Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
_______Ω_______
Ajkaim remegtek, s szabályosan megszédültem.
Ez valami iszonyatosan nagy vicc lehet. Olyan nem létezik, hogy egy gyilkosságok sorozata ekkora véletlen egybeeséssel hagy jelet maga után, mely tökéletes képmása családi címerünknek. Úgy éreztem magam, mint aki infarktust fog kapni.
Vacogó ujjaimmal pillantottam hol a képre, hol órámra, majd a megőrülés szélén táncolva, hajítottam azt el, mely hatalmas csörömpöléssel, s csillogó szilánkdarabokkal tört darabjaira. Nem érdekelt, egyszerűen csak az járt a fejemben, hogy ha a két jelnek olyan szinten van egymáshoz köze, hogy anyám keze van a dologban, s esetleg egy csúnya viccként valaki ránk akarta kenni az egészet, csak a biztos halálra gondoltam.
Szorongás fogott el, s nem düh. Ha ez egy rémálom lett volna, már rég azt kívántam, ébredjek fel, valaki fojtson meg, hogy aztán ne kelljen ezzel tovább élnem, de szó sem lehetett erről, hiszen itt ültem a szobámban, korom sötétben, számítógépem erős kék fénye, már majdnem megvakított, de a tudta, hogy nem a sátán játszadozik velem, teljesen kikészített.
Megdörzsöltem szemeimet, majd izzadt tenyerembe helyeztem arcomat. Annyira akartam, hogy ez ne történjen meg, annyira akartam, hogy csak egy hülye véletlen legyen, de tudtam, hogy nem az. Még is bíztam benne.
Lehet, hogy valaki megpróbált keresztbe tenni nekünk? Hiszen sok viszályunk volt már, az üzlettel a vagyonunkkal és a rendőrséggel kapcsolatban. Soha senki nem tudta, hogyan vagyunk ekkora nagyok. Honnan van ennyi pénzünk, és mire ez a hatalmas, láthatatlan kalamajka körülöttünk. Mint egy elbaszott képregény. Visszanéztem a képre, s nem akartam elhinni.
Ha tényleg közünk van ehhez a bűncselekményhez, s ha tényleg anyám tud az egészről, -vagy esetleg ő a tettes, még ha nem is közvetlenül- akkor nekem annyi. Itt voltam tizennyolc évesen, előttem az egész élet, gúsba voltak kötve kezeim az elvárások miatt, s még tetőzte a mai tudatlanságomat egy olyan tényező is, amit álmaimban sem gondoltam volna. Nagyot nyeltem, ahogy gombóc nőtt a torkomba a pániktól, s imádkoztam, hogy Seokjin jöjjön már haza.
Muszáj voltam megoldást találni ezekre, s titkon sejtettem, hogy nem lesz egyszerű. Ha viszont, tényleg anyám a tettes és jelenleg azt akarja, hogy rám hárítsa az egész család jövőjét, az azt jelentette, hogy az én nyakamba borul az egész. Ha ez kiderül, engem vonnak felelősségre.
Hosszas perceken keresztül csak bámultam magam elé.
-Lehetetlen.. -suttogtam, s téptem hajam, ahogy egyre tisztábban kezdett előttem lebegni, a halálos összefüggések sorozata. S ugyan, semmiben nem lehettem biztos, de túl sok volt az egybeesés, túl egyértelműen utaltak egymásra s dolgok.
Ha anyám aláíratja velem a papírokat, megpecsételi az egész életemet, s ha mind ez kiderül, én fogok nagyot koppanni. Minden rajtam fog csattani, nem a kibaszott egyetlen szülőmön, nem a halott apámon, nem a bátyámon, és nem is a kis rabszolgáinkon. Rajtam.
