Enyém Osamu, Övé Atsumu

2. fejezet

-MAIKO MIÉRT NEM ÉRTÉL BELE!? SIMÁN EGY FELSŐVEL FELADOD NEKEM, ÉN MEG LECSAPOM NÁLUK!-csesztem le az ikrem, mikor az ellenfél megszerezte 16. pontját a második szettben.
-Jaj nyugi már! Vezetünk! Nem kell úgy stresszelni!
-IDE FIGYELJ!- ragadtam meg az inda mintával kidíszített mezét.- HA NEM VESZED EZT A JÁTÉKOT KOMOLYAN NEKED VÉGED!- mondtam halál komolyan, a szememmel meg szinte ölni tudtam volna.
-Jól van, jól van. Nem kell a csini pofidra az a ránc szóval... csak vidáman és mosolyogj!- sétált el tőlem majd az ellenfélre a leggyilkosabb tekintetét vetette, majd csak halkan annyit mondott- Most jól figyeljetek.-persze én meghallottam. 25-13ra nyertük a második szettet. Az előző szett kicsit fárasztóbb volt. Így is 25-22re nyertünk, de Maiko nem úszta meg, hogy leszedjem a fejét.
-Mondtam hogy nyerni fogunk- mondta kezét a tarkóján összekulcsolva, és hátrébb dőlve majd elsétált.
-Ugh! Legalább egyszer vennéd komolyan a meccseket az elejétől fogva!
-Bocsi a kígyóknak nincs fülük!- kiabálta vissza, majd nevetve eltűnt az ajtó mögött. Hallottam, hogy beszél valakivel. Ha jól hallottam a hangokból akkor Suguruval a fiúk csapatkapitányával.
-MAIKO IDE VISSZA!-kiáltottam utána eléggé ingerülten, de csak annyit hallottam válaszul, hogy elfut.

Utánna mentem az öltözőbe, majd beérve hozzá vágtam a cipőm. Edzésen Suguru folyton próbált bókólni a tesómnak, viszont edzésen kívül meg nekem bókólt. Nem mondtuk el neki, hogy két külön személynek próbál bókólni. Folyton azon nevettünk, hogy milyen arcot vág ha megtudja. Egyik map a fiúknak volt egy meccsük. Elhívtak szurkolni a meccsükre, de csak mi tudtunk elmenni Maikoval. A meccs nagyon jo volt, egészen egy meglepő pillanatig. Az egyik csapatban volt szinte ket ugyanolyan srác.

-Gondolod hogy ikrek?- kérdezte a tesóm, de én csak őket figyeltem.
-Nagy esélyt látok benne-feleltem a pályát szemlélve.
-Az Inarizaki 7ese és a 11ese? Ők ikrek- mondta nem messze tőlünk egy idősebb férfi.
-Másod évesek, de olyanok mint a profik ha ketten együtt dolgoznak. Képtelenség őket legyőzni!- mondta a másik sorban ülő fiatalabb srác.

Etután a szőke hajú, 7es játékos szervált. Mögötte a zenekar mintha bevezetőt játszana. A srác felemelte a karját, majd ahogy hirtelen leengedte vízszintesbe ökölbe szorította a kezét, és mindenki elnémult. Feldobta a labdát, majd egy tokéletes szerva ászt csinált. Csodálkozva és csillogó szemekkel figyeltem, hogy mi történik a pályán. A meccsnek vége lett és sajnos Suguruék vesztettek. Lementünk a lelátóról, de én leváltam Maikotól mert wc-re kellett mennem. Amint végeztem a dolgommal indultam volna vissza. Ahogy haladtam egy normál tempóba beleütköztem valakibe. Felnéztem és egy szürke hajú fiút láttam magam előtt. Egy kis idő után beugrott, hogy honnan olyan ismerős! Az Inarizaki 11ese! Közelebbről megbézve nagyon helyes.

-Bocsi, elbambultam nem láttalak.-kértem tőle bocsánatot.
-Nincs baj.-felelte komoran.
- A profi duo 11ese.-mondtam ki hangosan a gondolataim.
-Normális nevem is van.-nézett rám komoly arccal.
-De sajnos nem tudom, hogy mi az.-feleltem kicsit piszkálódón.
-Miya Osamu.-válaszolt.
-Hmm....-tettem úgy mintha gondolkoznék.-Örülök Samu.-mosolyogtam rá. Hirtelen megfogta a kezem és magához rántott.
-Jegyezz meg valamit. Nem szeretem ha Samunak hívnak.-suttogt a fülembe amitől libabőrös lettem.-Viszont...-folytatta amitől éreztem, hogy elkezdek pirosodni.-Te lehetsz a kivétel, mert cuki ahogy halvány rózsaszín az arcod.-fejezte be a mondandóját, majd megpuszilt a fülem mögött. Elhúzódtam tőle. Ajkaimra is akart adni egy puszit, de a telefonom elkezdett csörögni. Megnéztem, hogy ki az.

-Akiko! Hol vagy?!-hallodtam meg Meiko kicsitsem barátságos hangját.
-Nem igazán tudom.-hazudtam.
-Ezt meg hogy érted?
-Eltévedtem...-kapuztam tovább, amit Osamu mosolyogva hallgatott végig.
-HOGY TUDTÁL ELTÉVEDNI EGY KICSESZETT ARÉNÁBAN AHOL MAXIMUM 4FOLYOSÓ VAN A HATALMAS ARÉNATÉR MELLETT!?-szólt bele inderülten, én meg elvettem a fülemtől a telefont.
-Nem az én hibám hogy...- ekkor Osamu kivette a kezemből a telefont, és kinyomta. Értetlenül néztem rá.
-Nem szeretem ha megzavarnak.-mélyítette el kicsit a hangját, amitől halványan elpirultam.-Ezt a csókot még bepótoljuk.-súgta és adott a szám szélére egy puszit, majd folytatta az útját. Kb 1 percig sokkoltan álltam itt egyhelyben, elindultam kifelé. Amint kiértem a csaenokból láttam, hogy az ikrem dühösen mered rám. Egész haza felé úton nem szólt hozzám. Egészen másnap ebédig ez ment. De aztán apa megelégelte a dolgot.

-MIN VESZTETEK MÁR MEGINT ÖSSZE!?- kérdezte idegesen mire, Maiko összerezzent, én meg ökölbe szorítottam a kezem.
-Tegnap eltévedtem az arénában és dühös lett mert várnia kellett.-mondtam,majd lehajtottam a fejem, hoyg ne látszodjon az emlék miatti pirulásom.
-20percet!- tette hozzá még mindig mérgesen.
-Igen, igen. 20percet ami annyira nem is sok.-kezdtem el szabadkozni.
-NEM SOK A JÓ ÉDES...-kezdett volna bele, de anya közbeszólt.
-Aiko! Elég legyen!- szólt rá anya az öcsém fülét befogva.
-Tudjátok mit?- állt fel- Nem vagyok éhes. Inkább friss levegőre van szükségem.- sétált el az asztaltól majd felvéve a cipőjét és elhagyta a lakást. Pár perc után mentem megkeresni, mert bűntudatom lett, hogy ennyire elrontottam. Orakig kerestem a környéken, de sehol sem volt. Ezért bementem a városba. Kb fél óráig kereshettem amikor egy csendesebb helyen belebotlottam valakibe. Felnéztem és Osamut láttam meg.

-Hogy mi mindig egymásba botlunk.-nézett rám halványan mosolyogva.
-Úgy tűnik...-próbáltam takarni az arcom, de elvette az arcom elől a kezeim.
-Ne rejtsd el előlem, ezt az aranyos oldalad.-mondta elmélyített hangján, közben a kezével az állam alá nyúlt óvatosan felemelte, majd olyannyira közel hajolt hozzám, hogy ajkait csak pár miliméter választotta el enyéimtől.-Örülök, hogy összefutottunk, így be tudjuk pótolni azt a bizonyos elmaradt dolgot.-suttogta mámorítóan mély hangján és megszüntette az ajkaink közti távolságot. Pár másodperc múlva elhajolt, hogy a szemembe nézhessen.
-Nagyon aranyos vagy amikot elpirulsz.-suttogta a fülembe, majd mint ahogy az arénában, újból adott egy puszit a fülem mógötti kiy részre. Ismét kirázott a hideg. Mielőtt elhajolhatott volna, átöleltem a nyakát és lentebb húztam, majd a egy apró puszit leheltem a nyakára. A puszi után rögtön eltoltam magamtól és berohantam a tömegbe. Kb 2 perc múlva megláttam Maikot.

-TUDOD TE HOGY MENNYIT KERESTELEK TÉGED!?-akadtam ki teljesen, és adtam neki egy tockost.
-Ugh! Már csak te hiányoztál- mondta unottan mire kapott tőlem mégegyet.
-Beszélj velem! Azért mert várnod kellett nem kéne eggyire dühösnek lenned!-szedtem le a fejét.
-Jó! Akkor elfelejtem mintha meg sem történt volna! Fehér pillangó száll el a fejemből elvíve az emléket!-forgatta meg a szemét.
-Maiko! Ez nem vicces!-néztem rá szikrákat szóró szemekkel.
-Mit vársz!? Bezzeg mikor te vagy dühös rám akkor meg hozzád se szóljak és te sem akarsz hozzám szólni!
-Az más!
-MIBEN!?
-Igazad van... Nem másabb... De kérlek beszélj velem mert a hétvégén meccsünk lesz és muszály jól szerepelnünk hogy tovább jussunk!
-Bezzeg ilyenkor fontos vagyok neked! Mond meg a lányoknak, hogy kilépek a csapatból! Nem viselem el a képed még az edzésen is!- sétált el dühösen, én meg letaglózva álltam a tömegben.