The Umbrella Academy //Befejezett//

1.Évad 5.Rész ~Az Igazság~

- Igaz amit Diegonak mondtál? - kérdezte a szemembe nézve. - Tényleg nem tartasz tőlünk?

Hirtelen szóhoz sem jutottam.. De valamit ki kell böknöm külömben el vesztem.

- Nem, dehogyis tartok tőletek! Tényleg úgy gondoltam. Nagyon nehéz volt ezt megemészteni. De túl tettem magam rajta és szerintem nincs miért tartanom tőletek, amúgy is nagyon kedvesek vagytok velem. - válaszoltam kb. már hadarva mindent.

- Oké, akkor csak ennyit akartam. - mosolygott rám.

- Tudod, szerintem te vagy a legkülönlegesebb. - mondtam.

- Oh, tényleg?? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán.

- Jaj, tudod hogy értem! - csattantam fel nevetésben. - Szerintem teleportálni bárhová, bármikor..a legszuperebb.

- Igen, borzalmasan jó a fizikával packázni. - nevetett fel.

*egyszer csak meg állt*

- Szabad? - kérdezte mosolyogva.

- Persze. - válaszoltam egy kis gyors gondolkodás után.

*megfogtam a kezét majd egy szempillantás alatt már egy gyönyörű helyen voltunk*

Úristen! - mondtam hangosan mivel borzalmasan gyönyörű látvány került szemem elé.

Két gyönyörű vízesés ömlött le egy hatalmas szikláról. Mindenhol magas fák és bokrok húzódtak. Olyan volt mint egy álomban.

- Hogy tetszik? - kérdezte.

- Ez..egyszerűen..káprázatos! - mondtam még mindig a tájat elnézve és gyönyörködtem benne.

- Tudtam hogy tetszeni fog. Ide szoktam jönni kicsit gondolkodni. - mondta.

*oda lépett hozzám, majd a tekintetünk össze tapadt*

Káprázatos ez a hely. És a társaság is nagyon jó. Furcsáltam hogy Ötös oda jött hozzám, egyszer csak egybe tapadt a tekintetünk. Kíváncsian vártam, hogy vajon mi fog történni.
És akkor meg történt!

A szánk egymásén volt, finoman, gyengéden csókolt amitől majd el olvadtam! Keze a hajamba túrt, el sem tudtam hinni milyen kellemes érzés a karjaiban lenni.

*hirtelen megijedtem..mintha csak most jöttem volna rá mit is csinálunk. El húzódtam*

- Figyelj..én.. - kezdtem bele mondatomba, de közbe vágott.

- Sajnálom! - mondta majd hátrébb lépett párat. - El kapott a hév..

- Én nagyon sajnálom.. Csodás volt de.. - nem tudtam szépen befejezni a mondatot.. - elhalgattam.

- De? - kérdezett vissza.

*nem szóltam semmit csak megfordultam és le hunytam a szemem*

Nem hiszeem el!! Mindent el rontok! Hogy lehetek ilyen idióta???! - majd tudatosult bennem hogy az utolsó mondatot hangosan mondtam ki.

- Idióta?!? - jött újból közelebb.

*vissza fordultam, de nem tudtam a szemébe nézni*

- Te idióta?! Dehogy vagy idióta! - csattant fel. - Miért lennél az?!

- El ront mindent ez a butatság! - kiáltottam fel.

- Mármint én?! Vagy az a csók?! - kérdezte aggodalommal.

- Nem, dehogyis!! - mondtam.

- Akkor meg mi?? - lépett újra közelebb.

- Kérlek maradj ott! - állítottam meg a kezemmel.

Ötös okos fiú.. Rá fog jönni hogy, ez az egész nem lehet, mert soha nem tudom azt el felejteni..

*Ötös megtorpant*

- Te..te félsz tőlem?! - kérdezte borzalmasan meglepődve.

*könnyem már majdnem ki bukott szememből*

- Figyelj...ez nem olyan egyszerű.. - mondtam könnyeimet visszatartva de nem tartott sokáig.

*már ki folyt a szememen a könny *

- De miért?! - kérdezte csalódottan.

- Én..nem tudok felejteni!! - ordítottam neki.

A könnyem csak úgy folyt.. Nem tudtam nyugodtan el mondani..túlságosan is fájt!

*akkor tudatosult benne, hogy a kávézóra gondolok*

- Végig néztem az egészet majdnem! És nem tudok tőle nyugodtan élni!! - ordítottam újra.

*Ötös szemében is meg jelent egy könnycsepp *

- Én annyira sajnálom Fifi!!! - mondta elfuló hangon. - Egyáltalán nem akartam hogy lásd!

*könnyeimet le törölvén csöndben álltam és csak szipogtam*

- Akkor..csak had vigyelek vissza.. - mondta keseredve.

Pár pillanatig gondolkodtam, de mivel azt sem tudtam hol vagyok nem láttam semmi más lehetőséget.

- Rendben. - mondtam.

*nyújtotta kezét, majd én félve de meg fogtam*

Már itthon is voltunk a szobámban. Ötös meg fordult és le hajtott fejjel annyit mondott jó éjt. Borzalmas volt látni a fiú csalódottságát és hogy mennyire szomorú... Csak úgy csavarta a szívemet a látvány.

*ki teleportált a szobából, én pedig egyből az ágyra vetettem magam és erőteljes sírásba kezdtem a párnámba*

Hogy lehettem ilyen szívtelen?! Ötös kedves volt velem én pedig tönkre tettem! Össze törtem! Borzalmas ember vagyok!!

*majd órákon át tartó sírás után el szunnyadtam*

*az éjszaka közepén fel riadtam egy hangra*

- Hahh!! Ötös?? - kérdeztem ijedten.

- Hogy Ötös? - szólalt meg egy ismeretlen hang. - Nem, nem ő az. - hallottam hangján a vigyorgást.

- K-ki vagy te??! - kérdeztem.

*a sötétből elő jött egy ősz hajú nő, akinél egy aktatáska volt*

- Az nem mindegy?! - kérdezte. - Elég nagy zűrt kevertél. De nyugi majd én rendbe hozom!

*fel emelt egy posztolyt és meghúzta a ravaszt*