Péntek 13. | befejezett |

30.

Összekulcsolt ujjakkal sétálunk le a konyhába, ahol apáék aktívan tevékenykednek. Marie a gáznál áll, apa pedig az asztalt igyekszik megteríteni 6 főre.

- Túl koraiak vagyunk? -kérdezem a helyiségbe lépve, mire a gáznál áldogáló nő felénk fordul, majd mikor meglát minket elmosolyodik.

- Egy kicsit igen. Még kell egy bő negyed óra, hogy elkészüljön az ebéd -mondja, majd vissza is fordul és megkavargatja a halászlét. Már akkor tudtam, hogy az készül mikor Laylaval kiléptünk a szobámból.

- Isteni illata van, Ms. Watson -lépked a nő mellé.

- Köszönöm, drágám, és kérlek, tegezz! Nem vagyok még olyan öreg -válaszol neki kedvesen. Ezután Layla és Marie elmélyülten beszélgetni kezdenek, ezért apához battyogok és besegítek neki a terítésben, ami láthatólag még most sem megy neki.

- Még mindig nem tanultad meg, hogy bal kéz; villa, jobb kéz; kés, kanál, szembe vele pedig fordítva? - nézek rá kérdőn, mire rám kapja tekintetét és zavartan vakargatni kezdi tarkóját.

- Mentségemre szóljon, ezt mindig te szoktad csinálni -emeli fel védekezőn a kezeit.

- Igazából tökmindegy, úgysem étteremben vagyunk -rántom meg vállam mosolyogva, apa pedig egyetértőn bólint.

- Örülök, hogy boldog vagy -mondja néhány másodpercnyi csend után.

- Köszönöm, és én is annak, hogy te is. Tudom, nem voltam túlzottan kedves az elején hozzá -bökök fejemmel az éppen Laylaval beszélgető nőre -, de szeretnék most bocsánatot kérni. Tudtam, hogy fontos neked, de én mégis rideg voltam vele. Gyerekesen és távolságtartón viselkedtem anya halála után mindenkivel amit nagyon sajnálok - emelem rá tekintetem.

- Köszönöm, és hálás vagyok amiért most ezt meglépted. Egyébként egyikőnk sem vette magára, mert tudtuk, hogy akkor benned volt a szálka Katie halála miatt, szóval ne érezd rosszul magad emiatt -nyugtat meg. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, majd apa elé sietek és magamhoz ölelem. Örülök, hogy nem neheztel rám az akkori viselkedésem miatt. Így visszagondolva tényleg gyerekes voltam. Kezelhettem volna máshogyan is, de nem tettem, amiért most az akkori énem felpofoznám, de mivel ezt nem tehetem meg, így ez a legkevesebb amit tehetek ez ügyben. - Megtartva a szokást legyen most az ajándékozás, vagy ráér ebéd után? -kérdezi még mindig engem ölelve.

- Legyen most -válaszolok izgatottan és ellépek tőle. Alig várom már, hogy átadhassan Laylanak az ajándékát. Már hajnalban a többi ajandék mellé helyeztem a dobozokat, hogy ne reggel kelljen szenvednem velük, és már csak a kibontásra várjanak.

- Lányok, ajándékozás 2 perc múlva -szól oda Marieéknek, ezzel egy időben pedig összecsapja kezét. Layla mosolyogva mellém lépked, majd összekulcsolja ujjainkat és a nappaliba igyekszünk.

- Egy pillanat és jövök -nyom egy puszit az arcomra, aztán a szobámba siet.

- Layla hova rohant? -kérdezi Marie mellém ülve.

- Fogalmam sincs -rántom meg vállam, és az elénk leülő férfire vezetem tekintetem. - Egyébként Kaylee mikor jön haza?

- Pár perc és itt vannak, úgyhogy megvárjuk őket - válaszol apa. A mondata hallatán homlokomra csapok, mire kérdőn merednek rám.

- A barátnőjének nem vettem semmit -mondom kétségbeesetten. Tudtam, hogy kifelejtettem valakit, és mint kiderült teljesen kiment a fejemből Ava.

- Add neki valamelyik nem használt ékszered, úgyis rengeteg lapul az egyik fiókodban -rántja meg vállát apa nemtörődöm stílusban, mire Marie a térdére csap.