The Umbrella Academy //Befejezett//

2.Évad 24.Rész ~Az Utolsó Döfés~

Hogy hol ébredtem fel? Tudja a nyavalya. Valami sötét hely ahol alig pislákol a lámpa. A kezemet és a lábamat a székhez költözték amin ülök, bár meg kell hagyni ez eléggé elcsépelt ötlet volt. Viszont a legrosszabb, hogy a fejem majd szét szakad! De nagyon!

*ekkor valaki be lépett a terembe*

Nyugodtan sétálgatott körülöttem és csak kuncogott halkan.

- Engedjenek el! - kiáltottam oda.

- Jaj aranyos, hogy azt hiszed parancsolgathatsz nekem.

*hangjáról egyből felismertem a kedves elrabolómat*

- Mit akarsz tőlem? - néztem rá. - Ha meg akartál volna ölni akkor már meg tetted volna.

- Azt hiszed csak úgy ki nyíratnálak?! Tudod te mennyi gondot okoztál TE nekem? - jött közelebb dühösen az Intéző. - Nem fogok veled könnyedén végezni azt megígérhetem. Lassú és fájdalmas halálod lesz drága.

- Magának komoly gondjai lehetnek ha fiatal lányokat raboltat el, hogy aztán lassan megölje azokat. - mondtam a képébe rezzenéstelen arccal. - Tudja már nem tud rám ijeszteni, már nem vagyok az a "kislány" akivel legelsőnek találkozott.

- Tényleg? - mosolyodott el. - Pedig van neked egy betegesen jó ajándékom! - szólt vagyis inkább ordított az ácsorgó fickónak majd be hozott valamit.

- Alig látok valamit... - hunyorítottam de még mindig semmi.

- Hát akkor kérnék egy kis fényt! - kiáltott ismét.

Amint a lámpa fénye megragyogtatta el vesztettem a fejem.

-MIT KERES ITT?! - kiabáltam a nőre aki vigyorogva húzta közelebb Ötös testét.

- Nyugi még él. Vagyis már nem sokáig, ahogy te sem mivel mire a kínzásodnak vége addigra ő is felébred majd együtt távoztok. - nevetett a nő mintha valami fő gonosz lenne.

- Őt hagyja békén! Biztos nem akarja a legjobb emberét megölni. Hagyja életben! - sziszegtem.

- Nem érdekel mit tett Ötös, ahogy az sem hogy milyen ember volt. A világnak sokkalta jobb lesz egy ilyen pszichopata nélkül. - nevetett. - Amúgy meg szerinted nem bosszulná meg a halálod? Nevetséges. Viszont ha most megbocsátasz el kell intéznem még pár dolgot. - ezzel ki lépett a teremből.

Remegtem az idegtől. Ha már nekem meg kell halnom legalább Ötös élje túl. Próbáltam minden erőmet össze gyűjteni de a kötél sehogy sem szakadt el. Jó mégis csak jó ötlet volt ide kötni a kezem. Szörnyű látni, ahogy a fiú a lábam előtt hevert ájultan. Biztos őt is ugyan úgy el kapták mint engem.

Már egy jó órája ott ülhettem keservesen, hát ha van valami ötlet amivel ki jutunk ebből a szorult helyzetből.

- Na el is intéztem a dolgaimat. - lépett be és vigyorgott gonoszan. - Gyere ideje menned!

- Nem megyek sehova!

*bár hiába, mert két férfi be jött és székestül ki ráncigáltak egy másik helyiségbe*

- Na hát most, hogy ketten maradtunk Ötös. Remélem minél hamarabb felkelsz, mert akkor a barátnőcskédnek nem kell sokáig szenvednie. - mosolygott és egy hatalmasat bele rúgott Ötösbe.

Életem legrosszabb időszakán mentem keresztül. A fájdalomtól alig tudtam gondolkodni. Beszédről még csak szó se eshet, mert ha egy mukkot is szóltam még jobban rám vertek. Az orromból ömlött a vér, a szám pedig lehet még rosszabb állapotban. Egyáltalán nem tudtam a fizikai fájdalom miatt másra gondolni csak, hogy tényleg véget lehetne vetni az életemnek egyszerűen.