Péntek 13. | befejezett |

9.

- Kaylee...

- Csak őszintén.

- Nem hiszem -rázom nemlegesen a fejem végig szemébe nézve.

- Gondoltam -suttogja.

- Sajnálom. Nem én vagyok az a valaki, aki megtudja neked adni mindazt amire szükséged van -felelem.

- Jó, felfogtam!

Elengedem kezét és legördülök róla. Szó nélkül kikászálódik az ágyból, felveszi a cipőjét és kimegy a szobából. Sóhajtva hátradőlök. Csak most érzem a súlyát annak, hogy milyen érzés amikor megbántasz valakit.

Kimászok az ágyból, belebújtatom a lábam a papucsba és kimegyek a szobából. Lemegyek az emeletről, majd a földre leülve simogatni kezdem a kutyát.

- Skye, állj fel kérlek, mert felfázol -szól kedvesen Marie, de mint aki meg sem hallotta folytatom az elkezdett tevékenységet.

- Légyszíves, Skye. Nem szeretnélek minden héten orvoshoz vinni -mondja apa.

- Süket vagy? Már mindketten szóltak, hogy állj fel, de te még mindig ott ülsz. Állj már fel -mordul rám immáron Kaylee.

- Te nekem ne parancsolgass! -állok fel, majd elindulok fel a lépcsőn.

- Gyerekes vagy! -szól utánam. Válaszul csak felmutatom középső ujjam és kettesével kezdem szedni a lépcsőfokokat. A szobámba beérve becsapom magam után az ajtót, majd feldúltan mászkálni kezdek.

- Mégis mit képzel, hogy idepofátlankodik és már az első nap olyan megjegyzéseket tesz? Olyan mint egy pióca. Nem tudod levakarni magadról és annyira irritáló a nyomulós éne. Méghogy én szeretnék lenni a barátja? Ugyan már, ha eddig is megvoltam barátok nélkül akkor most is megfogok. Aztán itt van a mai eset. A csípőmre ült, nem mellesleg a nyakam puszilgatta akaratom ellenére. Hogy tehet ilyet? Tudod mit tudnék vele csinálni? Kitépni a haját szálankként és a kezébe adni, vagy megetetni vele. Ő még nem tudja mire vagyok képes, de ha annyira akarja akkor most megismerheti a nem túl barátságos énem. És akkor még neki áll feljebb, hogy köztünk nem lehet több mint barátság? Meghogy én vagyok gyerekes? Komolyan? Nézzen először magába. Ő viselkedik úgy mint egy gyerek és komolyan mondom, hogy felkúrja az agyam. Hihetetlen ez az ember, de komolyan. Miért kell ezt csinálnia? Vagy ilyenkor mi játszódik le a fejében? -kérdezem dühösen, fel-alá járkálva a szobámban. Idegesen kifújom a levegőt és beletúrok szőkés hajkoronámba. A ruhásszekrény elé sétálok, kiválasztok egy fekete haspólót és egy szaggatott farmerdzsekit felső nyanánt, végül pedig egy fekete farmernadrágot. Magamra kapkodtam a ruhadarabokat és felkaptam az ölembe a kutyát. Lementem és letettem apáék mellé. - Majd jövök -mondom és kiviharzok a házból.

Fogalmam sincs, hogy merre akarok menni, viszont azt tudom, hogy a lehető legmesszebb tőle. Teljesen összezavar és nem tudok kiigazodni a viselkedésén. Hol nyomul, hol pedig normális. Amúgyis azt beszéltük, hogy először csak barátkozunk akkor miért puszilgatta a nyakam? Azt hiszi, hogy majd attól pikk-pakk belészeretek? Azt lesheti, mert ez nem így működik. A nyomulós éne tönkreteszi a normálisról alkotott összképet. Nem hibáztatom apát ezért, mert ő nem tudja, hogy mi történik Kaylee és köztem, viszont azt kicsit bánom, hogy talált anya helyett valakit. Nincs semmi bajom Marievel csupán azért viselkedek vele így, mert nem akarom, hogy átvegye anya szerepét. Talán majd egyszer sikerül teljesen elfogadnom, hogy anya már nincs velem, de egyenlőre ez még nem sikerült. Vagyis így érzem.

Visszafordulok az eredeti irányba és lassan sétálni kezdtem. Nem a park fele mentem, szóval most jóval több idő kell, hogy hazaérjek, amit nem is bánok. Csak reménykedni tudok, hogy mire hazaérek már nem lesznek nálunk. Nem is tudom hogyan fogom kibírni, ha már egy lakásban fogunk lakni. Szenvedni fogok, az már biztos. Nem sietek haza több okból kifolyólag. Először is azért, mert most élveztem a sétát, a csendet és a magányt. Másodszor; most nem vágytam társaságra, harmadszor pedig félek, hogy Marie-ék még nem mentek el és összefutok vele még a mai nap folyamán. Elérkezett az elkerülhetetlen pillanat. Lassan lakásunk ajtajához érek, majd szép lassan kinyitom és belépek rajta.. A nappali felé veszem az irányt, ahol apám még mindig Marie-ék társaságát élvezi. Meg sem állva próbálok felsietni a szobámba, de apa utánam szól.