Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
_________♤_________
Csontig hatoló a bűnbeesés lehetőségének tapintása. Szexelni nem bűn, pláne nem ha mind a ketten -vagy többen- elvezik. És én annyira, de annyira élveztem azt a felfűtött helyzetet Taehyunggal, mint még soha semmit.
-Nem félek nyúl fejű. Fojtogattak már meg. -motyogta, majd feloldalasan elmosolyodott és egyik kezét felvezette nyakamra, s erősen megmarkolta az ott lévő nyakláncot, hogy arcom közelebb legyen elsötétedett tekintetéhez. -Nem rezelek be, sem ha fenyegetsz, sem ha játszod előttem a MOB főnököt. Tudom mit akarsz, de nem kapod meg egy könnyen. -ahogy ujjaival megcsavarta az ezüst, egymásba akasztott szemeket, felkellett, hogy sóhajtsak.
Persze jó érzés is volt, hiszen nem nagyon váltott ki senki ilyeneket belőlem. Nem voltam szenilis, tudatlan ezzel kapcsolatban. Taehyung értett ahhoz, hogy hol tálalja bennem azt a fajta gyenge pontot, ami leginkább egy érett férfiben a faj fenntartást indítja el. Legszívesebben itt helyben dugtam volna addig, míg nem könyörög, hogy hagyjam abba. Teljesen beindított, s ahogy emlékeim közé kúszott, milyen mozdulatokkal táncolt percekkel ezelőtt, megspékelve a látványt és hatást, a helyszínnel, a zenével, na és persze az öltözékével, egyszerűen nem bírtam már.
Hirtelen kaptam derekához, hogy a nyakánál levő lánc szépen leessen vállára, bár megfordult a fejemben, hogy kikötöm, és fojtogatósdit játszok vele, de kényelmetlen lett volna mindkettőnknek.
-Meglátjuk. -suttogtam, s azonnal ajkaira martam. Nem kímélve tépkedtem párnáit, egy perce sem juttatva levegőhöz. Úgy marcangoltam száját, hogy fogaink összekoccantak, mintha egy vadállat lettem volna, aki csak arra vár, hogy széttépje az áldozatot. Megegye, hogy aztán jól megeméssze. Bár megfordult a fejemben, hogy Taehyung valójában meddig menne el, de nem voltam hajlandó megkérdezni tőle.
Nem szűz kislány volt, minden jel arra utalt, hogy gyakorlott a dologban. Ahogy ő is átvezette nyelvét számba, s szabályosan kikanalazta nyálamat, csak még jobban markoltam testét.
Valamiért nagyon bejött a helyzet. Nem tudtam, hogy az öltözéke miatt, vagy mert látványos volt, hogy talán férfihoz képest kicsit soványka, még is hívogatóak combjai, feneke, gond nélkül íves dereka és háta, nem beszélve kerek vállairól, s kecses nyakáról.
De ami legjobban tetszett, azok ujjai voltak. Mindig azokat néztem meg először. Elgondolkodtam rajtuk, hogy miért ilyen szépek, hosszúak, elképzeltem ahogy ír vele, hogy megfogdos dolgokat, ahogy a késeit dobálja és forgatja közöttük. Mégis talán a jelenlegi helyzetben csak azt kívántam, hogy valami egészen mást tartsanak a csontos végződések maguk között. Valami egészen nagyobbat, ami evidens módon az enyém, s ahogy ezt jól el is döntöttem magamban, egy pillanat alatt benyúltam feneke alá, s azonnal felemelve -továbbra sem szakítva meg a nyálcserét- indulatosan ledobtam a vörös, bőr kanapéra, majd szinte letéptem róla felsőjét.
