The Umbrella Academy //Befejezett//

~Befejezés~

Utolsó pillantásomat vetettem a családokra akik könnyes szemmel álltak felettem kivéve Ötöst aki rám borulva sírt. Aztán már nem láttam már semmit.

Nehezen nyitogatni kezdtem a szemem de a fáradtságtól nem tudtam. Viszont a hallásom kicsit sem romlott mivel hallottam, hogy valakik beszélgetnek.

- Akkor rendbe jön? - kérdezte egy keserű hang.

- Igen, az orvos szerint rendbe. Ha pár perccel később került volna be a műtőbe...bele se merek gondolni. - mondta egy női hang.

*próbáltam ismét ki nyitni a szemem, hogy láthassam kik vannak velem*

- Ötös?? - nyüszögtem nehezen de a szemem még mindig le csukódva.

- Felébredt! - csattant fel majd mind a két személy oda sietett hozzám.

*ki nyitottam a szemem ami elsőnek nagyon fájt a fények miatt*

- Hogy vagy kicsim?

- Anya, apa! - keltem volna fel, hogy meg öleljem őket de helyette a hasamra vigyázva ők öleltek meg.

- Annyira örülök, hogy jól vagy! - csordult ki egy örömkönny a szeméből anyának.

- Hol van? - néztem körbe a szobában. - Hol van Ötös?!

- Hát a barátaidat még nem engedik be de idővel ők is bejöhetnek..

- Nem! Én most akarom! Engedjétek be Ötös vagy én megyek mi hozzá! - makacsoltam meg magam.

- Hé! Hé! Nyugi! - fogta meg a kezem apa. Be hívom csak nyugodj meg!

*anya le ült az ágyam szélére és várta hogy apa vissza térjen*

Ekkor be rontott Ő. Arcán borzalmasan látszódott az aggódás és a sok ideg.

- Fifi! - sietett oda hozzám és szorosan megölelt. - Annyira féltem, hogy elveszítelek!

- Nyugi, rendben leszek! - öleltem át szorosan. - Anya, apa..magunkra hagynátok? - néztem a szüleimre akik úgy néztek minket mintha valami romantikus filmen lennének a moziban.

- Ja, igen...persze! - állt fel anya majd apát magával húzva ki mentek.

- Mi lett nekik mondva? - kérdeztem.

- Azt mondtuk nekik, hogy épp sétálgattunk mikor egy férfi nekünk rontott és pisztolyt emelt ránk.

- Rendben. És vele mi van? - utaltam az Intézőre.

- Meghalt..végleg. - mosolyodott el. - Diego meg Luther el intézik otthon a dolgokat, neked pedig az a feladatod, hogy pihenj!

- Te jól vagy?

- Jól leszek! - simította meg az arcom. De ideje lenne pihenned mivel már késő van.

- El mész? - fogtam meg a kezét.

- Szeretnéd, hogy maradjak?

- Ha lehetséges.. - mosolyodtam el.

- Akkor szólok a szüleidnek el köszönnek és vissza jövök. - indult el az ajtóhoz és kilépett rajta.

Anyáéktól el köszöntem és el intézték, hogy Ötös itt maradjon rám vigyázni.
Bár jó sokáig nem akarom az "intézni" vagy "intéző" szavakat hallani. A sebem fájt, de a körülmények enyhítették. Ötös vissza tért hozzám.

- Gyere ide mellém. - húzódtam arrébb hogy mellém tudjon feküdni Ötös.

- Nem, nem jó nekem a fotel. - ült volna le de én el kaptam a kezét és magam mellé húztam.

- Melletted szeretnék lenni, nem a közeledben. - mosolyogtam rá.

*feszülten mellém feküdt és felém fordult*

- Tudod az amit mondtam... - kezdtem bele de bele vágott.

- Nem! Igazad van, szörnyű ötlet volt! Minden az én hibám a kezdetektől... - hajtotta le a fejét.

- Figyelj! - emeltem fel a fejét, hogy a szemébe nézhessek. - Soha nem tettél azzal jobbat amikor be jöttél a fánkozóba! A részese lehettem egy olyan dolognak amiről más csak álmodhat. Lett egy még egy családom akik szeretnek és ki állnak mellettem. És persze Te aki ha nem is voltál mindig mellettem éreztem a közelséged. Nálad jobb dolog nem is történhetett volna velem! - mosolyogtam rá.

- Tényleg így gondolod? - vigyorodott el.

- Igen.

- Hát akkor had mondjam el én is, hogy nálad én se találhattam volna jobbat! Sok mindenen keresztül mentünk és tényleg ha tetszik ha nem mindig Együtt. És szerintem sokkalta jobb emberré tettél engem. - fogta meg az arcom. - Mit gondolsz?

- Egyetlen egyre...Szeretlek Ötös Hargreeves. - közelebb húztam és jó hosszasan megcsókoltam.

Olyan jó volt ismét a karjaiban lenni. Úgy érzem nem tudok nélküle élni sehogyan se. Tudom ez nagyon csöpögősen hangzik de miatta kelnék fel minden reggel és csakis miatta lenne erőm túlélni a mindennapokat.
Szeretem őt. Ha tetszik ha nem, mi össze tartozunk.

- Amúgy én is szeretlek! - szakította el száját az enyémtől. - Bár ahogy látom ez nem igazán foglalkoztat. - nevette el magát.

- Te mocsok! - bújtam közelebb hozza hogy átölelhessem.

- Mi lenne ha aludnánk? Mintha úgy rémlene nagyon sok pihenésre van szükséged. - nevetett.

- Jó rendben. - mosolyogtam.

Még egyszer megcsókoltuk egymást és egymás karjaiban szunnyadtunk el.
Ezt az érzést se cserélném el semmiért.

~The End~

Hát ez lenne a nagy befejezés... Nagyon nehéz volt meg írni az utolsó részeket, mert igazán szerettem csinálni és ha bele gondolok, hogy ennek az egésznek vége..szörnyű. Hihetetlen mennyire sokan lettünk az elmúlt időben. Nem is tudtam volna el képzelni happy end nélkül a végét szóval össze szedtem magam és a végére egy elég romantikus befejezést alkottam. Természetesen köszönöm, hogy ilyen sokan olvastátok és hogy ennyire sok embernek tetszett. Hamarosan tervezek egy újabb történetet ami remélem hasonló képen fog érdekelni titeket. Még egyszer köszönöm, hogy itt voltatok! ❤️