Péntek 13. | befejezett |

31.

Karácsony 2. napjának reggele

Layla puszilgatva szólongat, hogy ideje lenne kelni, mert ma megyünk a szüleihez. Én mit sem törődve ezzel dugom az arcom a párnába, mire halkan felnevet és lerántja rólam a takarót. Érzem, hogy mocorogni kezd mellettem, majd azt, hogy fenekemre ül. Mikor már azt hiszem, hogy ennyivel megúszom, a következő pillanatban csikizni kezd. A szemem kipattan és őrült mocorgásba kezdek, hátha letudom rázni magamról. Layla csak nevetve ül fenekemen tovább csikizve engem. Sokadik kérlelésem után abbahagyja 'kínzásom' és mellém ül.

- Jó reggelt! -néz rám egy ártatlan mosollyal az arcán.

- Neked nem -mondom, és tüntetőleg elfordítom fejem.

- Jó, akkor kénytelen vagyok más módszerhez folyamodni -sóhajt drámaiasan.

- Nem kell -pattanok fel az ágyról, mire reakcióm láttán felnevet.

- Nem csikizni akartalak, esküszöm.

- Aha -nézek rá kétkedve. - Na készülődjünk -ásítok egy nagyot, majd a ruhásszekrényhez lépkedek. - Mit vegyek fel? -fordulok felé. - Maradhatok a fekete-fehérnél, igaz? -kérdezem, mire lassan elém sétál és közel hajol arcomhoz. Automatikusan becsukom a szemem és várom, hogy ajka találkozzon enyémmel. Mikor ez nem történik meg kinyitom a szemem, majd akkor látom, hogy Layla előttem áll egy tengerkék tüll szoknyával a kezében.

- Ez tökéletes lesz -mosolyog rám.

- Szerencséd, mert ezt a darabot még szeretem is.

- Ha nem szeretnéd is kénytelen lennél felvenni, persze csak akkor ha nem szerenéd egyből elásni magad a szüleim szemében -emeli fel védekezőn kezét.

- Akkor inkább úgy mondom, hogy szeretem ezt a ruhát és ezt sem szeretném -mentem a menthetőt.

- Így mindjárt más, na csipkedd magad -csap fenekemre, majd az utazótáskájához lép. Miután sikeresen elkészültünk, összepakoltunk nekem is pár ruhát, majd elköszöntünk apáéktól, bepakoltunk mindent a kocsiba és útnak is indultunk. - Nem izgulsz? -kérdezi mikor kiértünk az utcánkból.

- Nem, mert tudom, hogy oda meg vissza lesznek értem, hiszen én egy tünemény vagyok -dícsérem magam vigyorogva.

- Neked aztán van egód -rázza fejét nevetve.

- Néha jól is jöhet -vonom meg vállam mosolyogva. Feltekerem a hangerőt a rádión és énekelni kezdem a zenét, amit a mellettem ülő nő az elején csak mosolyogva hallgat, majd ő is énekel velem. - Oh, egyébként ma át akarom adni Olivianak az ajándékát, szóval ha nem túl nagy baj akkor átugrunk hozzá? Nem tart sokáig, csak átadom neki és már mehetünk is -magyarázom.

- Persze, csak akkor mond, hogy merre kell menjek -pillant rám mosolyogva. Miután megérkeztünk Oliviahoz, átadtam neki az ajándékát, ezt követően váltottunk pár szót, majd már mentünk is tovább.

Mikor lassít az autóval, eluralkodik rajtam a pánik és pattogtatni kezdem a lábam. Pillanatok múlva felkanyarodunk egy feljáróra, ami ezek szerint a szüleié. Számat rágva szállok ki az autóból, majd veszem ki a hátsó ülésről a cuccom és lépek el az autótól.

- Még most sem izgulsz? -teszi fel kérsését vigyorogva, amit legszívesebben most letöröltem volna arcáról.

- Csak kicsit -válaszolok rá sem nézve. - És lefagy ebben a szarban a lábam -pillantok le félig fedetlen lábamra.

- A csúnya beszédet mellőzd, nem bírják -lép mellém, majd átveszi tőlem a cuccom.

- Azt bírni fogják, ha esetleg megverlek mert ezt adtad rám ebben a hidegben? -mutatok végig magamon.