The Umbrella Academy //Befejezett//

2.Évad 13.Rész ~Stressz~

Megint az ágyban találtam magam mikor ki nyitottam a szemem. De most mindenre emlékszem pontosan.

- Fifi! - sietett oda hozzám Ötös.

- Mi a fene van már megint?! - kérdeztem flegmán.

*erre a fiú aggódása eltűnt és haragba fordult*

- Jól vagy? - kérdezte. - Nem tudják még, hogy miért estél össze.

- A fejem sajog de jól vagyok. - ültem fel az ágyban a fejemet fogva.

- Szólok az orvosnak, hogy fent vagy.. - indult el Ötös.

Komolyan ennek meg mi a frász baja van?! Előbb kiabáltam le csúnyán de mintha meg se hallotta volna..
Ekkor megpillantottam az orvost majd Ötöst aki utána kullogott.

- Üdv! - mosolygott megnyugtatóan az orvos. - Minden rendben lesz a fő, hogy nyugodt maradjon!

Nyugodt?!

- Miért? - kérdeztem.

- A stressz miatt esett össze hölgyem. Jobb lenne ha kevesebbet stresszelne és így el kerülhető.

*az orvos szavain fel nevettem*

- Tudja maga, hogy milyen stresszes az életem?! Nem tudom el kerülni csak úgy.. - mondtam eléggé tiszteletlenül.

- Sajnálatos de ez van! Jobb lenne ha pihenne és nem kattogna. - el köszönt ezzel ki sietett az orvos.

- Hát ez szuper.. - dőltem vissza a párnámba.

- Lehettél volna kedvesebb.. - ült le a fotelba Ötös.

- Úgy viselkedtem vele mint te másokkal. - forgattam meg szemem.

- Jó az lehet, de az én vagyok! Te pedig egy kedves, őszinte, okos lány vagy aki nem áll le veszekedni orvosokkal.

- Hah, igaz.. De hülyeség amit mond nem lehet a stresszt el kerülni. Mindig jelen van minden helyzetben.

- Nem ezt mondta csak azt, hogy kevesebbet.. - bámult rám mint aki unja magát. - Tényleg úgy gondoltad? - szólalt meg egy kis idő múlva.

- Ugyan mit? - néztem rá.

- Legszívesebben nem is találkoztál volna velem?

- Én..kétlem... - hajtottam le fejem.

- Lehetséges, hogy tényleg nem kellett volna... - hajtotta le ő is a fejét.

- De így kellett alakulnia. Az igaz, hogy minden egyre bonyolultabb lett de nem biztos, hogy boldog lettem volna ha nem ismerlek meg. - fordultam felé. - Sajnálom az előbbit..el ragadtattam magam.

- Igazad van.. Az én hibám minden. Ha nem mentem volna vissza biztos nem így alakulnak a dolgok. - állt fel idegesen.

- Soha nem fogom tudni miért mentél vissza? - kérdeztem.

- Mondtam..bonyolult.

- Időnk mint a tenger, vagyis nekem biztos mivel az orvos szerint 2 napig még megfigyelnének..

- Hát akkor... Az egész pár perc leforgása alatt volt. Ki akartam szedni dolgokat az Intézőből de váratlan dolog történt.

- Mi?! - kérdeztem idegesen.

- Náluk volt Allison..

- HOGY MI?! - csattantam fel. - De hát nemrég találkoztam vele és semmi ilyet nem mondott nekem..

- Azért mert nem emlékszik rá. El felejtették vele, hogy mi történt akkor ha..

- Ha vissza mész.. - néztem rá tátott szájjal.

- Igen.. Rá jöttem, hogy senki sincs biztonságban addig ameddig nem kapja meg azt amit akar az Intéző. Így hát bele mentem a családom és a te biztonságod miatt.

- De ez...szörnyű! - folyt ki egy könnyem. - Én meg végig rád haragudtam amikor te csak meg akartál minket védeni..

- Nyugi, semmi baj! - simította meg a hátamat. - Ne idegesítsd fel magad jobban..

*most már patakokban folyt a könnyem*

- Olyan hülye vagyok.. - hibáztattam magam.

- Nem! Dehogy is! Csak ki voltál akadva amit megértek teljesen. Nem kell idegeskedned most már nincs gond.

Próbáltam normálisan lélegezni nehogy ismét rosszul legyek. Ez a két nap is tuti borzalmas lesz..

- Na jobb? - kérdezte még mindig a hátam simogatva és nyugtatgatva.

- Azt hiszem.. - szipogtam.

- Szuper! - mosolygott. Akkor most szerintem pihenj le! - rázta fel a párnámat.

- Rendben..

*ki fújtam az orromat majd be feküdtem az ágyba*

Kicsivel később már vacsoráztam is. Nem volt a legjobb a kaja..sőt egyenesen borzasztó de meg ettem mivel kell az erő és Ötös amúgy is belém tuszkolta volna.

- Ötös!

- Igen? - nézett rám majd el vette tőlem a tálcát.

- Ugye...nem mész el? - kérdeztem remegő hangon. - Nem szeretnék egyedül maradni.. - vallottam be keserűen.

*erre ő egy mosolyt villantott*

- Persze! Szívesen maradok. - huppant le az ágy melletti székbe.