Lead by the Instincts - TaeKook
~Tokyo elegáns hentesei, s milyen szépen csillognak a vér foltok, helyes arcukon. A öldöklés úgy is újra lecsap rád, s akkor zokoghatsz a megváltásért.~
•Cím: Ösztönöktől vezérelve
•Műfaj: au, krimi, pszicho thrille...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
_________♤_________
Paulo Coelho-tól idéztem, hogy mi az amit köztünk alakított ki a saját, nevetséges helyzetünk. A kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lök minket, - az megmagyarázhatatlan. Többször is mondtam már, hogy annyira nem eviláginak éreztem, azt ahogyan beszéltünk és amiket csináltunk, képtelenség lett volna normális nyelveken szavakká formálni.
Ez nem más, mint az érintetlen tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, az egyik fél és a másik fél beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át. Néha azonban csak pici, félénk virág, aminek idő kell hogy kivirágozzon.
Ami akkor és ott történt, nem feltétlen volt ennyire lírai, inkább csak nagyon nagyon jól hasonlított a szituáció egy metafora alakra. Az, hogy Taehyung csókja már nem úgy hatott rám, mint egy tinédzserre a szoftpornó, hanem sokkal mélyebben. Nem csak kívántam, hogy a saját feszültségem vezessem le rajta, nem csak felindulásából adódóan hagytam, hogy tegye. Már sokkal jobban érdekelt, hogy a csókoknak mi a szándéka, mi az igazi célja. Milyen üzenetet próbál átadni, hogy aztán én azt dekódoljam és jól eltegyem magamnak.
Mintha csak a DNS-einket póbálnánk arra ösztönözni, hogy két elméből és lélekből egy legyen.
Egy, és zseniális.
-És aztán mi volt? -kérdezte a barna hajú, ahogy felpillantott rám, majd a kezében lévő poharat törölgette tovább. Gondoltam miután megvolt a bájcsevej a kékséggel, és épségben hazaértünk, mondanom sem kellett, hogy itthon a késői órák csendje miatt, na meg mert az ikrek iskolában voltak kötelező bejövetel miatt, -nem igazán törődve bármilyen etikettel estünk egymásnak, -nem egyszer- és persze, hogy lebuktunk. A történet pedig úgy zárult, hogy Hoseok addig nyaggatott az elmúlt harminchat órában, hogy kénytelen voltam szánni időt a drága életemből neki.
-Semmi, hazajöttünk. A többit pedig tudod. Bár...... légyszíves legközelebb kopogj. -morogtam, majd a kezemben lévő sörből nagyot kortyoltam, próbálva aránylag leküzdeni, vagy leplezni a zavaromat.
-Nem tehetek róla öregem. Legközelebb zárjátok magatokra a közös fürdő ajtaját. Közös, Jungkook. Benne van a nevében. -harsányan csengett a hangja még a zene ellenére is. A bár ilyenkor sem volt üres, csak nem olyan zsúfolt, mint egy hétvégén. De jobb is volt ez így, hiszen ha túl nagy az ember tömeg, akkor nem is értenénk egymást, ha pedig kong a hely az ürességtől, csak még cinkesebb lenne nekem ez az egész. -Magánügyeket intézzetek kevésbé feltűnően.
-Magánügy, na ne nevetess. -felhorkantottam, hiszen annyira ironikusan hatott, hogy a magánszféra, vagy az egyéni dolgokat ilyen szinten említi. Hiszen ebben a házban, ezek között az emberek között, inkább hatott viccesen a levegőben a kifejezés, minthogy értetlenül. Nem, itt nem volt magánélet, vagy csak nagyon, nagyon ritkán.
