Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
_________♤_________
-A faszért csináltad ezt? Mi van veled? -olyan hirtelen váltam el tőle, mint még soha. Valójában magamra se ismertem. Hiszen Taehyung iszonyat jól csókolt, sose tagadtam, még akkor sem ha akartam, vagy éppenséggel nem akaratam. Rengeteg esetet lehetett volna mondani, amikor úgy űzte a smárt a kékség, hogy az szélsőségesen vagy nagyon negatív, vagy nagyon erotikus hangulatot kölcsönöz.
Nos az emeberek változnak.
-Mégis mi a fasz bajod van neked? -ahogy teljesen kiegyenesedtem, csak utána láttam meg, azt a fajta reakciót, amit nem biztos, hogy akartam. Mintha csak az előbbi, sikeres emberölésünkben csalódtam volna ugyan ennyire. Taehyung szemöldökei még mindig máshogyan hatottak az arca tetején, azonban most inkább volt ártatlanul pajkos, minthogy kiakadt volna. Én kiakadtam, mikor én kezdeményeztem az egészet.
-Visszacsokoltál... -suttogtam oda halkan, majd tettem egy lépést hátra.
-Ja, az ilyet szokás viszonozni okostojás. Szerinted ha most nekiállnánk dugni, hagynám, hogy csak te élvezz el. -miközben beszélt, kicsit feljebb tornázta magát, azon a bizonyos rozoga kanapén, mely most inkább volt valami páholy, majd két hosszú lábát felhúzta törökülésbe. -Ez nem ilyen nagy cucc. Ne rémülj meg ennyire.
Helyben vagyunk.
-Hagyjuk inkább menjünk haza, rendben? Fáradt vagyok, na meg... -nagyot sóhajtottam közben pedig -valószínűleg már vörös- orrnyergemet dörzsölgettem, s olyan természetességgel léptem át a holtestet mintha csak lábat törölnék a Gecsemáné kertben. Nem ez nem volt normális.
Sem erotikus, sem idegesítő nem volt. Amolyan, "most mihez kezdjek a periodikus ciklusában lévő érzelmekkel a fejemben". Nem tagadtam, saját magamat éreztem kínos helyzetben, hiszen kicsit talán női társaimra emlékeztettek a viselkedési hullámaim. Nem még mindig nem gondoltam normálisnak, és valószínűleg nem is lehetett az, amíg nem tisztázom magamban.
Furcsa, hogy az ember elméjének és lelkének szikronja annyira be tudja folyásolni, minden egyes sejtjét és mikroorganizmusát, hogy utána még a levegővétel, vagy az egyszerű szívverés is vagy gyanúsan érdekes lesz, vagy horroszisztikus. Nos igen a Taehyunggal való kapcsolatom pont annyira lett egyre ijesztőbb, mint egy késletetett bomba. Hiszen ha jobban belegondolunk, ő egyre jobban nyílt meg nekem, -mondhatni lassan úgy kezelt mintha csak az ikrek egyikkével beszélgetne- közben gyanús volt, hofgy akármennyire kellett tőle tartanom, Yoongi elmondása szerint tőle a legjobban- egyre több időt töltöttünk együtt.
Valószínűleg csúnyán csak ráfogtam a véletlenre, -mindvégig vele akartam lenni.
-Min agyalsz ennyire? -hirtelen megugrottam egy kicsit, hiszen úgy elkalandoztam a gondolataimban, hogy észre se vettem, már a lépcsőház bejáratánál jártunk. -Annyira unalmas, hogy egyik pillantban ilyen vagy, aztán olyan... klímaxolsz? -kérdezte, mire csak megforgattam szemeimet, és a fekete bőrkabátot levéve magamról, csak lomhán a vállamra dobtam.
