Péntek 13. | befejezett |

2.

Elérkezett a hétvége apával pedig megbeszéltük, hogy egész nap meccset nézünk és nassolunk. Ez a része nem valami egészséges, de nem mintha annyira érdekelne. Kimásztam az ágyamból és lementem a nappaliba. Apa már a kanapén ülve várt rám, így lassú léptekkel felé sétáltam és lehuppantam mellé. Nasik hada sorakozott előttünk.

- Kezdhetjük? -kérdezi rám pillantva.

- Igen -válaszolok. Nem válaszol, hanem bekapcsolja a tévét és megkeresi a csatornát, amin a focit szokták adni aztán neki kezdtünk a nasizásnak is. Talán félidőnél járhattunk, mikor csörögni kezdett apa telefonja. Felé kapom a fejem és figyelem a reakcióját.

- Ne haragudj, ezt fel kell vennem -állt fel a kanapéról és a konyha irányába igyekezett. Én a fejemet rázva nézek újra a tévére és tömöm magamba a pattogatott kukoricát. Pár perc múlva újra a kanapéra telepszik. Kicsit hezitálok, aztán megszólalok.

- Minden oké?

- Igen, persze -mondja végig a tévét figyelve. Innen tudom, hogy van valami csak nem akarja elmondani, de inkább nem faggatom.

Egy ideje csendben ültünk egymás mellett és néztük a meccset, mikor felálltam a kanapéról és a mosdó felé vettem az irányt.

- Hova mész? -szól utánam.

- Mosdóba -forgatom meg a szemem, amit ő nem láthatott, mert háttal voltam neki.

- Utána beszélnünk kell valamiről.

- Jó -mentem be a mosdóba. Mikor elvégeztem a dolgom megmostam a kezem, de nem mozdultam el a tükör elől. Megtámaszkodtam a mosdókagylón és csak bámultam a tükörbe. Alaposan szemügyre vettem magam. Sápadtság, kicsi karikák a szemem alatt. Úgy tűnik ezek egy darabig az életem részei lesznek. Megtöröltem a kezem és visszamentem a nappaliba. Lehuppantam apa mellé és félig felé fordultam.

- Szóval? -nézek rá kérdőn. Vett egy mély levegőt aztán lassan kifújta. Felém fordult és mélyen szemembe nézett.

- Nem is tudom hol kezdjem... -kezdett bele.

- Mondjuk az elején.

- Rendben. Nos, pár hete megismerkedtem egy velem egykorú nővel és már elég komoly köztünk a dolog. Beszéltünk róla, hogy összeköltözünk, de ezzel még várunk egy ki...

- Te meg miről beszélsz? Apa, te magadnál vagy? Anya egy és fél éve halt meg, te meg már keresel helyette mást?! -keltem ki magamból.
- Tudom, örülnöm kéne veled, de nem megy -sírom el magam. Apa szorosan magához ölel és simogatni kezdi hátam.

- Tudom, hogy még fáj. Nekem is. De túl kell lépnünk rajta. Nem élhetünk örökké ennek az árnyékában -mondja könnyeit nyelve.

- Annyira hiányzik -ölelem magamhoz erősebben és görcsösen markolni kezdem pólóját.

- Nekem is, nagyon. Amikor eltávolodtál tőlem, egy pillanatra azt hittem, hogy téged is elveszítelek -tol el magától, hogy szemembe tudjon nézni. - Rám mindig számíthatsz, itt vagyok neked.

- Apa, mesélj róla -fordulok előre. Sóhajt egyet, majd belekezd.

- Marienek hívják, velem egykorú és neki is van egy lánya. Kayleenek hívják. Egyedül nevelte fel, mert a volt férje elhagyta.

- Legalább él -jegyzem meg ironikusan.

- Skye, én azt akarom, hogy jól kijöjjetek egymással. Nem akarom, hogy ne bírjatok majd meglenni egy helyiségben.

- Akkor már most leszögezem, hogy én nem fogok jópofizni vele, sem pedig a lányával. Nekem egy anyám volt és nem fogom hagyni, hogy átvegye anya szerepét. Ő egy senki az életemben, foglalkozzon csak a saját lányával -vágom hozzá nem túl kedvesen és a választ meg sem várva felviharzok a szobámba. Hogy teheti ezt apa? Ilyen hamar túllépett volna anyán? Szerette egyáltalán? Lényegében igaza van, hogy nem élhetünk örökké a gyásznak az árnyékában, de lehetetlen ilyen gyorsan túllépni egy halál eseten. Nem mellesleg a felesége volt.
Sírva fekszem be az ágyba és gondolok vissza, arra a napra. Aznap ölelhettem meg utoljára, aznap érezhettem utoljára az illatát és utoljára beszélhettem vele. Miért vele történt ez? Miért kellett bemennie a céghez? Aki a másik autót vezette miért nem figyelt jobban? Ha kicsit később indul el itthonról talán nem vele történt volna meg. Utálom azt az érzést ami azóta a nap óta bennem van, utálom azt az űrt ami azóta a nap óta bennem van. Utánom. Hatalmas űrt hagyott maga után, és tudom, hogy ezt már semmi és senki nem fogja tudni betölteni. Senki nem tud kihúzni a mélységből, amiben még félig benne állok. Egyszer majd elnyel magával és talán azzal újra láthatom anyát.

Egy hét telt el mióta apa elmondta, hogy megismerkedett valakivel. Azóta újra eltávolodtam tőle és ő bármennyire is próbálkozik, én nem engedek. Csütörtöki napot írunk és éppen haza tartok az iskolából. Apa harmadik óra körül írt, hogy suli után siessek majd haza, mert van egy meglepetése számomra. Nem tagadom, felkeltette az érdeklődésem, éppen ezért futólépésbe kapcsolva igyekszem haza.

Mikor a házunk elé értem feltéptem az ajtót és mint akit még mindig követtek volna léptem be a lakásba. Apa keresésére indultam, akit a konyhában meg is találtam. Valami újságot olvasott, majd mikor látta, hogy belépek a helyiségbe letette és mosolyogva nézett rám.

- Te is tudod, hogy nem szeretem az ajándékokat.

- De ezt most fogod. Vagyis nagyon remélem, mert nem olcsó mulatság volt -állt fel a székből és a nappali felé, majd a szobám felé vette az irányt.

- Most mit csinálsz?

- Át szeretném adni neked az ajándékod. Gyere -néz rám mosolyogva és kettesével szedve a lépcsőfokokat megy fel az emeletre, ahol a szobám található. Mikor elé ér megáll és megvárja míg én is felérek mellé.

- Tudod nem kellemes lépcsőzni miután futólépésbe siettél haza és már abban kellőképpen elfáradtál. Ha gondolod egyszer próbáld ki, de ismétlem nem kellemes -néztem rá mikor mellé értem. Nem szól semmit csak a kilincsre teszi a kezét és kinyitja az ajtót. Előre enged, majd belépve a szobámba az ágyamon egy dobozt volt. Hátra néztem apára aki mosolyogva figyelt. Az ágyamhoz sétáltam és a kezem a dobozta tettem. Felhajtottam a tetejét és egy kölyök husky dugta ki belőle a fejét. A szám elé kapva fordultam apa felé, aki még mindig mosolyogva figyelt engem.

- Apa, ez...ezt nem kellett volna -rázom nemlegesen a fejem.

- Ezzel szeretnélek kiengesztelni a múltkori miatt. Tudom, hogy azzal elszúrtam mindent, de most ezzel próbálom jóvátenni, ami...

- Köszönöm -mosolyogtam rá, majd lassan elé sétálva megöleltem.

- Lehet nem kéne felhozni, de azóta nem láttalak mosolyogni. Örülök, hogy sikerült még ha csak pár másodpercig is.

- Mert nem volt miért érdemes mosolyognom, de most, hogy megláttam ezt a kis vakarcsot előcsalta belőlem.

- És tudod már mi lesz a neve?

- Dante.

- Dante? Miért pont ez?

- Első látásra ez jutott eszembe -húzódom el tőle és a kutya elé sétálok, aki még mindig a dobozban üldögél. Óvatosan megfogom és kiemelem belőle.
- Szia Dante -simítok végig buksiján, mire rám emelte gyönyörű felemás színű szemét.

- Lehet rossz időzítés, de hétvégén jönnek Marieék. Arra szeretnélek kérni, hogy ne legyél velük annyira bunkó. Persze megértem, hogy nem fogod másod anyukádként és húgodként kezelni őket, de mégse legyen az az elviselhetetlen, beszólogatós viselkedés. Nekem ez fontos, szóval kérlek ezt tedd meg nekem -fejezi be.

- Meglátom mit tehetek az ügy érdekében -teszem le Dantet a földre.

- Rendben. Én hagylak is, ismerkedjetek meg egymással -megy ki a szobából.

Olvasható könyveim:
* Kísért a múltam
* Félve szeretni
* Azon az éjjelen

15.10.2020