Lead by the Instincts - TaeKook

III. fejezet - Ad Hocitás

_______Ω_______

Ha jellemezni kéne magamat, jelenleg egy kivirágzó, lázadásra ítélt szociopatának mondanám magam. Bár ennek a pszichopata része sokkalta jobban passzolt hozzám, s idióta vigyorral ajkaimon, vártam, hogy teljenek a percek. Tökéletes, mocskos terv volt a kezemben, s szabályosan szárnyaltam, hogy a düh mely fojtogatta testemet, nem hátrányt biztosított, hanem előnyt kovácsolt. 

Mikor Ryujint elküldtem -nem túl kedvese- Seokjin érkezése után a tudtomra adta, hogy mindent elmondott anyámnak. S már vártam volna a reakcióját, de azt nem kaptam. Bátyám a tegnap esti érkezés után, azonnal üdvözölt, aminek nagyon is örültem, s a szokásosnál többet is beszélgettem vele. 

Akartam én figyelni rá, de egyszerűen nem tudtam. Csak a tervem járt a fejemben. 

Lefogom dönteni anyámat, s elszökök itthonról, hogy aztán összeszedjem minden erőmet, s lecsapjak rá. Megszerzek én mindent, de nem egy bábként, sokkal inkább az agy része is engem fogja illeti azt a testet, amiben eddig éltem. 

Ha a díszes ebéd rendesen eltelik, s minden a tervünk szerint halad, akkor sikerrel járok. Csak az kellet, hogy anyám mellettem üljön, közvetlen a jobb oldalamon, így a felém eső kezén fog pihenni a gyűrű, amire úgy fájt a fogam. Már csak egy bökkenőt kellett megoldanom, mégpedig, azt, hogy honnan szerzek magamnak egy kést. Fegyver kellett, s nem kimondottan a zománcos evőeszközökre gondoltam, hanem sokkal inkább valami mészárlóra, valami elrettentőre. kikötéseim voltak a delet nézve, ha anyám mellettem ül, s én felszólítva az egész társaságot akarom aláírni a papírokat, akkor gyanakodni fog, s így is kaptam a reggel folyamán pár kétkedő hozzászólást tőle; hogy hitelen változott meg döntésem, de csak letudtam annyival, ha már felnőttként bánik velem, úgy is kell viselkednem, s beteljesítem akaratát. Csak nem éppen úgy, ahogyan ő azt gondolja. 

Oldalra pillantottam, majd feltornázva magamat, lenyomtam az ágyam melletti éjjeliszekrényen elhelyezkedő kagylós telefont, s harsányan beleszóltam. 

-A szobalányomat a szobámba, most! -mondtam, azzal felálltam, s asztalomhoz sétáltam. Egyre csak telt az idő, s úgy éreztem semmiben sem voltam még ennyire biztos, de kellet nekem Ryujin segítsége még egy kicsit. Ugyan tartottam tőle, hogy nem fog belemenni, mert rizikós, de ha megteszi, ígérhetem neki, hogy büszke lesz. Kihúztam a bútor fiókját, majd papírjaimat elővéve letettem azt asztalra. Iratok, csekkek, igazolványok halmaza, rendezetlenül terült szét a fekete falapon, s amint minden szükséges dolog látóteremben volt, a gardróbomhoz léptem. Elővettem egy nagy hátizsákot, majd olyan ruhákat dobáltam bele, amikért nem kellett aggódnom. Ugyan kivettem öltönyömet, s vasalt mentámat is, de azt csak hanyagul ledobtam a földre. Minek az egyenes viselet, ha meg lesz tépázva az. 

Az ajtó halkan nyílt ki, s én mosolyogva pillantottam a lányra. Láttam a szemeiben a sajnálatot, hogy ócckódik a helyzettől, hogy egyáltalán nem akarja azt amit én, de nem foglalkozva vele, pakoltam tovább a táskába.