröcskék. - hunyoritottam.

*Namjoon szemszöge*

Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyba. - Namjoon uralkodj magadon. - gondoltam. - Nem kellett volna megcsókolnom. - furtam a párnába arcom. - Na mindegy holnapra úgy is elfelejti, reggel átmegyek. - szerencsére van egy nagy segítségem, az anykája. Tudja, hogy kedvelem, rögtön leesett neki így bármikor beenged és szól ogyha túl lövök a célon. Ran mellett olyan vagyok mint egy kisgyerek, aki nem tudja hogy kezelje a lányokat. Az előző barátnőimnél nem volt ilyesmi Rannál viszont minden teljesen más. Bár csak kettő barátnőm volt.

Ruhába aludtam el az ágyamba. Másnap reggel viszont lefürödtem és átmentem a szüleim még aludtak, tegnap megint későn értek haza.

Felvettem a cipőm és át sétáltam a szomszédba, majd bekopogtam. Ran anyukája nyitott ajtót és egy mosollyal beengedett.

-Ranhoz jöttél? - kérdezte.

-Igen. Remélem nem haragszik rám annyira. - ültünk le.

-Mi történt tegnap? - kérdezte.

-Hát épp haza kísértem és a végén kidobott engem innét, ezért vagyok itt. - mondtam. Nem mondtam el neki, hogy megcsókoltam, mert hát na... Értitek.

-Nem gondolod, hogy abba kéne hagynod a piszkálodását? - kérdezte, miközbe felállt és mosogatni kezdett.

-Gondoljon bele, milyen fura lenne, ha csak úgy hirtelen abba hagynám és kedves lennék, főleg, hogy el se tudja képzelni Ran hogy valaha is jóba lennénk. Maga szerint az egészet elszurtam? - kérdeztem.

-Dehogyn is, csak... - gondolkodott el. - Még javitanod kell a viselkedéseden vele. Tudom, hogy még nem volt egy normális barátnőd se, szóval még bele kell jönnöd a romantikus dolgokba. - mondta, amivel egyet értettem mivel egy északás kalandokon kivül még nem voltam nővel, jó kettővel, de az is talán egy két hónapig tartott, utána dobtak...

*Ran szemszöge*

Felkeltem telefonnal a kezembe indultam le a lépcsőn mikor meghallottam az ördög hangját. Kim Namjoonét.

A tegnapi miatt nem akartam látni. Biztos felhozza majd, én pedig nem akarok róla beszélni, ezért gyorsan vissza futottam, de a lépcső megint nyikorogni kezdett és mind a ketten rám kapták a fejüket. Kínosan felnevettem.

-Ömm... Jó reggelt. - futottam fel.

-Ran! - üvöltött utánam. Megfordultam. - Tudunk beszélni?