Péntek 13. | befejezett |

4.

Figyelmen kívül hagyva őket mentem volna tovább a konyhába, mire apa megállít.

- Jó reggelt, kérlek had mutassam be Mariet és a lányát Kayleet -néz az említett személyekre aztán rám. Szemforgatva magamra varázsolok egy hatalmas kamu mosolyt és eléjük lépkedek.

- Üdv -nyújtom Marie felé a kezem. Helyette ő feláll és megölel, mire kínomban hirtelen nem tudom mit csináljak.

- Kérlek tegezz, nem vagyok még olyan öreg -enged el. Bólintok egyet és a lány felé fordulok.

- Hali -nyújtom felé a kezem.

- Hello -fogadja el és rázza meg, mire Dante morogni kezd. Elhúzom a kezem és hátrálok tőlük pár lépést, majd mellkasom előtt összefonom a kezem. Mikor apa meglátja a befáslizott kezem először kérdőn, aztán végül aggodalommal teli tekintettel mered rám. Megvonom a vállam és inkább a konyha felé veszem az irányt. Dante utánam jön és leül velem szembe mikor a pult elé érek. Legugolok hozzá és simogatni kezdem a fejét.

- Azt hiszem lassan új családtagjaink lesznek -mondom neki grimaszolva, mire oldalra dönti a fejét. Félmosolyra húzom a szám, majd felállok és a tápja felé nyúlok. Kiszedtem belőle egy nagy adagot, ami most helyettesíti neki a megkésett reggelit és egyben az ebédjét is. Míg ő eszik én leülök az egyik székre és a telefonom kezdem babrálni. Másodpercekkel később megjelenik a konyhában Kaylee.

- Nem akarok veled társalogni szóval vissza is fordulhatsz -mondom végig a telefonom bámulva.

- Lehetnél egy kicsit kedvesebb is.

- Nincs kedvem kedvesnek lenni, főleg nem veled.

- Mert belehalsz vagy mi?

- Mi lenne ha nagy ívben elkerülnénk egymást? Akkor nem lenne semmi gond és egy békés kis "család" lehetnénk -teszem idézőjelbe a család szót. Mióta anya meghalt, számomra ez a szó már idegen.

- Miért tetted idézőjelbe a család szót?

- Idegesítő vagy.

- Eddig csak te mondtad ezt.

- Ez meg hogy lehetséges?

- Ez nem volt szép.

- Szokj hozzá.

- Egyébként a kutya miatt jöttem.

- Remek, akkor miért velem beszélsz?

- Próbáltam barátkozni a leendő mostoha húgommal, de úgy néz ki ezt benéztem.

- Hány éves is vagy? -szakítottam el a tekintetem a telefonomról és kérdőn néztem rá.

- 17. Egyébként nem nehéz kiismerni téged. Olyan vagy mint egy nyitott könyv -ül le mellém.

- Nem tudnál arrébb ülni? Sérted a személyes teremet.

- A kérdésedben benne van a válaszom -nem válaszolok csak egy sóhajtással felkelek a helyemről és a pulthoz állok. Újra a telefonomba mélyültem. Alig ha egy perc telhetett el, de újra megszólalt.
- Ne haragudj, ha tolakodó a kérdés, de miért vagy ilyen passzív-agresszív?

- Ne haragudj, ha bunkó a kérdés, de miért nem tudod befogni a szád?

- Meg szeretnélek fejteni.

- Azt mondtad olyan vagyok mint egy nyitott könyv, akkor mi a probléma?

- Tudod mi a te bajod? Hogy bezárkóztál. Nem hagyod, hogy közeledjenek feléd az emberek, ha pedig ez megtörténik találsz valami módot, hogy ellökd magadtól.