Enyém Osamu, Övé Atsumu

1. fejezet

KamiHayashi Akiko vagyok és van egy ikrem, aki teljesen ugyan olyan mint én, a neve KamiHayashi Maiko. 16 évesek vagyunk, és a Nohebi büszke első évesei. Kinézetre teljesen ugyan olyanok vagyunk, csak a nyakláncunkról tudnak megkülönböztetni minket, mivel a keresztnevünk kezdőbetűjét formázzák.
A személyiségünk olyan messze áll egymástól mint észak és dél. Amíg én komolyan veszem a röpit és elhülyülöm a tanulást, addig ő a röpit veszi félvállról, a tanulást meg halál komolyan. Személyiségileg csak 2 dologban vagyunk ugyolyanok. A röpi az életünk, és imádjuk a yaoit.
Az ő meze a 7es, az enyém a 11es. Folyton piszkál, hogy sokkal jobb mert 7es a meze.
Van egy kisördög öcsénk. Bármit csinál, mi isszuk meg a levét. Viszont ebből hasznot húzunk, hogy egy kis ördög, mivel így nem tud átjönni senki.

-Kiko! Hol a kis rohadék!? Elvette a telefonom!
-Ezt nekem miért kéne tudnom?
-Mindig mikor az én cuccom veszi el akkor te rejtegeted őt!
-Ez nem is igaz! Te szoktad ezt csinálni!
-Csitt! Hallod?
-Mit?
-A TIKTOKOMAT NÉZI!!!- kezdte el pánikolva keresni.
-És?
-TUDOD TE MIKET SZOKTAM FELRAKNI!?- ragadott meg a pólómnál fogva.
-Higgadj már le! Mi a legrosszabb ami történhet?
-LETÖRLI A VIDEÓKAT VAGY MEGMUTATJA ANYÁÉKNAK!
-Ha segítek befejezed az ordibálást?
-IGEN!

Elkezdtük felkutatni a hang forrását. Egy kis idő után megtaláltuk, az ördög fiókát, majd ezt elmondtuk anyáéknak is.

-Ez nem is igaz! Oda adta a telefont hogy nyugodtan játszak vele!
-MI!? HAZUG KIS-
-Aiko!- szólalt meg hirtelen apa mire összerezzent. Én csak összeszorított foggal tűrtem.
-Miért próbáljátok az öcséteket folyton bajba keverni?- kérdezte anya.
-Dehát mi nem is...- mondtuk egyszerre, de apa feltartotta tenyerét hogy eleget hallott.
-Ezért a kis csíny tevésetekért ma már sehova sem mehettek!
-De apa!
-A szobátokba!
-Értettük...- mondtuk majd felmentünk a szobánkba.

Egy kis idő után az öcsénk is feljött.

-Nektek sosem hisznek! Ebben a házban én vagyok az Úr! Ti csak szolgák vagytok!- nyújtotta ránk a nyelvét majd becsukta az ajtót és elrohant.
-Ha egyszer elkapom a torkánál azt a kis...
-Maiko! Fékezd magad!
-Téged egy kicsit sem idegesít!?
-De igen, de ezzel nem tudunk mit kezdeni, bele kell törődnünk, hogy amit csinál azt mindíg rajtunk verik le.
-Akiko! Ne légy ilyen! Egyszer, majd ez a kis totyogós pelenkás félni fog valamitől ami nekünk van.
-Mégis mi? Egy kutya? Ha a kutya megharapná akkor megy a sintértelepre és megint mi leszünk leszidva.
-Nem! Nem egy kutya, de valamink egyszer lesz amitől annyira fog félni, hogy befejezi a gonoszkodást.
-Mégis mi?
-Nem tudom, de azt tudom hogy lesz! Érzem a hasamban!
-Inkább csak passzold ide KiriBakut és TodoBakut.
-Ugh! Már megint te fogod olvasni őket?
-Idősebb vagy tehát enyém a jog hogy válasszak.
-Csak 4 másodperccel vagy idősebb.
-Nem igaz, Maiko az idősebb 4 másodperccel.- sétált el anya az ajtónk előtt.
-Mi?- csodálkozott Akiko.
-Há! Én vagyok az idősebb! Enyém a két manga!
-Ne már! Akkor add ide a telód!
-Rendben, de akkor jelentkezz át a saját fiókodba, ha írogatni akarsz valakivel.- adtam oda a telefonom.
-Meglesz, ne aggódj. A múltkori után nem is mernék a zölddel hülyülni.

A szobánkról csak annyit, hogy a felénél el van választva. Maiko része sötét lila, az enyém pedig türkiz kék. Az ágyam teljesen rendben van, csak a párnám és a paplanom foglalja el a helyet, az asztalomon szinte bomba robbant akkora a kupi rajta. Maikonak pont a fordítottja. Az asztala csodaszépen rendbe téve, viszont az ágya. Teli plüssökkel, és pulcsikkal. Mindkettőnknek van egy rakat mangája, és saját röplabdája, amihez rajtunk kívül az égvilágon senki nem nyúlhat, mert akkor mi kinyírjuk az illetőt.

-Te, Maiko.
-Hm?
-Gondolkoztál már azon, hogy valamelyik röplabda csapatban van egy olyan testvérpár mint mi?
-Kellett volna?- nézett fel a mangájából.
-Nem csak így végig futott az agyamon, hogy mi van ha mondjuk egy fiú testvérpár van egy röplabda csapatban?- kérdeztem elgondolkodva.
-Akkor ott mi van? Egyértelmű! Akkor ott ahol van!- mondta teljsen komolyan.
-Igen az van, de... Valami másra gondolok...
-Pontosíts mert így nem értem.
-Mi van ha szinglik mint mi?
-Fúj nem! Neked elmentek otthonról!
-Nem! Nem úgy értem! Hanem, mi van ha ugyan olyanok mint mi?
-Az ki van zárva! Nincs két olyan tökéletes lény mint mi ketten! Ezt jegyezd meg! Mi vagyunk a tökéletes csapat amit nem lehet elszakítani.