The Umbrella Academy //Befejezett//

2.Évad 11.Rész ~Köszönöm~

Mikor felkeltem nem egyből feltűnt, hogy nem a szobámban vagyok. Sajog a fejem és hányingerem is van. Nem igazán dereng, hogy mi történt.

*ekkor egy ajtó nyitódás zavart meg*

- Ki az?! - kérdeztem remegve mert ki tudja hol a fenében vagyok.

*jött közelebb a sötétben*

- Ki a fene vagy?!? - kérdeztem egy tárgyat keresve a kezemmel hát ha van amivel le üthetem az idegent. - Ne gyere közelebb te idegen!!

- Hogy idegen?! - kérdezte meglepődöttem. - Azt tanácsolom kapcsold fel az éjjeliszekrényen található lámpát.

*ezt hallva ki tapogattam és fel oltottam*

- Ötös?!

- Szia Fifi! - ült le az ágy melletti kényelmes székbe.

- Mit keresek itt? Vagyis egyáltalán hol vagyok?! - kérdeztem össze vissza kapkodva a tekintetem, amiből ki derült mintha egy kórházban lennék.

- Itt vagyunk a városban. Csak mivel össze estél kórházba kerültél. - mondta rezzenéstelen arccal.

- HOGY MI?!

- Nem emlékszel? - vonta fel szemöldökét.

- Nem igazán. Csak annyira, hogy megyek haza felé majd valakik utánam jöttek. Valamit akartak csinálni velem és akkor megjelent az a.. - el akadt a szavam. - Te?! Te voltál?!

- Igen. Láttam, hogy baj van és az a két rohadék majdnem... - meg fogta a fejét és járkálni kezdett.

Istenem...gondolom bele se tud gondolni mit akartak csinálni, bár én se.

- Figyelj! - szóltam neki oda mire rám kapta tekintetét. - Köszönöm! - húztam egy görbe mosolyt.

Persze ő ezt csak azzal viszonozta, hogy tovább kezdett el gyorsan járkálni. Hát erről ennyit..

- Na jó nekem most mennem kell. - keltem volna ki az ágyból de Ötös elém teremt és vissza lökött. - Hé!

- Hát azt biztos nem! Pihenned kell! Nem mehetsz csak úgy el.

- Nem! Haza akarok menni! - álltam volna ismét fel de megint vissza lökött.

- Felőlem játszhatjuk ezt is.. - ült vissza a fotelba.

- Jól vagyok! Teljesen minden a legnagyobb... - hirtelen el kezdtem öklendezni.

*Ötös gyorsan oda teleportált mellé egy vödörrel és meg fogta a hátam*

- Persze..jól vagy. - forgatta meg szemeit aggódóan.

- Nah erre meg egyáltalán nincs szükségem! - mordultam rá. - Nem kell a segítséged!

- Nem úgy látom... - mosolyodott el. - Itt biztonságban vagy és nem bánthat senki. - rakta le a vödröt mellém.

*hátra döntöttem magamat vissza a jó puha párnára*

- Jó talán igazad van...maradnom kéne. - mondtam dünnyögve.

- Még pláne, hogy igazam van. Most pedig pihenj inkább. - fordult az ablak felé.

- Nem akarok pihenni.. - raktam keresztbe a karjaimat.

- Hah..olyan vagy mint egy kisgyerek! - mondta vigyorogva.

*természetesen erre csak egy nyelvkiöltést kapott*

- Mondom..

- Neked hátul is van szemed? - kérdeztem.

- Persze. Na de most komolyan pihenj! - fordult felém.

- Inkább meg szeretnék tudni pár dolgot.. - mondtam a takarót birizgálva.

- Mégis miről?! - kérdezte aggodalommal.

- Hát..hogy is mondjam...

- Jaj Fifi bökd már ki! - jött közelebb Ötös.

- M-megölted őket? - kérdeztem remegve.

- Mit vársz tőlem? - nézett a szemembe. - Nem hagyhattam tétlenül, hogy bántsák azt aki számomra a legfontosabb..

*erre a mondatára persze ő is el pirult és egyből visszább lépett párat*

Hogy mi?! Istenem ezt ő se akarta komolyan ki mondani..

- Mi?? - kérdeztem meglepődötten.

- Hagyjuk.. - mondta szárazon és újra rideg lett.

Hogy lehet valaki ilyen?! Lehet, hogy pont ez fogott meg benne? Olyan mint egy rejtvény amit nekem kéne megoldani.. De jól tudja mindenki...az eleje a legnehezebb. Hmm, tudok is valamit rá.

*megint dugtam volna ki a lábaimat ekkor megint meg jelent előttem*

Ahogy sejtettem!

*fogtam magam és hirtelen megöleltem*

Számítottam rá, hogy netán nem viszonozza de hogyne viszonozta volna. Gyengéden át ölelt és csak tartott. Nem akart el engedni és szerintem én se őt.

- Köszönöm tényleg!

- Hah, semmiség! - ölelt át szorosabban.