The Umbrella Academy //Befejezett//

1.Évad 11.Rész ~A Múlt Fájdalmai~

*Ötös be lépett a szobába és el akadt a szava, csak bámult rám míg nagy nehezen oda rohant hozzám és kérdezgetni kezdett*

- Te..mit csinálsz?! Miért sírsz? Ugye nem történt semmit?!! - kérdezte aggodalommal.

*szorosan át öleltem és csak sírtam tovább *

- Fifi! Kérlek szólalj meg! Nagyon megijesztetsz! - ölelt át ő is szorosan, mintha bármelyik percben el ragadhatnának tőle.

- Én..én.. - kezdtem bele szipogva. - Annyira sajnálom! - mondtam újabb erős sírással.

- Mit sajnálsz?! - kérdezte és újjával le törölte könnyeimet.

- Borzalmas gyerekkorod volt! - jött ki belőlem nyersen.

*kezébe nyomtam a könyvet, ő pedig el húzódott tőlem hogy szemügyre vehesse*

Egy pár perce már el olvasta, de még mindig szótlanul ültünk és csak bámultunk magunk elé. Ötösnek nagyon nehéz lehetett ezt el olvasni. Minden feljegyzés ami róla szólt úgy hangzott mintha az az ember nem is hiányolta volna. Olyan volt mintha a 7 gyermek közül őt utálta volna a legjobban. De ez lehet így is volt.

*egyszer csak fel állt és fel segített*

- Segíthetek valamiben? - kérdeztem halkan.

*erre oda jött és jó szorosan át ölelt. Éreztem nyakamon a meleg könnycseppeket amit Ötös hullatott*

- Utáltam. - mondta. - És ez úgy látszik kölcsönös volt. - szipogott.

- Annyira sajnálom! - nyögtem ki könnyeimmel megint küzdve.

*el engedett és megfogta a kezem*

- Ugyan! Nem tehetsz semmiről. - mondta keserűen.

- De! Tehetek! - mondtam hangosabban, szinte kiabálva. - Ha nem találom meg soha ki se derül lehet. - mondtam.

- Lehet. - mondta ő is erőteljesebben. - De akkor is kiderült volna később, ebben biztos vagyok.

Csendben álltam, mert erre nem tudtam semmit se mondani. Keserűség fogott el. Tudtam hogy erről én tehetek. Valahogy rendbe kell hoznom!

- Ötös! - szólaltam meg újból.

- Igen? - nézett rám újra.

- Attól még szeretnél el menni sétálni? - kérdeztem, de a fejéből itélve ez lenne az utolsó amit szeretne, majd folytattam. - Persze ha inkább a szobában szeretnél egyedül maradni és gondolkodni...

- Nem! - vágott közbe. - Nem szeretnék mást csak veled lenni. Felőlem bármit csinálhatunk.

*ekkor közelebb lépett*

- Biztos? - kérdeztem mosolyra húzva a számat.

- Igen. - mondta majd egy könnycseppet törölt le az arcomról. - Szedjük rendbe magunkat és induljunk el.

- Rendben. - mondtam.

Ötös mosolyt húzott fel arcára, de a vak is látja hogy az csak egy álarc volt. Jobban össze lehet törve most bárkinél és ezt borzalmas volt látni.

*rendbe szedtem magam, fel öltöztem majd kifelé indulva Ötös már lent várt a nappali szerűségben*

Nem tűnt zavarnak. Olyan volt mint mielőtt elment a marketbe. A falnak támaszkodva nézett maga elé majd észre vett.

- Csodásan nézel ki. - bókolt de nem vettem túlzottan komolyan, hisz csak egy kötött pulóver volt rajtam amit még Lilytől kaptam.

- Indulhatunk? - kérdeztem mosolyogva.

- Rád várok már vagy 10 perce. - nevetett fel.

Istenem, de tetszett hogy nevet. Olyan volt mint egy kisgyerek aki cukorkát kapott.

- Jó, de el sem hiszed hogy milyen nehéz el készülni ilyen rövid idő alatt. - mondtam gúnyosan.

- De hisz vagy 4 ruhát hoztál vagy még annyit sem. - nevetett fel. - Nehéz volt ki választani melyiket vedd fel? - vigyorgott rám.

- Pontosan. - mosolyogtam rá.

Ki léptünk a házból, hideg nem volt egyáltalán. Ötös ismer itt egy túra vonalat, majd azon folytattuk beszélgetésünket.

- Akkor minden rendben? - kérdeztem.

- Észre vetted hogy folyamatosan ezt kérdezed? - kérdezte mosolyogva.

- Jó, csak...

- Igen, tudom. Aggódsz. De hidd el minden rendben! - mondta és megfogta a kezem.

- Nagyon zavar, hogy mindig közbe vágsz a szavamba. - nevettem fel.

- Hát de most nem ezt akartad mondani?? - nézett rám.

- Dee igen, de akkor is!

- Lehet hogy a gondolatolvasás a másik képességem. - jelentette ki büszkén.

- Hát akkor ne akard tudni hogy mire gondolok most! - forgattam meg szemeim mosolyogva.

- Hmm.. Már tudom is! -kiáltotta fel.

- Oh tényleg? - álltam meg hogy a szemébe nézhessek. - Akkor hát?

- Egy nagyon arogáns srácra gondolsz aki hálás lehet hogy nem hagyod faképnél. De jól tudod hogy nélküle már rég halott lennél. - vigyorgott önelégült arcal.

- Még hogy halott?! - löktem el magamtól gyengén. - Csak tudd, tudok magamra vigyázni.

- Ühümm... - mondta majd újra el kezdtünk sétálni.

- De tényleg! - álltam elé. - Tanítanak nekünk harcművészetet. És nem vagyok rossz belőle.

- Oh tényleeg? - hunyorított szemével. - Akkor most ha el mennék, meg tudnád magad védeni? - kérdezte.

- Persze! - vágtam neki oda, de amint ki mondtam el is teleportált.

Hah még azt hiszi nélküle egy senki vagyok.. Tényleg egy ilyen arogáns embert mint ő..

*Puffogtam magamban, míg a mellettem álló bokor el kezdett mocorogni*

- Jaj, most komolyan azt gondolod, hogy bedőlök ennek a butaságnak?! Mert akkor nagyon rosszul hiszed! - nevettem fel.

*kezdtem a bokor felé menni, mikor ki ugrott onnan valaki..sőt inkább valami*

Ekkor bebizonyosult...egy farkas az.