Péntek 13. | befejezett |

27.

- Elmondtam apáéknak -mondom egyből mikor felveszi.

- Egyből bele a közepébe, ez tetszik -kuncog fel.

- Sajnálom, csak most...boldog vagyok.

- Semmi baj, na de mesélj, mi volt? -kérdezi mosolygós hangon.

- Szóval, mikor Oliviaval hazaértünk, ő még maradt egy kicsit, aztán mikor elment apáék elé álltam és nagy nehezen elmondtam nekik.

- Aha, és mit mondtak utána?

- Percekig semmit, majd Marie szólalt meg először, miszerint ezzel nagyon megleptem őket, de elfogadnak olyannak amilyen vagyok, aztán végül apa is megszólalt. Ugyan ezt mondta annyi különbséggel, hogy ő még azt is hozzá tette, hogy mindig a lánya maradok -mesélem boldogan.

- Na ugye, mondtam én neked, hogy nem kell ettől tartanod -mondja kedvesen. - És...azt is elmondtad nekik, hogy van valakid? -érdeklődik.

- Igen.

- És?

- Layla, az a helyzet, hogy...nem akadtak ki miatta.

- Akkor most már bármikor láthatlak?

- Igen -mosolyodom el a kérdése hallatán.

- El sem tudod hinni mennyire örülök most ennek.

- Hát még én. Egyébként segítesz venni Olivianak ajándékot? Neki még vissza van és mihamarabb le akarom tudni.

- Persze, csak mondd mikor.

- Mondjuk ma? Persze csak ha ráérsz.

- Ma nincs semmi dolgom, szóval ráérek. Hányra menjek érted? -kérdezi.

- Mikorra érnél ide? -harapom be alsó ajkam.

- Körülbelül húsz perc.

- Akkor húsz perc múlva találkozunk. Addig is szia - köszönök el tőle.

- Szia -bontja a vonalat. A zsebembe süllyesztem a telefonom és leülök az íróasztalom előtti székbe, aztán falatozni kezdem a már csak épp, hogy langyos mézeskalácsot. Mikor megettem, a kezembe kaptam a tányért és levittem a konyhába.

- Nagyon finom volt, köszönöm -lépek Mariehez és egy gyors puszit nyomok arcára.

- Egészségedre drágám -mosolyog rám kedvesen.

- Egyébként pár perc múlva itt lesz értem Layla, mert segít venni Olivianak ajándékot -mondom.

- Rendben, csak lehetőleg siessetek, már ígyis kezd sötétedni -pillant ki az ablakon, majd mosolyogva rám vezeti tekintetét a pultnál álló nő.

- És vigyázzatok magatokra, ilyenkor őrültek az emberek -szól közbe apa.

- Túlzol -sóhajtok, ezzel egy időben pedig rezzen egyet a telefonom. Előhalászom a zsebemből, majd feloldom. Layla írt, hogy már itt van a házunk előtt. - Na én megyek is -pattanok fel a székről. Magamra ügyeskedem a kabátom és már sietek is ki Laylahoz. Beülve az autóba szinte egyből nekiesek, mire mosolyogva felmordul és hevesen viszonozza.

- Hiányoztál -mondja mikor elválunk egymástól.

- Te is nagyon -nyomok még egy puszit az ajkára, majd elhúzódom tőle.

- Egyébként megvan, hogy milyen ajándékot szeretnél venni neki? -kérdezi miután elindulunk.

- Aha. Még a múltkor áradozott egy könyvről, hogy mennyire elszeretné olvasni, mert látta valahol, szóval gondoltam megveszem neki.