The Deskmate [Namjoon ff.]

20.

A suli végéig Namjoon nem piszkált, bár néha hozzám szólt, de csak kis lényegtelen dolgok miat például "Van tintád?" Vagy hasonló. Mind a ketten koncentráltunk a tanárokra, hiszen akár milyen laza is, nem hiába kitűnő tanuló.

Az utolsó óra végén bejött a tanár és elmondta, hogy a fél évi legjobb tanulók listája ki van rakva, majd ki is viharzott.

-Kiváncsi vagy ki lesz az első helyen? - megráztam fejem. Mindig számítottam a második helyre. Fontos volt nekem, még akkor is, ha az ellenkezőjét mutattam volna.

-Nam, mindenki tudja, hogy te vagy az évfolyamunkban a legjobb. - mondtam.

-Tudom, de nem gondoltam volna, hogy így bevallod. - húzta ki magát. Össze pakoltunk, majd lementünk megnézni a táblát, amit mindenki sorban állt és tolakodott. YiMin is ott volt, majd oda szaladt hozzánk, pontosabban Namjoonhoz.

-Oppa, nézd én vagyok a második.

1. Kim Namjoon
2. Xing YiMin
3. Iseki Ran

-Mi? - üvöltöttem fel, mire mindenki rám nézett. - Ez lehetetlen. - akadtam ki. Elfogott a düh, nagyon. - Mély levegő.

-Jaj Ran, ez csak jegyek nem kéne idegesnek lenned mert leelőztelek. - simogatta meg hátam.

-Ne érj hozzám. - ütöttem el kezét. - Nem azért tanulok éjjeleken keresztül, hogy aztán harmadik legyek és aztán kapjam a hülyeségeid. Egyáltalán miért jössz át mindig és miért nem hagysz békén? - fordultam felé. - Mit néz engem mindenki, nincs dolgotok? - fordultam az emberekhez.

-Nyugodj le, Ran. - ölelt magához valaki hirtelen, akkorát löktem rajta, hogy a földre esett, a könnyeim is előjöttek. - Ran! - állt fel Yuta.

-Elegem van belőled. - löktem egyet Namjoonon. - Egész hétvégén nem csináltam semmit, mert veled vagy Jungwoo-val vagy Yutával foglalkoztam. - felkaptam a táskám és átrohantam a tömegen, majd kiértem és a szembe lévő parkig meg sem álltam. Leültem arra a padra, ahol Yutával volt az... első csókunk.

Elővettem a telefonom és fülhallgatom, majd berektam a day6-től a Sweet Chaos-t. Akár milyen meglepő néha hallgatok más bandákat is az Exo-n kivül mint például The Boyz vagy Day6.

A könnyeim elő jöttek. Megszoktam a második helyet és nem tetszik, hogy ez a lány most legyőzött. Semmi másba nem vagyok jó csak a tanulásba. Mondjuk ő itt él születése óta, de akkor is, keményebben kell tanulnom, nem hagyhatom neki, hogy lenyomjon.

Patakokba folytak le a könnyeim. Túl gyenge vagyok. Nem bírom úgy a strapát mint mások, hamar kifáradok és feladom, vagy hamar elsírom magam. Egy magas és helyes fiú állt meg előttem, majd ült le mellém. Nagy szemekkel vizslatott, mire kivettem a fülhallgatót. Furán néztem rá.

-Mi történt? - kérdezte mély hangon és nagy barna szemekkel, hallani lehetett, hogy külföldi az akcentusa hasonlított YiMin-ére.

-Semmi különös, csak dolgoztam valamiért, majd jön valaki aki jobb nálam és mindent elront. - szegtem le fejem.

-Iskolás vagy ugye? - bólintottam. - Ne foglalkozz azzal a csajjal biztos, hogy csak bemagolja és semmi tudás nincs mögötte. - mutogatott. Karakteres arca és jópofa arckifejezései miatt felvidultam. Ez a fiú egy nagyon kedves és vicces személyisége lehet.
-Amúgy Xuxi vagyok, de hivhatsz Lucasnak. Ezt a helyet keresem. - mutatott egy képet?

-Xuxi? - gondolkozzltam el eme ismerős név hallatán, majd beugrott. - Kagome barátja? - kérdeztem, mire elmosolyodott és bólintott. - Iseki Ran vagyok. Unokatestvére Kagome-nak és Ayame-nak. Segítek gyere. - mosolyogtam örülten. És ennyi, ennyi volt a szomorkodásom. Nem tudtam elhinni, hogy Lucas itt van, akiről Kagome áradozott. - Nagyon örülök, hogy találkozhattam veled, ez igazán nagy meglepetés. Amúgy mit keresel itt, azt hittem HongKongba vagy. - kezdtem el tegezni amit nem bánt.