The Umbrella Academy //Befejezett//

2.Évad 12.Rész ~Az Összeesés Szélén~

*ölelkezésünket egy ajtó nyitódás miatt hagytuk abba*

- Oh, örülök, hogy felébredt! - köszöntött egy ősz hajú felnőtt férfi aki fehér köpenyben volt ezzel jelezve, hogy orvos.

- Jó napot! - köszöntem rá.

- Hogy van? Hányinger? Fejfájás vagy valami más panasza?

*már épp válaszoltam volna neki de Ötös közbe vágott*

- Körülbelül 4 perce hányt, fejfájása meg van. - mondta az orvosnak.

- Oké..netán valami más? - kérdezte miközben valamit firkálgatott a kezében lévő papírra.

- Szerintem nincs. - mondtam feljebb ülve az ágyon. - Mikor mehetek haza?

- Hát még pár vizsgálatot el intézünk és utána mehet is. De addig is pihenjen! Jobbulást, később találkozunk!

- Köszönöm! Viszlát!

- Doktor úr.. - biccentett illedelmesen Ötös.

Az orvos eléggé meglepődött Ötösön. Nem csoda hisz én is..

- Van szám. - jelentettem ki gúnnyal.

- Észre vettem.. - mosolygott rám.

Alig várom, hogy el tűnjek innen.. Nagyon nem szeretem a kórházakat. Az egész számomra annyira nyomasztó és zárt. Vannak kedves orvosok és ápoló biztos de a rossz fajtából is kell lenniük.

- És meddig szeretnél maradni? - kérdeztem de egyből folytattam. - Persze csak ha szeretnél akkor maradj, meg vagyok én egyedül is!

- Nem hagylak itt hisz megtámadhatnak. - nézett kifelé az ablakon ridegen.

Pff..persze... Ki támadna meg? Nagyon kétlem, hogy az a két tökfej vissza jön. Hogy miért is? Mert meghaltak!!!

- Nem kell engem óvni..nem vagyok óvodás! - mondtam dühösen.

- Nekem nem úgy tűnik. Fel se tudnád fogni mennyi veszély fenyeget.

- Mint például a főnököd? - kérdeztem gúnyosan.

- Hah..igen! Ő is benne lehet a pakliban. - fordult felém.

*természetesen én fogtam magam és el fordultam az ágyon, mert nem akartam látni a hülye képet*

Most is tuti megvető pillantásokkal kínoz. Neki, hogy nem esik le, hogy a rossz oldalon van???! Valaki ennyire, hogy lehet vak?!

- Most tán megsértődtél? - kérdezte.

- Nem.

- Ahaa..hallom. - lépett közelebb. El mondanád mi a baj? Netán rosszul vagy?

- Igen az egész helyzettől! - kiáltottam neki de realizáltam, hogy ez egy kórház és nem egy csatatér.

- Milyen helyzet? - kérdezte pedig biztosan tudta miről beszélek de azért is húzza az agyamat.

- Jajj, hagyjuk! - mondtam most én.

- Miért nem lehet el mondani!? - csattant fel ő is.

- Azért mert nincs se kedvem, se erőm erről "beszélgetni" veled!

- Jah vagy inkább nem mersz! - mondta gúnyosan.

Istenem egy ilyen arrogáns, idegesítő embert mint Ötös...

*kezdtem fel állni, hogy el battyogjak a táskámig*

- Mondtam.. - szólalt meg újból.

Aghh ezt már nem bírom!!

- Borzalmasan idegesítő vagy! Pontosan tudod miről beszélek de még ennyire se vagy képes, hogy megkönnyítsd a helyzetet!! Nem is kéne maradnod! Meg vagyok én EGYEDÜL! - hangsúlyoztam ki a végét. Az egészről TE tehetsz és már borzalmasan unom ezt az egész helyzetet ami köztünk van! Esküszöm bár ne tettem volna be abba a nyomorult kávézóba a lábam! - kiáltottam.

*hirtelen el kezdtem szédülni és össze vissza dülöngtem*

- Mi a fene..?! - kapaszkodtam volna meg a szekrényben de nem tudtam rendesen így el feküdtem.

*Ötös már furán nézett rám mikor meg se tudtam állni a lábamon és pont el kapott mielőtt a földbe vertem volna a fejemet*

- Fifi! - kiáltott fel amit én már alig hallottam. - Orvost! Gyorsan! - ordított az ajtó felé.

Minden nagyon hangos lett és kusza. A szememet alig tudtam nyitva tartani így fel adtam.

- Hé! Fifi!! Maradj ébren! Várj mindjárt jönnek csak tarts ki! - szorongatott Ötös de már késő.