Enyém Osamu, Övé Atsumu

8. fejezet

Lent beszélgettem anyáékkal. A suliról edzésről meg ilyenek.

-ANYA! APA! KAITO MEGLOPOTT MINKET!!!- rohant le Maiko az emeletről.
-Ez nem igaz! Hazudik!- rohant le Kaito is.
Most ő kapott büntetést és vissza adta a pénzt. Amit nem értek honnan szedte elő.

-Ezaz! Végre!- újjongott Aiko.
-Aiko. Ma már nem mehetsz sehova.
-MI?! MIÉRT?!
-Árulkodni ugyan olyan bűn mint elkövetni azt.- mondta Anya.
-Ugh! Ez nem fer!

A suli nagyon lassan telt a verseny óta.
Minden nap kínkeserves volt számomra.
Látni akartam Osamut, ha csak pár pillanatig is. Egyik nap a lányok azt mondták, hogy menjünk be a városba és pihenjúnk edzés helyett. Így bementünk, de balszerencsénkre az Inarizakis lányok is ott voltak. Az egyik elkapta a pólóm, míg a másik Maiko pólóját.

-HOGY MERTÉTEK RÁTENNI A PISZKOS MANCSAIZOKAT A MI PASIAINKRA!?!- kiáltott a két lány egyszerre.
-Hogy!?- rémültünk meg mindketten.
-HA MÉGEGYSZER A KÖZELÜKBEN TALÁLUNK TITEKET NEKTEK ANNYI!!!- kiáltották mire a többi lány leszedte őket rólunk.
-Nyomás! Megmondtátok nekik! Ha nem figyeltek ők bánják meg!- mondta az egyik majd elsétált a csapat.

Mindketten le voltunk sokkolva. A történtek után  nem beszélgettünk a nap maradék részében. Semmit sem tudtunk enni. Ostobának éreztük magunkat. Nekem az fájt a legjobban, hogy teljesen bele habarodtam Osamuba, de csak játékként gondolt rám. Attól a naptól kezdve nem tudtunk koncentráni edzésen, ezért Yuki kiállított, hogy ne essen bajunk. Mikor hazamentünk felmentünk a szobánkba és ő csak leült az ágyra és el kezdett sírni.

-HOGY LEHETTEM ILYEN IDIÓTA, HOGY HITTEM NEKI!?! EZ CSAK EGY SUNYI RÓKA AKI CSAK JÁTSZANI SZERET!!! TUDNOM KELLETT VOLNA!!!- leültem mellém és átkaroltam.
-Nem tudom, de nem csak te én is idióta voltam, és hittem neki...
-ELEGEM VAN EBBŐL! MIÉRT VAN AZ HA TALÁLUNK VALAKIT AKIVEL TÉNYLEG JÓL ELVAGYUNK AZOK CSAK AZÉRT VANNAK VELÜNK, HOGY SZÓRAKOZZANAK?!- kérfezte zokogva
-Nem tudom. De nekem is elegem van ebből.-kezdtem el zokogni mellette.
-Lány...- jött be anya, de amint meglátott minket zokogni lefagyott majd odajött hozzánk.- Mi történt?
-Se....semmi....
-NEM! NEM SEMMI! A KÉT SRÁC AKIRŐL AZT HITTÜK, HOGY SZERETNEK KIDERÜLT, HOGY A BARÁTNŐIKET CSALTÁK MEG VELÜNK!

Mégjobban magamhoz öleltem Maikot, és a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Azután a nap után anya próbált ránk jobban figyelni amennyire csak tudott. Viszont nem lett jobb kedvünk. Szinte egésznap a szobánkban ültünk bezárkózva. Egyiknap magyar órán a tanár felolvasott egy történetet.

-Franciaországban járunk 1996-ban. Rena De Will egy 16 éves diák lány is itt lakott. Egyszer mikor hazafelé sétált összeütközött egy picivel idösebb férfival. Bocsánatot kért, majd tovább ment. Azt követően egyre többet találkoztak össze és lett köztük egy ilyen kissebb románc, aztán már a találkozásukon egyre többet és tovább mentek. Volt, hogy megbeszéltek találkákat és azok az éjszakák nem voltak csendesek. Aztán egy nap egy nő Rena életére tört és megfenyegette, hogy ha mégegyszer találkozik a férfival akkor megöli. A lány aznap találkozott a férfival és rákérdezett. A férfi azt mondta az a nő a felesége és ne foglalkozzon vele. A lány lekiabálta a férfit, majd otthagyta és aznap este a tudat miatt megőrült. Másnap mikor a testvére felment a lakására felkötve találta Renát.- csukta be a könyvet a tanár.- Ki tudná megmondani, hogy miért őrült meg és akasztotta fel magát Rena?

-Az érzéseit nem volt képes elviselni.- mondta érzéktelen hangon.
-Összetört lelkileg, mert a férfi akit szeret csak játszott vele és arra használta, hogy megcsalja a feleseget.-feleltem ugyan úgy, mint ő.
-Úgy érezte az amit a legjobban szeretett egyszerűen csak eltűnt és nem volt képes élni a hiány fájdalmával de a tudat, hogy ő már másé jobban fájt neki, mint ezer kés szúrás. Nem volt ott neki senki aki megállítsa és mellette legyen egy ilyen helyzetben. Úgy érezte érezte teljesen egyedül van.- mondta és hallottam a hangján, hogy a könnyeivel küzködik.
-Felhalmozódtak benne az érzések és szétszakították belülről. Túl nagy volt a fájdalom. Úgy gondolta jobb eldobni magától az életet, minthogy mégjobban megsérüljön azáltal a férfi által akit szeret.- éreztem, hogy könnyeim marják a szemem.
-L-lányok... E-esetleg ki szeretnétek menni egy kicsit?- kérdezte a tanár aggódva.

Szónélkül felálltunk és kirohantunk a teremből. Bementünk a lány wc-be és hagytuk elleredni a könnyink.

-MIÉRT FÁJ EZ ENNYIRE!?- kiáltotta zokogva.
-Neh....nehm thudoohm.

Az óra maradék részében a mosdóban próbáltuk összeszedni magunkat. Mikor kicsengettek vissza mentünk a cuccunkért.

-Utolsó óra volt, igaz?
-Igen- válaszolta élettelen hangon.
-Maiko. Akiko. Megkérhetlek titeket valamire? Yuki ma nem volt suliban és én nekem kéne odaadnom neki a leckét, de nem tudom hol lakik. Elvinnétek ezt neki?- nyújtott felénk egy dossziét.
-Igen persze- mosolyogtam rá.
-Még ma átvisszük- vette át a dossziét a tesóm.
-Akkor menjünk, hogy el tudjuk vinni neki. Nem lakik olyan közel a sulihoz.
-Igazad van.

Buszra szálltunk és elvittük Yukinak a cuccokat, majd jobbulást kívánás után hazaindultunk.

-Állj...- mondta halkan amint megláttam az ikreket.
-Mi a baj Aiko?
-Ők.- néztem továbbra is az ikrekre akik egymással beszélve közeledtek lassan felénk. Követtem a tekintetét és lefagytam.

-Aiko... menjünk innen.
-Nem tudunk úgy elmenni mellettük, hogy ne vegyenek észre...
-Hajtsuk le a fejünk és akkor úgy nem látják az arcunk vagy rohanjunk el mellettük.
-Rendben!
-Akkor most melyiket csináljuk?
-Rohanjunk.
-3ra- mondta mire bólintottam- 1.
-2.
-3!- mondtuk egyszerre majd elkezdtünk rohanni, de sajnos a két fiú két oldalán tudtunk csak elrohanni és elkapták a karjainkat.

A hirtelen mozdulatuk miatt megtorpantunk.
Éreztem, hogy Atsumu gyengéden szorítja a karom.

-Maiko? Mi a gond?- kérdezte Atsumu mire elrántottam Osamutól a karja.
-Én vagyok Maiko! Ő ott Akiko! Engedd el! Had menjünk! Veletek nincs semmi dolgunk többet!

Kirántottam Atsumu szorításából a karom, majd elrohantam.
Követte példám és elrohant a két sráctól.
Valamit utánunk kiáltottak, de nem érdekelt és csak futott. Csak a buszmegállóbál álltunk meg, de ott is lihegve.

-Maiko... nem találom a bérletem...- mondtam a zsebem kiforgatva.
-Akkor most anélkül utazol! Nem megyünk vissza nyomozósdit játszani!
-Oké. Remélem visszakerül hozzám.

Hazamentünk és mivel péntek volt, ezért csak ledobtuk a táskákat az asztalaink mellé, majd hátradöltünk az ágyon. Másnap délután anya szólt hogy menjünk az ajtóhoz mert minket keresnek.

Nem értettük de lementünk. Ott állt Osamu és Atsumu.